Demokrata győzelem az amerikai félidős választásokon – Izrael-ellenes jelöltek is mandátumhoz jutottak

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Történelmi győzelmeket söpörtek be a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, már biztos, hogy a szövetségi törvényhozás mindkét házában többségben lesznek. A képviselőháznál ez nem volt túl nagy meglepetés, de a szenátusi többség még az előzetes felmérések alapján is úgy tűnt, néhány államon múlhat.

A kék hullám aztán olyan államokat billentett át, mint Texas, ahol 38 éve vagy Kansas, ahol 1932 óta nem nyert demokrata szenátor – írja a Telex.

Sorra dőltek el csataterek a demokraták javára, magyar idő szerint szerda reggelre legalább 53 helyük lesz a 100 fős felsőházban. Mindezt úgy, hogy most a szenátus harmadáról, 35 helyről szavaztak, és a szenátusi térkép idén nagyon kedvezőtlen volt a demokratáknak. Több olyan államban is győzniük kellett, amit két éve több mint 10 százalékponttal nyert meg Trump – ezt mind megcsinálták, és még többet is.

A képviselőház mind a 435 mandátumáról szavaztak, és ott ugyan még eltarthat egy ideig, amíg végeredmény születik, de csak az a kérdés, hogy mekkora lesz végül a demokraták többsége.

Az óriási félidős választási győzelemmel a demokraták komoly ellensúlyt képezhetnek Donald Trumppal szemben, akinek egy teljesen demokrata többségű kongresszussal kell szembenéznie második elnöksége maradék két évében. A törvényhozás szintjén szinte semmilyen mozgástere nem marad a republikánus elnöknek, bár az utóbbi évtizedekben kiterjesztett elnöki hatáskörnek köszönhetően rendeleteken keresztül még tudja érvényesíteni az akaratát. Külpolitikában alapjáraton is kisebb beleszólása van a kongresszusnak, így ott kisebb változás várható, de ekkora földindulást nem tudnak figyelmen kívül hagyni a Fehér Házban sem.

*

Erősen Izrael-kritikus jelöltek is győzelmet arattak a Demokrata Párt színeiben:

A demokrata Abdul El-Sayed megnyerte a michigani amerikai szenátusi választást, legyőzve a republikánus Mike Rogerst.

Abdul El-Sayed (Fotó: Wikimedia Commons)

El-Sayed, aki korábban közegészségügyi tisztviselőként dolgozott, a demokrata Gary Peters szenátort váltja majd a tisztségben.

Az eredmények kihirdetése előtt a politikus – aki az Egyesült Államok első muszlim vallású szenátora lehet – győzelmi beszédet mondott, amelyben bírálta az AIPAC-ot és Izraelt. Kijelentette, hogy a palesztin gyerekeket nem szabadna „az adófizetői pénzünkből meggyilkolni”.

Abdul El-Sayed demokrata jelölt győzelmet hirdetett Michigan államban a korábbi republikánus képviselő, Mike Rogers felett. Beszédében bírálta Izraelt, és kijelentette, hogy a palesztin gyerekeket nem szabadna „az adófizetői pénzünkből meggyilkolni”.

Ő az első muszlim vallású politikus, akit beválasztanak az amerikai szenátusba.

„Michigan, megcsináltuk!” – mondta.

„Abdulrahman Mohamed El-Sayed a nevem” – jelentette ki, a közönség éljenzése közepette. „És rendkívül büszke és megtiszteltetés számomra, hogy Michigan nagyszerű államának megválasztott szenátoraként állhatok itt önök előtt.”

„Talán észrevették, hogy eddig mindig azt mondtam: »Inshallah«, vagyis »ha Isten is úgy akarja«… De ma este az Inshallah-t Alhamdulillah-ra, azaz »Hála Istennek«-re cserélhetjük” – mondta.

„Azt akarjuk, hogy az adóinkat itt költsék el: az itteni iskolákra, az egészségügyre és az infrastruktúrára. Nem akarjuk, hogy a pénzünket apartheidre, népirtásra vagy háborúra fordítsák” – jelentette ki.

„Nem kellene nehéznek lennie úgy befizetni az adónkat, hogy tudjuk: azt ránk és a gyerekeinkre fordítják, nem pedig arra, hogy máshol mások gyerekeire bombákat dobjanak” – mondta, láthatóan Izraelre utalva.

„Az AIPAC-nak, amely 42 millió dollárt költött ellenünk: köszönöm, hogy lehetőséget adtatok arra, hogy kétszer is legyőzzelek benneteket” – fogalmazott.

„Megpróbálnak gyűlölködőnek beállítani, ha úgy gondolod, hogy a palesztin gyerekeknek joguk van őseik földjén felnőni anélkül, hogy az adófizetői pénzünkből meggyilkolnák őket. Ha hiszel az egyenlő jogokban, az emberi méltóságban és az önrendelkezésben, az nem gyűlölet, hanem szeretet” – mondta.

A michigani orvos baloldali kampányígéretekkel, többek között az egyetemes egészségügyi ellátás bevezetésének ígéretével mozgósította a választókat.

Sokan ugyanakkor az amerikai zsidóság Demokrata Párt iránti, régóta fennálló támogatásának próbaköveként tekintettek a michigani választásra.

El-Sayed Izraellel és a zsidó közösséget érintő kérdésekkel kapcsolatos kijelentései többször is aggodalmat váltottak ki. Különösen nagy visszhangot keltett az, ahogyan egy michigani zsinagóga és óvoda ellen megkísérelt, tömeges emberölésre irányuló terrortámadásra reagált. Akkor azt mondta: „A bántott emberek másokat bántanak” (Hurt people hurt people).

A kijelentéséért később bocsánatot kért – írja a Times Of Israel.

*

Donavan McKinney, aki azt ígérte, hogy megszünteti az Izraelnek nyújtott katonai támogatást, megnyerte a választást Michigan állam 13. kongresszusi választókerületében, és ezzel bejutott az amerikai képviselőházba.

Donavan McKinney (Fotó: Wikimedia Commons)

McKinney demokratikus szocialista politikus, akit Bernie Sanders vermonti szenátor, Rashida Tlaib michigani képviselő és más ismert progresszív politikusok is támogattak.

McKinney kampányhonlapján a választási program utolsó fejezete a „Palesztina” címet viseli. Ebben azt ígéri, hogy „véget vet az Amerika által Izraelnek nyújtott katonai támogatásnak és fegyverszállításoknak”.

Emellett vállalja, hogy támogatja a Block the Bombs Act elnevezésű törvényjavaslatot, amely megtiltaná bizonyos fegyverek Izraelnek történő értékesítését. A kezdeményezés az idei év elején rekordmértékű támogatást kapott a kongresszus demokrata képviselőinek körében. (Times of Israel)