Találatok ‘ MTI’
Összesen 1,872 találat (781 - 800) : MTI.
Legjobb forgatókönyv, legjobb színész és a közönségdíj: Varsóban is tarolt az 1945
Három díjjal jutalmazták Török Ferenc 1945 című alkotását a Varsói Zsidó Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel szerdán.
A több mint 40 alkotást felvonultató nemzetközi szemle nyitófilmjeként bemutatott alkotásért Rudolf Péter a legjobb színész, … Tovább »
Aktivisták holokauszt-emlékművet emeltek egy radikális német politikus házánál
A politikai szépség (ZPS) nevű német művészcsoport politikai aktivistái szerdán megépítették a berlini holokauszt-emlékmű kicsinyített mását Björn Höcke, a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt egyik vezetőjének háza mellett, írja az MTI.
Az … Tovább »
Cél, hogy a világörökség részévé váljon a Salgótarjáni úti zsidó temető
Magyarországon ismét reneszánszát éli a zsidó kultúra, a kormány pedig értékként tekint erre a több mint ötezer éves szellemi és lelki örökségre – mondta Latorcai Csaba társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár … Tovább »
Több mint 20 film a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon
Több mint 20 filmet és számos kísérőprogramot, köztük beszélgetést, városi sétákat és gasztronómiai programokat is kínál a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, amelyet november 29. és december 3. között rendeznek meg a Művész és a Puskin moziban, valamint idén először … Tovább »
Benczúr utcai villába költözik a kormány által alapított Kertész Imre Intézet
Kiadatlan Kertész Imre-művek megjelentetését is tervezik.
Kertész Imrének sokkötetnyi kiadatlan írása maradt hátra, köztük csak az 1960 és 2009 között született naplóinak teljes terjedelme előreláthatóan tíz kötetet tesz ki. Emellett hangoskönyv, interjúkötet, monográfia … Tovább »
Az EMIH tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tulajdonába került a Zsigmond Király Egyetem. A hitközség a vásárlástól a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó hosszú távú stratégiájának megvalósulását reméli. Az egyetem világi, szekuláris jellege nem változik – írta … Tovább »
Az USA ENSZ-nagykövete nyugtatja a világot
Washington egyelőre nem mondja fel az Iránnal kötött többhatalmi egyezményt – hangsúlyozta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete egy vasárnapi interjújában az MTI szerint.
Haley az NBC televízió Találkozz a sajtóval című, szokásos vasárnapi politikai … Tovább »
Három magyar film is szerepel a Haifai Nemzetközi Filmfesztiválon Izraelben
Három magyar film, köztük két világpremier is szerepel az október 5. és 14. között, harmincharmadik alkalommal megrendezett, rangos Haifai Nemzetközi Filmfesztivál idei programjában Izraelben.
Kétszáznyolcvan filmet vetítenek, s köztük számos filmpremiert láthat a mintegy háromszázezer … Tovább »
A zsidó ellenség és a zsidó szövetséges
Ki hová tartozik és miért?
Az Európai Uniós biztosként tevékenykedő Navracsics Tibor óhatatlanul magáévá tette valamennyire a brüsszeli szellemet, és ennek megfelelően Budapesten járva cáfolta a magyar kormány hivatalos ellenségképét, mondván: „a Soros-terv nem szerepel … Tovább »
Jeruzsálemi Biennále – magyar résztvevőkkel
Mintegy 200 művész, köztük magyarok alkotásával nyílt meg hétfőn Jeruzsálemben, több helyszínen, a kortárs zsidó művészet legrangosabb nemzetközi seregszemléje, a november 15-ig tartó harmadik Jeruzsálemi Biennále.
A kiállító művészek többek között Európából, az Egyesült … Tovább »
Nemsokára régi fényében ragyog a szabadkai zsinagóga
Haszid rabbit igen, Sorost nem
A miniszterelnök “Soros terv”-ről beszélt, a külügyminiszter haszid rabbival találkozott.
Bevándorló és nem bevándorlóországokat különböztetett meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol az őszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában úgy … Tovább »
Először rendeznek zsidó kulturális fesztivált Pécsett
Először rendezik meg a Pécsi Zsidó Kulturális Fesztivált, amelyen szeptember 10. és 17. között kilenc programra várják az érdeklődőket – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely izraelita hitközségének alelnöke az MTI-t.
Stark András pszichiáter a rendezvény céljáról kiemelte: … Tovább »
Temetői séták Salgótarjáni utcai sírkertben
Vezetett temetői sétákkal várja a látogatókat a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben a Nemzeti Örökség Intézete vasárnap a zsidó kultúra európai napjához kapcsolódva.
A luxemburgi székhelyű European Association for the Preservation and Promotion of Jewish Culture and Heritage … Tovább »
Elhunyt Makk Károly filmrendező
Koltai Lajos: “tűzzel telve ment el”.
Makk Károly “tűzzel telve ment el”, éppen azon gondolkodott, hogy új filmet kellene forgatni – mondta el az MTI-nek Koltai Lajos a szerdán elhunyt Kossuth-díjas filmrendezőt méltatva.
Makk Károly néhány hete beszélt neki a terveiről. Nyaralójában … Tovább »
Négy bemutató a 15 éves Spinoza Zsidó Fesztiválon
A négy bemutató mellett zenés programok, színházi előadások, koncertek és filmvetítések is várják az érdeklődőket a tizenötödik alkalommal megrendezendő Spinoza ZsidóFesztiválon szeptember 9. és 24. között Budapesten.
Az idei fesztiválon a zenés játékok dominálnak. … Tovább »
Frank London, Klezmatics: A legfontosabb témákhoz nyúlunk, klímaváltozás, migráció, szélsőjobb
“Még ha azt is gondolják sokan, hogy a klezmer vagy a jiddis zene a tradíciókról szól, valójában a legfontosabb témákhoz nyúl nyitottságával, legyen az akár manapság a klímaváltozás, a migráció vagy a szélsőjobboldal veszélye” – fogalmazott a Klezmatics zenekar alapítója, Frank … Tovább »
Már a Jobbik is Soros-bérenc – a Fidesz szerint
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint “a Jobbik ismét a Soros-hálózat hazugságkampányát” folytatja azzal, hogy a közigazgatási bíróvá válás szabályainak tervezett megváltoztatását támadja.
Hidvéghi Balázs szerdán az MTI-nek küldött közleményében arra reagált, … Tovább »
A roma holokausztnak nemcsak áldozatai voltak, hanem hősei is
A roma holokausztnak nemcsak áldozatai voltak, hanem hősei is, és a mi feladatunk megemlékezni és beszélni róluk, hogy minél többen tudjanak helytállásukról – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán az MTI-nek.
A miniszter felidézte: az auschwitz-birkenaui … Tovább »


