Találatok ‘Sz. É.’
Összesen 4,084 találat (2541 - 2560) : Sz. É..
Európa elvesztette lelkét?
Lord Jonathan Sacks főrabbi nyilatkozata a pápával való találkozóról
XVI. Benedek hétfőn délelőtt fogadta Jonathan Sacks-ot, a Brit
Nemzetközösség Egyesült Zsidó Kongregációinak főrabbiját. A délután
folyamán előadást tartott a Pápai Gergely Egyetemen „Európa elvesztette
lelkét?” címmel.
További tárgyalások szükségesek a holokauszt-túlélők nyugdíjáról
A Claims Conference tárgyalásai a német kormánnyal újabb eredményre
vezettek: mintegy 16 ezer Holokauszt-túlélő, akik eddig kimaradtak a
kárpótlásból, most esélyt kaphatnak erre.
A nácivadászok is szerelembe esnek
A semmit nem felejtő és soha meg nem bocsátó Moszad-ügynökök újabb
kanyarja ezúttal a Kelet-Berlinnek álcázott Budapestre visz, ahol három
lelkes, de ügyetlen zsidó fiatal próbál elbánni egy megkötözött,
hatvanéves nőgyógyásszal. Aztán mégis egy hetvenes éveit taposó
matrónára marad a bosszú.
Nyomoznak a Kozma utcai izraelita temető könyvelése ügyében
Az index.hu írása szerint a kőbányai rendőrkapitányság nyomozást folytat
ismeretlen tettes ellen a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Kozma utcai
központi temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa (szentegylet)
könyvelésével kapcsolatban.
Leleplező cikk a Kozma utcai temetőről – miért most?
Néhány fiatalabb rabbi olyan közösséget épített föl, amelyre erkölcsileg és némileg már anyagilag is támaszkodhatnak. Függésük a központtól csökkent, a civil kurázsi ezzel párhuzamosan nőtt, hasonlóképpen a fiatalabb nemzedék elégedetlensége a hitközségi állapotokkal. A sajtóban történt nemzedékváltás mellett ez áll a temetői botrány hátterében.
“Majd két állam tárgyal”
Ahmed Abdelrazek budapesti palesztin nagykövettel arról beszélgettünk, hogyan képzeli el a palesztin államot a megalakulása után.
– Nagykövet úr, miért éppen most állt elő a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke, Mahmud Abbasz az állam ENSZ-beli elismertetésével? Ezt a kérdést … Tovább »
Öreg koromra kibújt belőlem a zsidó
Mazsihisz kontra kormány – újabb pengeváltás
M. Balázs, az ártatlan náci
Az egész magyar elhárítás és igazságszolgáltatás csődje, hogy ezt a
portált évek óta nem tudja lekapcsolni. És itt most már két különböző
színezetű kormány regnálását követően is felvetődik a kérdés, hogy nem
tudja, vagy nem akarja?
Trendületlenül
Az október eleji Design Hét minket is inspirált. Nyakunkba vettük a várost, és körbenéztünk. Kreatív, különleges tervezőket, boltokat és ötleteket találtunk a VII. kerülettől egészen Budáig. Az alább bemutatott fiatal tervezők, vállalkozók valami olyat csinálnak Budapesten, … Tovább »
Pannon Dalok: lemezbemutató koncert a Müpában
Csak a döglött hal úszik az árral
A Mohamed-karikatúrák és a szólásszabadság lényege – Politikai humor Franciaországban II.
Franciaországban újra kiéleződött az iszlám és a szabad
véleménynyilvánítás közötti sok vihart kavaró konfliktus, miután szerdán
eddig ismeretlen tettesek robbantásos támadást követtek el egy
szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen.
Parlament – Pofonosztó szigor!
MSZP: Önök gyávák! Gyávák, mert félnek attól, hogy a szélsőjobboldali
látens támogatást elveszítik. Önök együttműködnek a nyilasokkal!
Kormány: Önök idején a Becsület nevű, nyíltan és vállaltan neonáci
rendezvényeket a szocialista kormány rendre engedélyezte.
Egyetlenegyszer sem emelte fel a szavát ellene. A nemzeti együttműködés
kormánya soha nem fogja eltűrni az ilyen megnyilvánulásokat, az ilyen
rendezvényeket.
A „Zsidó Laci” köztársasága
A „Zsidó Lacira” épp 50 éve mondták ki a halálos ítéletet.
Monológok, ha nem hallják egymást
A népi írók mai megítélése a zsidóság körében nem más, mint az, hogy a
népiek „antiszemiták” voltak. A népi oldalon, illetve ott, ahol a népi
hagyaték hagyományként maradt fenn, a zsidósággal kapcsolatos erős
bizalmatlanság érhető tetten, mégpedig abban, hogy a zsidóság vagy a
vele azonosított kozmopolita liberálisok mennyire opponálták a népiek,
tágabb értelemben véve a magyar nemzet problémáit…
A nácikhoz hasonlítják a kóser vágás ellenzőit
Tiltakoznak a rabbik, szerintük a vallásszabadság korlátozását jelenti a
kóser vágás tilalma Hollandiában. A lengyel főrabbi emlékeztet: a
schitát utoljára a nácik tiltották be Európában.
Hogy érzik magukat a zsidók?
A Mazsihisz megnyilatkozásainál is fel szoktunk szisszenni, ha a
magyar zsidóság egésze nevében, illetve a magyar zsidóságról teszik
azokat, en bloc. Ezúttal a Magyar Köztársaság elnöke nyilatkozott
sajtóhíradások szerint a magyar zsidóság nevében – ami részéről sem volt
helyes. Még kevésbé, mint a Mazsihisz részéről.
Iszlamisták faraghatják az alkotmányt
Az iszlamisták vezetésével kezdhet egyéves alkotmányozásba Tunézia, ahol
az ideiglenes kormányba várhatóan két világi párt is bekerül majd. A
társadalmi ellentétek feloldása mellett a gazdaság beindításával és a
munkahelyteremtéssel is foglalkoznia kell az új kabinetnek, miközben
Tunézia sorsa Egyiptom és Líbia előtt is példaként lebeghet.





