Izrael megtagadta a vízumot az „apartheidező” tudósítótól

Írta: BS - Rovat: Hírek - lapszemle

Izrael megtagadta a vízumot és a beutazás lehetőségét Serena Bilanceritől, a berlini Tageszeitung napilap tudósítójától. Az olasz származású német újságírónő, aki Jordániából, Szíriából és Izraelből ír a regionális konfliktusról, a Júdea és Szamáriában elkövetett telepes erőszakról, valamint a Gázai övezetben kialakult helyzetről szóló riportjaiban és  véleménycikkeiben „apartheid-államként” jellemezte és „népirtással” vádolta Izraelt, amellyel szemben szigorú intézkedések meghozatalára szólította fel a nemzetközi közösséget.

A Ben Gurion nemzetközi repülőtéren (képkivágás)

A 2025 novemberében megjelent, „Szankciók Izrael ellen” című cikkében például azzal érvelt, hogy a telepesek által elkövetett erőszak egy „radikális kiűzési stratégia” része, és felszólította az Egyesült Államokat, Németországot és más európai országokat, hogy vezessenek be gazdasági és katonai szankciókat Izrael ellen.

A Tageszeitung közleménye szerint „Elfogadhatatlan, hogy az izraeli kormány a Ciszjordániában és a Gázai övezetben végrehajtott intézkedésekkel kapcsolatos – az EU által is hangoztatott – jogos kritikát ürügyként használja a sajtószabadság korlátozására.”

A Riporterek Határok Nélkül szervezet is megszólalt, azzal vádolva Izraelt, hogy a beutazás megtagadásával aláássa a sajtószabadságot. „Ha az újságírókat a kritikus tudósítások vagy kommentárok miatt megakadályozzák a munkájuk végzésében, az összeegyeztethetetlen a demokratikus elvekkel és a sajtószabadság védelmének kötelezettségével – nyilatkozta Christian Mihr ügyvezető igazgató.

A Diaszpóraügyi Minisztérium részéről Avi Cohen-Scali főigazgató rövidre zárta a vitát: „Azoknak, akik rágalmazzák Izraelt, nem szabadna az országba lépniük. Nem fogjuk tolerálni, hogy a szakmai újságírás leple alatt Izrael bojkottjára szólítsanak fel.”

European Jewish Press