“Egy zárványközösség zárványtörténete” Varsóban
Féner Tamás fotóművésznek “…és beszéld el fiadnak…” – Zsidó hagyományok Magyarországon címmel nyílik kiállítása szerdán a varsói Zsidó Történeti Intézetben.
Összesen 28,199 találat (21141 - 21160) : -esz-.
Féner Tamás fotóművésznek “…és beszéld el fiadnak…” – Zsidó hagyományok Magyarországon címmel nyílik kiállítása szerdán a varsói Zsidó Történeti Intézetben.
Lemondott a győri önkormányzat közigazgatási bizottságában betöltött helyéről Majtényi László, az Összefogás című győri lap főszerkesztője. Az Összefogás Polgári Egyesület által kiadott lap legutóbbi száma ugyanis országosan nagy vihart kavart egy nyíltan cigányellenes írás közlése miatt – írta a Kisalföld szerdai száma.
Az izraeli katonai rádió szerint a szélsőjobboldali nacionalista Izrael az Otthonunk párttal kötött titkos megállapodás egy ciszjordániai zsidó telep bővítéséről szól.
Megnyílt és egy hétig látható a második világháborúban zsidókat mentő svájci diplomata, Carl Lutz életét bemutató magyar fotódokumentációs tárlat a washingtoni szenátus Russell irodaépületének rotundájában.
A Kivonulás könyvének utolsó fejezete is a Bizonyság Hajlékának tartozékairól szól. Az Exodus első évfordulójára készen állt a sivatagi szentély, a Bizonyság Hajléka: „Lőn azért a második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállították a hajlékot” (2Mózes 40, 17).
Ljudmila Ulickaja, aki eredetileg biológia szakon végzett, majd munkahelyéről, az Általános Genetikai Intézetből szamizdat művek olvasása és terjesztése miatt távolították el, ma a világ egyik leghíresebb orosz írónője. A 2009-es Budapesti Könyvfesztivál díszvendégének pályáját Vári Erzsébet mutatja be.
Újabb és újabb döbbenetes szörnyűségek derülnek ki Joseph Fritzl életéről. A férfi már a családja ellen elkövetett ocsmányságok előtt 1967-ben brutálisan megerőszakolt egy lányt és összeszurkálta, amiért börtönbe is került. Ám úgy tűnik nem csak a női nem iránt fűtötte agresszió…
Tomcat huzamosabb időt töltött antirasszisták társaságában. Méghozzá a saját elhatározásából. Kibírta. Persze, aligha esett nehezére, hisz többször is elmondta: ő nem rasszista.
Egy állambiztonsági bíróság Jemenben halálra ítélt egy huszonéves fiatalt, mert tavaly e-mailt írt az izraeli kormányfőnek, amelyben felajánlotta, gyakorlatilag nem létező iszlám szervezetének támogatását. Három társát rövidebb börtönre ítélték.
Hét évvel ezelőtt a dél-afrikai Durban-ban rendezték meg az ENSZ Rasszizmus elleni Világkonferenciáját, amelynek deklarált célja a rabszolgaság és a gyarmatosítás bűncselekményként történő elítélése volt. A rendezvény azonban Izrael Állam elleni bírósággá és a legsötétebb diktatúrák szócsövévé változott.
A helyszín egy magyar kisváros. Smuel, a narrátor a város néhai rabbijának fia, aki apja halála után hazatér, hogy körülnézzen gyermekkora helyszínén, és a jól ismert zsinagógában.
PORUBSZKY ISTVÁN, vagy közismertebb nevén „Potyka bácsi” magyar szabadságharcos volt 12 napon át az 1956-os forradalom idején… fél évszázaddal később élt hívei azt is hozzátették, hogy a „kispesti nemzeti ellenállás vezéralakja”.
A hatvanegyedik életévében járó pszichiáter, Stark András ma is örömmel fogadja a hozzá betérőket. A megyei kórház mentálhigiénés intézete vezetőjének életét a lelkek gyógyítása és a filmek határozzák meg. A főorvos beszélt munkájáról, a szülők tartásáról, és önmagunk ismeretének fontosságáról.
Az Amerikai Zsidó Tanács osztályvezetője szerint az antiszemitizmus még évtizedekig az életünk része lesz. Andrew Baker rabbi az InfoRádiónak azt mondta, a gazdasági válság és a romló életkörülmények táptalajt adhatnak a zsidóellenességnek.
Roma és nem roma civil szervezetek, jogvédők tüntettek az antirasszista világnap alkalmából szombaton Budapesten. Demonstrációjukkal az általuk cigányellenesnek ítélt megnyilvánulásokkal szemben tiltakoztak a médiában és közszereplők fellépésében.
Simon Peresz izraeli államfő ritkaságszámba menő rádiós üdvözletet küldött pénteken az iráni népnek, dicsérve az iráni embereket, de hozzáfűzte, hogy jobb helyzetben lennének jelenlegi fundamentalista vezetőik nélkül.