A belépéshez táncolj a Tel Aviv-i repülőtéren
A muzulmán keresztnév lehetett gyanús a Tel Aviv-i nemzetközi repülőtér biztonsági tisztjeinek, vagy egyszerűen csak gúnyolódni akartak a név viselőjén.
Összesen 4,086 találat (2981 - 3000) : Sz. É..
A muzulmán keresztnév lehetett gyanús a Tel Aviv-i nemzetközi repülőtér biztonsági tisztjeinek, vagy egyszerűen csak gúnyolódni akartak a név viselőjén.
Miniszterelnökünk felégette volt minisztériumát, programjainak zömét, úgy forog jobbra-balra, hogy az is szédül, aki nézi. A tempó gyorsulását látva a charta felszámolása hamarabb bekövetkezhet, mint ameddig összegründolása tartott.
Amerikai űrtechnológia segítségével digitalizálják a holt-tengeri tekercseket, amelyek azután felkerülnek az internetre – jelentette be az Izraeli Régészeti Hivatal.
Szeptember 6-án lesz a Magyar Charta alakuló ülése – jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő Budapesten újságíróknak.
Interjú Novák Attila történésszel, a Magyarországi Cionista Szövetség elnökével, a Szombat szerkesztőjével munkásságáról, a cionizmusról, az MCSz-ről, Izraelről és az Izrael-ellenességről, az amerikai és a hazai neokonzervativizmusról, az amerikai elnökválasztásról, a Chabadról, a magyar jobboldal és a zsidóság viszonyáról.
Elérkeztünk a XXI. század első évtizedének a végére, amikor immár idős emberek adnak számot arról, hogyan élték át gyerekként a holokausztot.
A Zsidó Nyári Fesztivál komoly költségvetéssel és igen nagy publicitással dolgozó kulturális eseménysorozat. Most augusztusban már tizenegyedszer rendezik meg Budapesten.
Valódi útépítős védőszerelésben, térdvédőben, modern szerszámokkal vágta ki a “botlatókő” helyét Gunter Demnig kölni művész, aki Budapesten csütörtökön, pénteken és szombaton 36 emlékkövet helyez el a budapesti középiskolások által felkutatott holokausztáldozatok emlékére, s ebben az időben magán megrendeléseknek is eleget tesz.
Az ausztráliai perthi bíróság szerdai határozata értelmében kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly. A 86 éves férfi azonban várhatóan fellebbezést nyújt be, így a döntés még nem jogerős. A hírt a The Australian című ausztrál lap internetes kiadásában közölte.
Vita alakult ki a hozzászólók között a Judapest.org blogon lapunk, a Szombat kapcsán arról: lehet-e hiteles kritikát kifejteni a Szombat hasábjain a zsidó intézményrendszerről, ha a lap pályázik a Mazsihisz nem hitközségi szervezetek számára meghirdetett pályázati alapjához is.
Nem a nácivadászok honlapján, hanem egy szélsőjobbos heccoldalon jelent meg a felhívás, amely Bayer Zsolt újságíró és a lakosság nagy részének meglincselésére buzdítja a romákat. A Magyar Hírlapnak ez még mindig nem tűnt fel. Tegyük hozzá: a kormánynak és az MSZP-nek sem.
Szombaton emlékeznek Európa-szerte a náci népirtás roma áldozataira: 1944. augusztus másodikán történt ugyanis, hogy egyetlen éjszaka alatt, mintegy négyezer romát megölve felszámolták az auschwitzi cigánytábort. Több mint 60 év elteltével is még mindig százával fekszenek jelöletlen tömegsírokban, elfeledve az egykori áldozatok az ország számos településén.
“A mattbarna kosztümös hölgy gyönyörű: rózsaszín őszibarackkal kevert bronz fakéreg a bőre és csodásan barna a szeme. Általa jut szóhoz – a szentimentális Karmelicka utca részvételével – a minduntalan „felejteni” vágyó lélek megannyi olcsó kívánsága és szükséglete. Ekkor már mézes az alkony, és úgy, mintha nem lehetne tovább élni.”
A Kapolcs melletti Monostorapátiban Sátoros Ünnep néven zsidó kulturális fesztivált szerveznek július 26. és augusztus 2. között. A fesztiválról kérdeztük a rendezvény egyik spiritusz rektorát, Schönberger Ádám programigazgatót.
Hét évtizeddel aláírása után végre a csehek is megtekinthetik az 1938 szeptemberében aláírt Müncheni Egyezmény eredetijének a hű és színes másolatát.
Manapság, a magyarországi nemzeti ünnepeken és a hétköznapi sajtóban, egyes tévéműsorokban ismét szalonképessé vált a nyílt antiszemitizmus, nyilvánosan lehet egy szimbolikus, kapedlit viselő bábút felakasztani, majd meggyújtani (2008. márc. 15. Budapest, Blaha Lujza tér), új tömegmozgalmak szónokai (Jobbik, Magyar Gárda, M. Önvédelmi Mozgalom) zsidó- és cigányellenes szónoklatokkal igyekeznek híveket szerezni.
Ha elolvassuk a Házassággal végződik című Zsolt Béla regényt, képet kapunk arról, milyen is volt a magyar prózában a húszas-harmincas években az úgynevezett harmadik vonal. Ezzel nem Zsolt Béla valóban meglévő és jelentékeny írói érdemeit vonjuk kétségbe, csupán arról van szó, hogy akkor, akár csak a fociban, mások voltak a dimenziók.
A mai zsidó népiség és vallás összefüggéseiről komoly vita bontakozott ki az Élet és Irodalom, illetve a www.zsido.com hasábjain. A különféle álláspontokat erőteljesen színezte a szerzők világnézeti elkötelezettsége, hozzáállása. Novák Attila írására Köves Slomó, a Chabad-EMIH rabbija reagált, majd erre viszontválaszolt „Montefiore” és ismét Novák Attila. A vita lényege akörül forog, hogy a zsidóság mennyiben azonos magával a vallással, illetve milyen egyéb tartalmai vannak, lehetnek. Az alábbiakban csokorba gyűjtve, időrendben közöljük a vita dokumentumait.
Torz, beteg homoszexuálisok, alattomos sánták, altesti lény nők, a magyarság életerejét elszívó feminin szlávság, náci lényegű németek, fasizmusra hajlamos zsidók. Márai Sándornak mindenkihez volt nem is egy rossz szava.