Találatok ‘R. A.’
Összesen 9,909 találat (3601 - 3620) : R. A..
Borhi László – „…kiirtanák az Európában utolsóként fennmaradt zsidó közösséget”
Magyarország (majd ezt követően Románia, Bulgária és Finnország is) 1942 nyarától titkos diplomáciai csatornákon kapcsolatot keresett az angolszász hatalmakkal, majd később a Szovjetunióval, hogy kipuhatolják egy külön-megállapodás feltételeit. Horthy Miklós kormányzó, illetve … Tovább »
„A hadügy erőforrásait nem áldozhatják humanitárius célokra” – Interjú Rebecca Erbeldinggel Mentőhivatal c. könyvéről és a holokauszttal kapcsolatos amerikai politikáról
Az 1944 januárjában alapított War Refugee Board (Háborús Menekültek Hivatala) az amerikai végrehajtó hatalom részeként tevékenykedett. Mi vezetett megalapításához 1944 elején?
A zsidók ellen elkövetett tömeggyilkosságok hírét az Egyesült Államokban 1942 novemberében hozták … Tovább »
Kovács András: A Kádár-rendszer és a zsidók[1]
Az alábbi válogatásba három konkrét ügy dokumentumai kerültek be. Ezek az esetek pontos képet adnak az állambiztonsági szervek céljairól, módszereiről és eszközeiről, valamint arról is, hogyan reagáltak az érintettek a szervek akcióira. Az első akció az Izrael és az NSZK közötti … Tovább »
“Nagy és páratlan bölcsességem”
Amerikai diákszenátus: az anticionizmus nem antiszemitizmus
Több mint négyszáz zsidó diák kivonult az ülésről, miután az Illinois Egyetem diákszenátusa – egy palesztinpárti szervezet nyomására – megszavazta, hogy az anticionizmus és antiszemitizmus között nincs kapcsolat.
Múlt szerdán az amerikai University of Illinois Urbana-Champaign … Tovább »
Trump: Abu Bakr al-Bagdadi halott
Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra … Tovább »
Izzik a parázs Debrecenben
Nem nyugszanak a kedélyek a Debreceni Zsidó Hitközségben, a látszat ellenére érezhető a feszültség. A debreceni egyébként is Magyarország vallási szempontból legfurcsább hitközsége, ugyanis nem ortodox, nem neológ és nem is status quo ante. Ők azok, akik feltalálták a zsidó vallási … Tovább »
Misna magyarul – Názír 7.
Rabbi Eliezer, Rabbi Josua nevében azt mondta, hogy minden holttest érintéséből fakadó tisztátalanság után, ahol a názír hajat vág, köteles a szentélybe menni, és hasonló helyzetben, ahol a názír nem köteles hajat vágni, nem kell a szentélybe menni.
Misna, magyarul Ismétlés … Tovább »
Békés kertváros, halálgyár, múzeum
A Paneriai emlékparknak két funkciója van Litvánia emlékezet-kultúrájában: szimbóluma a litvániai holokausztnak; itt emlékeznek meg minden Litvánia 2. világháborús áldozatról is.
A Vilnius szomszédságában fekvő gyönyörű Paneriai (lengyelül: Ponary) erdő mindig is népszerű … Tovább »
Az izraeli hadsereg másodszor is lerombolta egy katonáját meggyilkoló palesztin férfi házát
Az izraeli biztonsági erők csütörtök reggel ismét lerombolták egy katonagyilkos palesztin terrorista újjáépített otthonát, közölte az Izraeli Védelmi Erők Twitteren.
A művelet közben erőszakos összecsapásokra került sor, több tucat palesztin kövekkel és Molotov-koktéllal … Tovább »
Beni Gáncot bízta meg a kormányalakítással Rivlin államfő
Reuven Rivlin elnök szerda este kormányalakítással bízta meg a Kék-Fehér vezetőjét, Beni Gánc ex-vezérkari főnököt, miután Benjamin Netanjahu miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy visszaadja a mandátumot, mivel nem tud kormányt alakítani.
Bár Gáncnak sincs … Tovább »
Német parlamenti képviselők találkozója iráni Holokauszt tagadó politikussal
A találkozó egy belgrádi interparlamentáris konferencián történt.
Csupán néhány nappal a hallei zsinagóga elleni neonáci terrorista támadás után Bundestag képviselőket vádolnak kétszínűséggel. Ők ugyanis nem mással találkoztak, mint Ali Larijanival, az iráni rezsim parlamenti … Tovább »
Találj rám!
A világszerte nagy népszerűségnek örvendő Szólíts a neveden szerzője visszatér szereplőihez, hogy évtizedekkel első találkozásuk után tovább kutassa, vajon hány különféle alakban is jelenhet meg a szerelem.
Az új regényben először Samuellel, Elio édesapjával találkozunk: … Tovább »
Állásfoglalás Vári György nyilvános vallomásával kapcsolatban
A magyar zsidó közéleten jóval túlterjedt Vári György irodalomtörténész, újságíró, majd rabbiszakos hallgató facebookon közzétett önvallomása arról, hogy fiatal tanár korában visszaélt helyzetével és két tanítványának okozott nehezen gyógyuló sebeket. A szöveg nagy … Tovább »
Demokrata képviselők: Erdogan átverte Trumpot
A szíriai tűzszünet életbe léptetéséhez idő kell – jelentette ki Stephanie Grisham, az amerikai elnöki hivatal, a Fehér Ház szóvivője a Fox televíziónak adott interjújában pénteken, az Északkelet-Szíriában folytatódó harcokra reagálva.
Grisham hangoztatta: a tűzszünet … Tovább »
Kolozsvári Zsidó Napok – október 24-27. között
Ötödik alkalommal rendezik meg a Kolozsvári Zsidó Napokat.
Október 24-én, csütörtökön este héttől a Belvárosi Unitárius templomban Malek Andi Soulistic – Yiddish Swing koncerttel nyílik meg hivatalosan az eseménysorozat. Az 1930-as évekig nyúlik vissza a számok gyökere, amikor … Tovább »
Elönt minket a szemét
Elönt minket a szemét, a saját szemetünk.
Szemétszigetek úsznak az óceánokon. Délkelet-Ázsiát elönti a hulladék.
Elönt minket a szemét, a saját szemetünk. Egy iskolatársam viccesen mondta mindig: az ember azt gondolja, hogy amit kidobott a szemétbe, amit szőnyeg alá sepert, … Tovább »
Felújítják Berettyóújfalu zsinagógáját – kultúrközpont lesz belőle
Állványerdő borítja Berettyóújfalu belvárosában a zsinagóga épületét. A szinte nyárias időjárásban jól haladnak a munkálatokkal. Az 1903-ban épült zsinagóga csak a vészkorszakig, vagyis alig több mint 40 évig szolgált szakrális célokat.
A műemléki védelem alatt álló … Tovább »
Amikor a szerző el akarja lopni saját könyvét
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára posztolta az alábbi történetet Dalos György író, műfordító, 1979-ben történt megfigyelésével kapcsolatban.
40 éve történt
BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III-B. Önálló Alosztály
SZIGORÚAN TITKOS!
KÜLÖNÖSEN FONTOS!
NAPI … Tovább »


