Klaus Barbie náci háborús bűnös pere DVD-n

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált az emberiség elleni bűnök miatt elítélt Klaus Barbie náci háborús bűnös pere, amely a maga nemében az első volt Franciaországban. Az életfogytiglani börtönre ítélt “lyoni hóhér” perének 37 napját filmre vették, ezt adták most ki egy hat DVD-ből álló sorozatban, amely szerdán került forgalomba.

Forrás: InfoRádió

 

“Ebben az esetben nincs szó válogatásról, és ez a film nem elfogult, nem a készítők véleményét kívánja kifejezni: mintegy húszórás +nyers archívum+ ez, amely a per 145 óráját sűríti össze” – magyarázta el a sajtónak Dominique Missika asszony, aki a sorozat kiadója és egyben vezető történésze is.

“A lehető legszorosabban követtük a pert úgy, ahogy lezajlott. Ez a tárgyalás egyszerre volt szokványos és rendkívüli. Megjelenik a sorozatban valamennyi tanú és a tárgyalás valamennyi ülése” – tette hozzá.

Klaus Barbie pere 1987. május 11-étől július 4-ig tartott, 107 tanú és szakértő jelent meg a tárgyalóteremben, a felpereseket 39 ügyvéd képviselte, a vádlott védelmét három látta el. A nem egyszer drámai bírósági tárgyalás lehetővé tette az életben maradt áldozatoknak, hogy szembenézzenek egykori hóhérukkal, aki hírhedt volt a vallatások során tanúsított kegyetlenségéről.

Daniel Borgeot, a filmfelvétel készítője elmondta az AFP-nek, hogy ma is élénken emlékszik a 24 évvel ezelőtti perre. “Nagyon erős emóciókat keltett a tárgyalás, de akkor még azt hittük, hogy a nagyközönség sohasem fogja látni ezeket a felvételeket.”

Klaus Barbie, az emberiség elleni bűnök vádjával bíróság elé állított egykori SS-Hauptsturmführer több száz zsidó deportálását szervezte meg. Emellett számos francia ellenálló letartóztatását irányította. Az utóbbiak egyike Jean Moulin volt, a francia ellenállás hőse, a különböző irányzatú ellenállási mozgalmakat összefogó országos tanács vezetője, akit aztán a nácik kivégeztek. Moulin vallatását Barbie vezette, de az ellenálló semmit sem árult el kínzóinak.

Klaus Barbie 1991-ben, a börtönben halt meg.

A francia-német Arte tévétársaság és a francia audiovizuális intézet, az INA által kiadott DVD-táska hat lemezt tartalmaz, ezeket tizenkét háttérinterjú egészít ki.

Ez a DVD-sorozat “állampolgári mű” – mondta az AFP-nek Alain Jakubowicz, aki a felperesek egyik ügyvédje volt a perben. “Nem szabad jogi vagy történelmi műnek tekinteni, de ebben a perben kézzel foghatóvá válik, mit jelent az, hogy emberiség elleni bűntett.”
 

[popup][/popup]