Nyugtalanító emberi hajszállítmányok Iránból
2026. június 9-én örmény vámosok 143 köteg, összesen 26 kilogramm természetes emberi hajat foglaltak le egy Iránból érkező teherautóban.

A szállítmányt párnákba rejtették. Január óta ez már a tizenegyedik hasonló eset volt, az örmény hatóságok pedig eddig összesen 135,7 kilogramm emberi hajat foglaltak le.
Ez a történet azonban nem pusztán egy különös csempészügy.
Az iráni januári vérengzések után nemzetközi becslések szerint a megtorlások halálos áldozatainak száma meghaladhatta a harmincezret, és több elemző szerint a valós veszteség ennél is jóval magasabb lehet.
Korábban magam is írtam arról, hogy számos család hiába várta meggyilkolt hozzátartozója holttestének kiadását. Az ilyen esetek túlnyomórészt női áldozatokkal kapcsolatban merültek föl.
A most lefoglalt hajszállítmányok eredetéről két feltételezés látott napvilágot.
Az egyik szerint a gazdasági összeomlás miatt iráni nők ezrei kényszerülnek arra, hogy eladják a hajukat, mert a családjuk megélhetéséhez már csak ez maradt.
A másik felvetést iráni aktivisták fogalmazták meg. Szerintük nem véletlen, hogy a hajszállítmányok éppen a januári vérengzések után kezdtek feltűnni. Január óta már tizenegy ilyen szállítmányt lepleztek le, miközben számos meggyilkolt tüntető holttestét, különösen női áldozatok esetében, a családok soha nem kapták vissza. Ebből született meg a gyanú, hogy a lefoglalt haj egy része a meggyilkolt tüntetőktől származhat.
És ha ez a gyanú egyszer igaznak bizonyulna, arra valóban nincsenek szavak. Erre a cinizmusra, erre a kegyetlenségre, erre a horrorra nincs szókincse az embernek. Bármennyire is felfoghatatlannak tűnik, sajnos nem lenne idegen az iszlamista terrorállamtól, amely már túl sokszor bizonyította, hogy a nőkkel szembeni kegyetlenségnek olyan fokára képes, amelyre a modern kori történelemben kevés példa akad.
Forrás:
- Panorama.am – Armenian customs officers seize 143 bundles of undeclared hair from Iran
https://www.panorama.am/…/customs-undeclared-hair/3161322
- Jerusalem Post – Women seemingly forced to sell hair to survive in Iran, following Armenian smuggling attempt
https://www.jpost.com/middle-east/article-899154
- Iran International – a témával kapcsolatos beszámolók és háttéranyagok:
Az írás a Kendőzetlenül blogon jelent meg.

