Találatok ‘Megemlékezés’
Összesen 1,398 találat (861 - 880) : Megemlékezés.
Az oroszok már a zsinagógában vannak
Január 18-án, a budapesti gettó felszabadulása 70. évfordulóján a Vörös Hadsereg (sic!) Alexandrov Együttes Kórusa lép fel a Dohány utcai zsinagógában a Budapesti Zsidó Hitközség szervezésében, a Roszatom szponzorációja mellett. A magyar szónokok mellett ünnepi beszédet mond … Tovább »
A török kormányfő az iszlamofóbia ellen is tüntetne
Emlékműavatás Pilisvörösváron
„Honnan tudják Pécsett, hogy Mária zsidó volt?”
2014 legsúlyosabb antiszemita incidensei
Egy rabbi imádkozott a New York-i rendőrökért
Hollywood is Auschwitzra emlékezik
Hollywoodi hírességek is kiveszik a részüket az Auschwitz felszabadításának 70. évfordulójára emlékező programok szervezéséből.
A holokauszt kutatásával és emlékének életben tartásával foglalkozó amerikai USC Shoah Foundation bejelentette, hogy neves hollywoodi szakemberek … Tovább »
Felavatták a külügyi intézet egykori tulajdonosának emléktábláját
Emléktáblát avattak a Külügyi és Külgazdasági Intézetnek (KKI) helyet adó gellérthegyi épület egykori tulajdonosára, az Auschwitzba elhurcolt Vida Jenőre emlékezve.
A KKI székhelyén, a Bérc utcai villában Schőberl Márton, az intézmény főigazgatója beszédében kiemelte: … Tovább »
Egy példa az emlékezéskultúrára: Szeged
„A felmenők tetteiért felelősséget vállalni – irreális elvárás”
Peresz és Netanjahu összevitatkoztak a zsidó nemzeti önrendelkezés kérdésén
Nagy port kavart Benjamin Netanjahu törvénytervezete, amely Izraelt mint zsidó nemzetállamot határozná meg, és amelyet a kabinet már el is fogadott. A javaslatot a jövő héten tárgyalja a parlament, de addig is a kritikusok száma legalább eggyel nőtt: Simon Peresz volt izraeli elnök … Tovább »
A holokauszt emlékezete és a zsidó vallásjog
Megemlékezni mártírjainkról – rendkívül fontos feladat, és az évszázadok során a zsidóságnak sajnálatosan sok lehetősége volt ennek mikéntjét meghatározni. A holokausztra való megemlékezés azonban nagyon összetett kérdés, amit több szempontból, sok oldalról lehet megközelíteni. Az alábbiakban a – teljesség igénye nélkül – felvázolok néhányat a felmerülő szempontok közül, amikkel betekintést nyerhet az olvasó a témával kapcsolatos háláchikus kérdésekbe.
Rabin megemlékezés
„Együtt jártak a falak közé”
Mindössze egy centiméter vékony, de kétszáznyolcvan méter hosszú bronzcsík alkotja majd a Trefort-kerten végigfutó holokauszt- és második világháborús emlékművet. Az egyetemi emlékezet hiányairól és a láthatóvá tett nevekről György Péter egyetemi tanárral, a Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet vezetőjével, a Trefort-kerti Emlékműpályázat bírálóbizottságának tagjával beszélgettünk.
Áder a Radnóti emlékhelyen: “Soha nem bocsájtunk meg”
Világos, egyértelmű szavakkal ki kell mondanunk, történelmünk szégyenének tekintjük azokat az időket, amikor államunk vezetői felhatalmazva érezték magukat arra, hogy vérgőzös eszméktől megrészegülve megtagadják a nemzetünkhöz tartozókat – jelentette ki Áder János köztársasági elnök az Abda határában álló Radnóti-emlékhelynél a költő halálának hetvenedik évfordulóján, vasárnap rendezett megemlékezésen.
Robbanások rázták meg gázai Fatah-vezetők otthonát
Fischer Iván tervezi a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést
Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a berlini Konzerthaus zeneigazgatóját kérte fel a német kormány, hogy a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából tervezze meg és vezényelje le a november 9-i ünnepélyes megemlékezést a berlini Konzerthaus nagytermében – közölte hétfőn a fesztiválzenekar.












