Az utolsó menet: menekülés a Chartába

Miniszterelnökünk felégette volt minisztériumát, programjainak zömét, úgy forog jobbra-balra, hogy az is szédül, aki nézi. A tempó gyorsulását látva a charta felszámolása hamarabb bekövetkezhet, mint ameddig összegründolása tartott. 

Forrás: Hírszerző

 

Élvezzük az újra-feltűnt arcokat, izguljunk együtt a demokráciáért, aztán emlékezzünk rá szeretettel. Ahogy tesszük ezt az adóreformmal, a 100 lépés programjával, és sok-sok más korábbi ötlettel. Gyurcsány Ferencnek egy meleg nyári napon megvilágosodása támadt: arra, hogy idióta emberek randalíroznak az utcán, és tesznek tönkre bejelentett tüntetést, dobálnak felvonulókat és rendőröket, az a legjobb megoldás, ha randira hívja a közjogi méltóságokat, valamint két hónappal későbbre ellentüntetést, chartát hív össze.

Már júliusban meghökkentett, hogy miközben előre tudható volt a meleg-felvonulás ellen tervezett támadás, a politikusok zöme köpött az egészre, azon kívül, hogy hadováltak kicsit, nem tettek semmit, és egy-két kivételtől eltekintve jelenlétükkel sem emelték a tojástánc hangulatát. Az idei melegfelvonulás antifőhőse a főpolgármester lett, aki korábbi ígérete ellenére maradt távol.

A kormányfői verdikt szerinti két hónapos kényszerű várakozás a reagálásra tovább nő, az eredetileg erre a hétvégére meghirdetett gyűlés mára aláírásgyűjtésre módosult. Kirekesztő lépés volt Gyurcsány részéről, hogy miniszterelnökként és pártelnökként rárepült a melegek támadására, és terelgette tovább az egészet a jobb-bal tengely, és a hisztériakeltés mentén. Ugyan láttunk már ilyent korábban is, volt például többhetes utcai táblafirkálás Bácsfi Diána ellen a Népszava szervezésében. Úgy tűnik, időnként a magyar baloldal kinéz az ablakon, majd rádöbben, hogy amit lát, az elviselhetetlen, az okokat keresve pedig rájön, hogy természetesen a jobboldali politikusok tehetnek mindenről. Ezek után mozgalmat szervez, majd amikor elfárad, és ettől a helyzetet jobbnak tartja, hagyja kimúlni az egészet.

Chartáztunk mi már többször, legutóbb a Fidesz két éve, azt megelőzően pedig liberális kezdeményezésre 1991 őszén, utóbbi kétségkívül jobban megragadt az emlékezetben. Azonban a mostani az első olyan aláírás-megmozdulás, ahol kormányon lévő, döntést előkészíteni és meghozni hivatott politikus véli azt, hogy érdekeit és értékeit az utcán kell megvédeni. Olyan, mintha egy bátortalan férfiú keresne maga mellé társakat, akik majd lökdösik előre.

Több sebből vérzik a friss chartázás. Ha az apropónál maradunk, akkor a júliusi botrányra azonnal kellett volna reagálni, mára az egész idejétmúlttá vált. (Persze mindig lesznek új apropók, az első gyűlést például a köztévé bevételének évfordulójára tervezik.) A kormánynak nem kell az utcára hívni néhány száz randalírozó ember miatt tömegeket, hanem ki kellene találni, akarnak-e tenni az ellen valamit, hogy a véleménynyilvánítás és a fizikai fenyegetés között egyenlőségjel lehessen. Ehhez nem itthoni világhírű demokraták aláírása adja meg a szükséges legitimációt, hanem az a lehetőség és felelősség, ami a kormányzás velejárója. Azon sem segít az aláírás, hogy az utcai harcosok otthon hősök lehetnek, mert küzdtek az aberráltak és az egyszerűség kedvéért rendszerint csak ÁVÓ-soknak nevezett rendőrök ellen.

A melegverést, romafenyegetést (valahogy a Magyar Gárda rendezvényein is leginkább cigányok próbálnak “jelen lenni”, politikusaink inkább a Pozsonyi útra járnak a Molotov-koktél után, és nem a meleg-szaunába) nem lenne szabad arra – és csak arra – felhasználni, hogy egy mindenki számára elfogadhatatlan agressziót mindig a másik politikai oldal számlájára írathassunk.

Persze lehet, hogy Gyurcsány nyáron csupán időt akart nyerni, “tartalékolni” egy ügyet, amit alkalomadtán az elmúlt évek tapasztalati alapján megjósolhatóan zavaros őszi napokon felhasználhat, csak elszámította magát, mostanra az ő sorsa vált üggyé. A melegeknek tudomásul kell venniük, hogy a ketrecbe zárt vonulásuk nem érdekel senkit, a botrány csak arra kellett, hogy a sokhetes nyugodt nyár után újra hergelhesse egymást a két politikustábor, no meg a holdudvaraik. Az, hogy valakit, valamely társadalmi csoportot bántanak, fenyegetnek, jelenleg abszolút nem elég ahhoz, hogy a politikusok kiálljanak mellettük, vagy a patetikus mondatokon túl tenni is próbáljanak. Talán még az eszükbe is jut néha, hogy meg kellene nézni a jogszabályokat, gondolkozni kéne azon, rendben van-e minden az oktatás körül, és így tovább, de mire belekezdenének, elönti agyukat a “szavazz rám” verseny.

Miniszterelnökünk a nagy “felszámoló” politikusok közé tartozik, felégette volt minisztériumát, programjainak zömét, úgy forog jobbra-balra, hogy az is szédül, aki nézi. Ha a szokásos vehemenciájával veti bele magát a Magyar Demokratikus Charta (a név megegyezik a 91-es chartáéval, csupán “magyar” is lett időközben) megszervezésébe, működtetésébe, akkor jó eséllyel néhány utcai rendezvényt követően kimúlik az egész. Persze lehet mindig rugózni valamin, csak úgy tűnik, ez a charta már megalakulásakor sem tud foglalkozni aktuális kérdésekkel. Nem ér rá, mert elönti a nagypolitika.

Néhány hétig leköt majd minket a chartázók mozgalma. Nem más ez, mint a baloldal hazai vezetőjének rossz válasza a számára “veszélyes őszre”, mégpedig úgy, hogy mivel a politikában, a kormányzásban, és pártján belül is egyre ritkul körülötte a levegő, megpróbál máshonnan “frissíteni”.

A tempó gyorsulását látva a charta felszámolása hamarabb bekövetkezhet, mint ameddig összegründolása tartott. Élvezzük az újra-feltűnt arcokat, izguljunk együtt a demokráciáért, aztán emlékezzünk rá szeretettel. Ahogy tesszük ezt az adóreformmal, a 100 lépés programjával, és sok-sok más korábbi ötlettel.