A magyar származású Holokauszt túlélő, Elie Wiesel, béke Nobel díjas, világhírű író, a Holocaust óta először érkezik hivatalos látogatásra Budapestre, 2009. december 9-én. 

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.

„A zsidók történelmi okokból nem szokták hamvasztatni magukat – világosított fel Ferenc, akinek eleinte felfoghatatlan volt a családom hozzá való viszonyulása. Hát még az anyukájának, akinek lehetetlen volt megmagyarázni, hogy a fia milyen okból készülhetett több héten át nálunk a vizsgáira. Miközben nálunk evett. És ivott.”
 

2009. november 2., Ha Ausztráliában úgy döntenek, hogy kiadják Zentai Károlyt a magyar hatóságoknak, ez nem jelenti azt, hogy az 1944-ben, 18 évesen kegyetlenül meggyilkolt Balázs Péter ügyében gyorsan megszületik a jogerős ítélet. A jogi eljárást a háborús bűnökkel vádolt férfi pénztárcája határozza majd meg: jó ügyvédekkel még Magyarországon is hosszúra nyúlhat az ítélkezés, újabb kérvényekkel késleltetheti a felelősségre vonást. Már majdnem öt éve versenyt fut az idővel. Őrizetben még csak egy hete van.
 

A mai magyar közéleti (inkább baloldali/liberális) publicisztikákban csak úgy röpködnek a fasizmus és a fasiszta kifejezések, nagyjából leírva (fogalmilag) azt a tömeghangulatot (és a szereplőit), mely – úgymond – megteremtette a romák elleni gyilkosságok légkörét, és tíz százalék fölé emelte a Jobbik támogatottságát.

„Öntöttvasból, fából, téglából és terrakottából spontán íródott könyv” – írja Klein Rudolf újonnan megjelent, a Dohány utcai zsinagóga történetéről szóló könyvében. Ezt a metaforát kiterjeszthetjük a zsidónegyedre, és olvashatjuk könyvként a régi pesti zsidónegyed házait is. Végtelen számú történetet rejtenek a domborművek, az öntöttvas korlátok, a lodzsák és keramitburkolatok.

Keretlegények és áldozatok – ma egy helyütt nyugszanak a Nemzeti Sírkert 298-as és 301-es parcellájában. Október 23-án is együtt koszorúzták őket.
 

Noha akad nála még nyíltabb zsidógyűlölő is, Edelény polgármestere a mai Magyarország antiszemitáinak nemcsak afféle frontembere, hanem az új rasszista taktika egyik bajnoka is. Figyeljük a helyi televíziót! 
 

Mi újat mondhatunk vajon a modernkori magyar múlt egyik leggyakrabban ecsetelt kérdéséről? Vörös Károly máig érvényes módon határozta meg a „zsidó Budapest” és a „zsidós Budapest” számos érdemi vonását. Az elsőt illetően rámutatott, hogy az 1873-at követően a fővárosba áramló, majd ott tartósan gyökeret eresztő izraeliták társadalmi arculatát polgári jellegük adta.
 

Elég ocsmány az is, ahogy az MSZP nem adja Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt, persze. Ahogy szoci parlamenti képviselők felülbírálják az ügyészséget, és elmondják, az miért is nem indokolta kellőképpen a két fórumos mentelmi jogának felfüggesztési kérelmét. Holott annyira nem bonyolult az UD Zrt.-ügy ezen szála. Zsarolás. Zsa-ro-lás. Ez a gyanú például Herényivel szemben.

  Komoróczy GézaKözismert, hogy Karl Lueger (1844–1910) bécsi polgármester, aki ebben a minőségében igen hatékony volt, és Bécsben ennek megfelelően népszerű maradt, de aki szenvedélyes zsidógyűlöletéről vált hírhedtté: hogy Lueger Budapestet Judapest-nek nevezte. Tudni … Tovább »

Mindenki kisebbség címmel október 17-én és 18-án rendezi meg hatodik alkalommal a Szépírók Társasága az Őszi Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szántó T. Gábor író, az esemény főszervezője az MTI-nek elmondta: a cím arra is utal, hogy minden ember „egyedi kisebbség”-nek születik, és a modern ember kisebbségi helyzetbe kerül azáltal is, hogy a tradicionális közösségek meginognak. 

Újabb perét is elvesztette a Magyarországra való kiadatása ellen küzdő Zentai Károly Ausztráliában csütörtökön. A 88 éves férfi a vád szerint halálra vert egy zsidó fiatalembert még 1944-ben.
 

Egy indiai, egy amerikai és egy izraeli tudós kapta a 2009-es kémiai Nobel-díjat. A kutatók a riboszómák felépítésének és működésének leírásáért kapták a legrangosabb tudományos elismerést.
 

Mint mondja: csak egy kicsit törleszteni akart, és ez volt számára a legjobb alkalom. Mint azt tegnap megírtuk: szombat este felolvasóestet tartott Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház előző direktora, aki magyar költők és írók verseiből, novelláiból olvasott fel a nézők „rendelése” nyomán.
 

Minden kultúra rendelkezik mítoszokkal. A mítoszok mondják el számunkra, kik és milyenek vagyunk, milyen és miért olyan a világ amilyen. A mítosz a valóságról szól, a szakralitás, egy igaz történet vagy egy népszerű film nyelvén. A mítoszok ugyanolyan sokszínűek, mint kultúráink, mint mi vagyunk. 

Van? Nincs, csak zsidó vallású/származású/identitású szerzők? Vannak bizonyos írók, akik a zsidó irodalomhoz tartoznak, más írók, költők, noha zsidó származásúak, nem feltétlenül sorolhatók ide? És ha van zsidó irodalom, miféle kritériumok alapján körvonalazhatjuk?

A Bush-éra terhes évei, a beragadt kétfrontos háború, a
gazdasági válság mélyülése, a kulturális és etnikai átrendeződések a Fehér
Házba röpítették Obamát. Sokan gondolták úgy, hogy nyolc év republikánus
kormányzás után változtatásra van szükség. 2000 és 2008 között azonban nehéz
örökség halmozódott fel, amelyet Obamának át kell vennie, de ennek hordozásához
nem lesz elég erős.

Pár napja a Népszabadság hátsó traktusában kis emlékezés jelent meg egy valamikor e lapnál dolgozó kollégáról, aki nyolcvanöt éves korában felhurcolkodott mostanság az égi szerkesztőségek valamelyikébe. A meleg hangú közlemény olvastán elmerenghetünk az újságírói munka mulandóságán; évtizedeken át gürcöl az ember, fésüli, rendezi, szuszakolja a lapba mások közleményeit, gondolatait, mondatait, szavait, néha maga is fabrikál híreket, nem sokat, pár ezret, tízezret talán csak – aztán jönnek a nyugdíjas évek. Újságot csinálni otthon, magunknak bajos, jön a kert, az unokák és a bosszankodás, hogy mit művelnek odabenn a többiek, akik persze soha többet nem veszik fel a telefont… Aztán azt a kis hírt betétetik a Robival, akinek örökös reszortja az öregek elbúcsúztatása. És aztán a feledés süket csöndje jön csak.

“Aki pusztán etnikus értelemben zsidó, azaz nem veszi magára az ég igáját, miáltal szellemi értelemben zsidó lehetne, az vét a Törvény ellen – így szól a zsidó hagyomány. Ez a versbeli bűnösség gyökere is, melyből a kereszténység, Radnótié is, szárba szökken. Talán megkockáztathatjuk, … Tovább »