Nem teljesen védtelen örökség

Írta: Szegő Dóra - Rovat: Politika

„Öntöttvasból, fából, téglából és terrakottából spontán íródott könyv” – írja Klein Rudolf újonnan megjelent, a Dohány utcai zsinagóga történetéről szóló könyvében. Ezt a metaforát kiterjeszthetjük a zsidónegyedre, és olvashatjuk könyvként a régi pesti zsidónegyed házait is. Végtelen számú történetet rejtenek a domborművek, az öntöttvas korlátok, a lodzsák és keramitburkolatok.

 

 

1909. A helyszín a Király utca. A lépcsőházban bizonytalan léptekkel támolyognak a pincéből kidobott, utolsó kártyások a fiákerek felé, a kapuban kis híján nekiütköznek az emeleti imaszobába reggeli imára igyekvő hószedeknek. Néhány házzal odébb, műterme ablakához ülve, a reggeli fényben Békei Jakab fényképész retusál. Intrikus cselédek sietnek a dolgukra: a Kazinczy utca sarkán elválnak, ki a Trenk-féle húsfüstöldébe, ki a tejcsarnokba megy. Hordárok viszik a friss árut, kelengyéket, vásznakat az Aranygolyó nagyáruház raktárába. A pesti polgárok török kávé és Pesti Hírlap mellett vitatkoznak törzskávéházaikban, az Orczyban és a Herzlben. Mindjárt nyolc óra. Lassan vége a „hivatalnok-időnek” és kezdődik az „ügyvéd-idő” – ahogy Kosztolányi kategorizálja 1914-es, „Budapest, a Kávéváros” című írásában a közönséget. 

 

Szegő Dóri_vedtelenorokseg.jpg 

a dohany utcai zsin web.JPG 

Perczel Anna: Védtelen örökség
Klein Rudolf: A Dohány utcai zsinagóga

 

2009. A helyszín a Király utca. Az utcán ingatlanügynök ácsorog. Pillanatnyi szabadidejében végiggondolja szövegét: „az eklektikus Pest ódon hangulata, a századforduló lehelete, a régi pesti zsidónegyed szíve, ahol a falak történeteket mesélnek. Mindez fiatalos környezetben, tágas, napfényes lakásokkal.” Egy ígéretes, holland vevőre vár. Az átjáróház előtt, egy taxiban a vevő halad el. Keresi a mélygarázst – az utcán nem talált parkolóhelyet. A forgalom teljesen beáll: árut pakolnak egy bútor üzletbe, a kirakatban egy dekoratőr narancssárga lámpabúrák alá régi nippeket pakol. Egy aktatáskás fiatalember próbál utat törni a kocsik között: Király udvar-beli garzonjából a Central Passage-beli irodájába siet. Útközben vesz pár részvényt telefonon, és néhányat elad. Két lehetséges pillanatkép, száz év különbséggel a pesti zsidónegyedből.

Perczel Anna könyve a régi pesti zsidónegyed lakóházairól nem csak ház- és építészettörténeti leírások gyűjteménye; az utcáról utcára haladó könyvben egy-egy ház átváltozásainak történetét átszövik híres és névtelen lakóinak történetei. A könyv igényes fényképanyaga, Lábass Endre majd minden házat illusztráló fotói által a könyv a városi séta élményét adja. Sőt, ez a séta teljesebb élményt nyújt, mint egy valódi, mert részben már lebontott épületeket kelt új életre: ilyen Skrek Lipót Dob utcai szalámigyára, mely gettókonyhaként is üzemelt, a mosóintézetnek, szabóműhelyeknek és a Krúdy által is emlegetett Ármin pincének helyet adó, Király utcai Dobler-bazár, vagy Fleischmann Lipót ezüstműves mester Holló utcai háza, műhelye és fémöntödéje. Ezek az épületek már csak történetekben élnek. A házak másik fele épp bontás előtt áll, és vannak olyan épületek is, melyek – jórészt a civil fellépés hatására – az elmúlt néhány évben kaptak műemléki védettséget. A történeteket még átélhetőbbé teszik a homlokzatokról és házbelsőkről készült archív felvételek. Perczel Anna számára mindenekelőtt a veszély adta a legfőbb motivációt, hogy korábbi kutatásait, rehabilitációs terveit és építészeti tanulmányait felhasználva megírja a régi pesti zsidónegyed lakóházairól szóló, kétnyelvű könyvét. Ahogy írja: „A Károly körút- Andrássy út- Erzsébet körút- Rákóczi út határolta városnegyedet alkotó közel 365 lakóépület közül könyvünkben csak megközelítőleg százat mutathatunk be. A válogatás fő szempontja ezért a fokozott veszélyeztetettség volt”. Egy olyan országban, ahol az őt megillető helyen kezelik, és óvják felbecsülhetetlen értékeiket, e könyv megírásának hátterében az informálás szándéka állna. A könyv a negyed rehabilitációjának lezárásaként jelenhetne meg; útikalauzként, mely eligazít a házak között, nyelvet ad e köztünk élő, néma óriásoknak, hogy beszéljenek mindarról, amit a múltból őriznek. A pesti zsidónegyed esetében mégis a veszélyeztetettségé a főszerep. A könyv szerint a negyed területének közel 40%-ában került a régit leromboló új beépítés az elmúlt évtizedekben. Ez a hatalmas ismeretanyag talán áttekinthetőbb lenne, és még nagyobb hangsúlyt kapna a veszély, ha a könyvben szisztematikusan jelölnék a lebontott, a közvetlenül bontás előtt álló, a veszélyeztetett és a műemléki védettséget kapott épületeket, vagy a tartalomjegyzékben nem csak az utcák szerint, hanem az épületek sorsa szerint is lehetne keresni.  

Perczel Anna könyvében az épületek között az is analógiát teremt, hogy a hozzájuk kapcsolódó színterek, mesterségek, sorsok legyenek bármily változékonyak, mégis egyfajta konok folytonosságot tükröznek: a korokkal változó funkciók, lakók, üzletek a ház életkorával változó életszakaszait jelenítik meg. Eközben a ház alapkaraktere, tulajdonságai, erényei és hibái változatlanok, ez adja a folytonosság érzetét. Az állandóság az utcák szintjén is megjelenik, az egykori, városfalon kívüli kertnegyedre utaló utcanevek máig fennmaradtak: Kertész, Akácfa, Nagydiófa, Kisdiófa. Ezt az állhatatosságot látjuk a budapesti zsidóság történetében is: a családokat kettétörte ugyan a Holokauszt, legféltettebb, családi hagyományokat jelképező tárgyaikat (a menórát, a mezüzét, a nagymama kelengyéjét, a fényképeket vagy a kuglófformát), történeteiket és traumáikat mégis generációkon át cipelik tovább. Ez a több szinten megjelenő rendíthetetlenség adja a negyed számára azt a különös arculatot, melyre nem hatnak üzleti érdekek, szintterületi mutatók és bontási engedélyek.

Szegő D18.JPG

A  Hősök temploma

Perczel Anna a kötet bevezetőjében felvázolja azokat a jegyeket, melyek a régi pesti zsidónegyedet a főváros negyedei között több szempontból is egyedülállóvá teszik. Ez az egyetlen lakónegyed, ahol az új beépítések ellenére is megmaradt a XVIII-XIX. századi organikus utca és telekszerkezet. Az itt kevéssé szabályozott városfejlődés miatt az utcák, tömbök, telekformák változatosak és szabálytalanok. Ennek köszönhető, hogy az egykorú épületek is egészen különböző karakterűek. E zsidó kereskedőnegyedként kialakult városrész szerepe a város vérkeringése szempontjából is egyedülálló volt, ezért létrejöttek sajátos, csak a zsidónegyedre jellemző lakóháztípusok: a zsinagógával vagy rituális fürdővel egybeépült lakóházak, az üzemmel egybeépült és az üzletudvaros lakóházak, a zsidó szimbólumokkal díszített lakóházak és a mezzaninos, alápincézett kereskedőházak. Más városrészekkel ellentétben itt a XIX. századtól kezdve nyomon követhetőek a Pestet jellemző építészeti stílusváltások, és életforma változások is: korai klasszicizmus, romantika, historizmus, szecesszió, art deco és bauhaus.        

A közelmúltban egy másik könyv is megjelent, mely a zsidónegyedhez köthető, Klein Rudolf Dohány utcai zsinagógáról szóló kötete. A két kötetben közös, hogy mindkét szerző széles kontextusba helyezi tárgyát: míg Perczel Anna átlépve a város- építészet- és művészettörténet határain, emberi sorsokat, életutakat és foglalkozástörténeteket társít a házak történetéhez, addig Klein Rudolf a Dohány zsinagóga építészeti elemzésén keresztül ablakot nyit a századforduló zsidóságára. A zsinagóga a századfordulós zsidóság emancipációjának szimbóluma is. Klein következetesen végigvitt szemszögében nem válik szét az épület és a történet bemutatása. A Dohány építésének történetén, az ahhoz kapcsolódó vitákon keresztül képet kapunk a társadalmi rétegződésről, a „honosodási” dilemmáról és a zsidó kulturális irányzatok egymáshoz való viszonyáról, valamint arról, hogy az emancipációt és az új vallási-kulturális értékrendet hogyan jeleníti meg az építészeti nyelv, hogyan tükröződik mindez az építészeti stílus, forma és funkció szintjén.

A zsinagógáról szóló kötet különlegességei a Magyar Zsidó Levéltárból származó kordokumentumok: szerződés a hitközségi tulajdonba adásról, számla, mely tanúsítja, hogy Hild József átvette a kivitelezésre szánt összeget a Templomépítő Bizottságtól, Ludwig Förster eredeti vázlata a frigyszekrényről (mely végül más formában, Feszl Frigyes tervei alapján valósult meg). A könyv végén részletes fogalomtárat találunk, melyben a szerző nem csak a tradicionális és az asszimiláns zsidóság kifejezéseit magyarázza (bima, frigyszekrény, judentempel) hanem a zsidóság társadalomtörténetében fontos szellemi áramlatokhoz és eseményekhez (haszkala, numerus clausus, holokauszt) is magyarázatokat fűz. Merész választás a tört arany borító, melyről első pillantásra egy, a jelen kötetnél sokkal felszínesebb albumra asszociálunk. Ám amint olvasni kezdjük a könyvet, értelmet nyer a színválasztás: Az arany jelképezhet isteni hatalmat, transzcendenciát, tökéletességet. A Dohány utcai zsinagóga esetében az archaizáló arany borító kifejezi, hogy olyan értékkel állunk szemben, mely korok és érák felett áll: túlélte a gettó idejét és az építészetben a végletekig racionalizáló szocializmust. Felmerül a kérdés: vajon éppen a mi korunkat ne vészelné át? – A közeljövőben luxus ingatlan-beruházást terveznek a zsinagóga tőszomszédságában, Herzl Passage néven. Az épületegyüttes nyolcemeletes, a zsinagóga mögül kiemelkedő szárnya alapvetően változtatná meg a negyed látképét.         
                 

Perczel 20.JPG 

Jellegzetes belsőudvar a zsidónegyedben

Perczel Anna és Klein Rudolf könyvében azonos, hogy rendkívül alapos, és tárgyilagos tudásuk mellett mindkét könyv személyes jellegű. Perczel Anna könyvét az apró részletekbe menő, egyik történetből a másikba átvezető, anekdotikus leírások teszik személyessé, Klein Rudolf albumszerű kötetében a szerző által készített, érzékeny fotók jelenítik meg az építész-építészettörténész bensőséges viszonyát tárgyával, és ellenpontozzák harmonikusan a tárgyilagos elemzést. A könyv egyben vallomás is. E vallomás-jelleget erősítik a saját szemszöget láttató fotók: Kleint különös vonzódás fűzi a zsinagógaépületekhez, számos tanulmánya született a zsinagógaépítészetről és a zsidóság kultúrtörténetéről budapesti, vajdasági és kelet-európai vonatkozásban. Az írások alapján úgy tűnik, hogy Klein viszonya mindegyik kontextushoz személyes. Munkásságában nem csak a kontextusok változnak, hanem a befogadó közeg is: a szerző megfordult és alkotott vajdasági, budapesti és izraeli színtereken. Munkásságát megelőzte – és talán meg is alapozta – a szemtanúság: gyerekként tanúja lehetett, hogyan pusztul Európa egyik legszebb zsinagógája, a Lechner tanítványok, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte szabadkai szecessziós zsinagóga. A századfordulós magyar zsidósághoz való vonzódásában meghatározó lehet Klein összetett identitása és bolyongó életútja, melyben némiképp maga is a századforduló magyar zsidóságának örökségét viszi tovább.

„Védtelen Örökség.”. Ez a cím értelmezhető felhívásként is: miért védtelen? Talán, mert mindaz, ami évszázadokon át organikusan fejlődött, működő alapokra helyezte a mindenkori újat, néhány évtized alatt elvesztette kötődését saját múltjához. A negyed hagyományaival és egymással kapcsolatot nem kereső, piaci érdekeket követő, egyszeri ötletek mentén alakul át, és bontja fel az évszázadokon át szőtt városszövetet. Védtelen továbbá azért is, mert mind a főváros, mind a műemlékvédelem részéről hiába vár határozott fellépést. Az „örökség” szó jelentéstartalma magában foglalja a „felelősséget” is. Aki örökül kap valamit, felelős lesz érte. Az állam intézményei nem igazán érzik át ezt a jelentésréteget. Maradnak hát a civilek. Paradox helyzet, hogy éppen azok érzik magukat az örökség gazdáinak, akiknek sem döntési hatáskörük, sem tulajdonjoguk, sem tőkeerejük. Ha más nem, talán végre a pártpolitikai csatatér érdekei nekik kedveznek.

Klein Rudolf: A Dohány utcai zsinagóga, Terc kiadó, 2008.
Perczel Anna: Védtelen örökség, Városháza Kiadó, 2008.

                              
 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]