Találatok ‘ ’
Összesen 11,935 találat (8081 - 8100) : .
Limmud – Konferencia 2010
Limmud 2010 – Konferencia
Odessza, a zsidók paradicsoma?
Száz évvel ezelőtt Odessza a világ harmadik legnagyobb zsidó városa volt New York és Varsó után.
Babel Sound and Spices – világzenei fesztivál Budapesten
A szervezők a világ különböző zenéit és ízeit kínálják a látogatóknak november 5-én és 6-án.
Nyelvek dicsérete
Koen Peeters flamand író A Nagy Európai Regény című kötetét a szerző jelenlétében mutatták be október 18-án. A regény tétje nem kevesebb, mint hogy lehet-e Európában múlttudat és identitások nélkül élni. Gyógyíthat-e a feledés, vagy egy emlékezet- és identitásvesztett világban az érzelmek is elenyésznek. A Gondolat Könyvkiadó „Akcentusok” sorozatában megjelent kötet lapunk főszerkesztője által írt előszavát közöljük és egy részletet a regényből.
Lenin, Sztálin és a zene – kiállítás Párizsban
Több mint négyszáz dokumentumból álló tárlat mutatja be Párizsban, hogyan hatott egymásra a zene és a politika az egykori Szovjetunióban Lenin és Sztálin idején.
Fókuszban a zsidó kultúra
Pécsett az érdeklődők egyebek mellett építészeti, helyismeretei, zenei és vallási programokon vehetnek részt.
Dohányon vett kapitányok
Akkor, a háború végével, mindenkinek volt története. Hihetetlen, csodálatos, abszurd, arról, hogyan menekült meg, hogyan úszta meg, a frontot, a bombázást, a deportálást, a bezártságot, a menetet, az ínséget és az elmebajt. Élvezettel és szörnyülködve meséltük, magunk sem hittük, hogy megtörtént, hogy megtörténhetett, hogy megúsztuk, hogy túléltük.
A Holokauszt Romániában
Kisinyov, 1941. Román katona zsidó nőket őriz Ugyanakkor még mindig komoly gazdasági pozíciókat foglaltak el, ezért a vasgárdisták rendszeresen fosztogatták, vagy éppen elkobozták a zsidó üzleteket, az utcán bántalmazták, vagy gyilkolták a zsidókat. Miután Antonescu … Tovább »
Osztálytársai emlékeznek Anne Frankra
Anne Frank hat egykori osztálytársa, aki túlélte a holokausztot, megjelenteti visszaemlékezéseit: a könyv kiadásáról a frankfurti könyvvásáron folytak tárgyalások.
Nők ádáz szabadságharca
A Pesti Színházban bemutatott Mikve nyolc színésznőnek nyújt kiváló lehetőséget, akik rendszerint kevésbé dúskálnak a feladatokban a deszkákon, mint a férfiak. Nő írta, Hadar Calron, aki színész is, így aztán pontosan tudja, mi az, ami jól játszható. Ezúttal mindenki úgy érezheti, hogy főszerepe van, remek, sajátos karakter megteremtése adatott számára.
Az izraeli kormány jóváhagyta az új állampolgársági törvényt
Az izraeli kormány jóváhagyta vasárnap azt a vitatott és többek között a palesztinok által élesen kritizált állampolgársági törvénymódosítást, amelynek értelmében az országban letelepedő és állampolgárságot nyerő bevándorlóknak hűségesküt kell tenniük Izrael mint “zsidó és demokratikus állam” törvényeinek betartására.
Szomornyál
Ablaka előtt a körtefa levelei hamar megsárgultak, ám az egyik közülük sokáig kitartott. Ezt a levelet figyelte. Ahogy szabálytalan mozdulatokkal rángatózik, mint akit kísértet szállt meg. Láthatólag szeretett volna leszakadni az ágról, talán hogy legyen már vége az egész kínlódásnak. Nem leshette meg a pillanatot, indulnia kellett.
Szántó T. Gábor: Zárszó helyett
Komlós Aladár nyolcvan évvel ezelőtt megjelent esszéjét a Szombat folyóirat körkérdésével, néhány hónappal ezelőtt eljuttattam több irodalmárnak, pszichológusnak, rabbinak és társadalomtudósnak, hogy fogalmazzák meg álláspontjukat az egykori felvetésekről.
A válaszadók … Tovább »
Schmelowszky Ágoston: Válasz a Szombat szerkesztőségének
Komlós Aladár gondolatmenetének kiindulópontját („zsidó lélek”) alapvetően elhibázottnak tartom. Az írás egy romantikus hangvételben megfogalmazott érvelés, mely már megjelenésekor sem tartozott a szellemi progresszióhoz. A huszadik század talán legfontosabb módszertani vívmánya … Tovább »
„Egyáltalán nem érdekel a Hegedűs a háztetőn”
Tuvia Tennenboim 1994-ben alapította a New York-i Zsidó Színházat, melynek azóta rendezője és igazgatója. Az utolsó zsidó Európában című darabját május 28-án és 29-én mutatták be a Tűzraktérben, saját rendezésében, a radikális Szabadidő Színház és a Budapesti Zsidó Színházból Salto Mor(t)ale társulattá vált színházi csapattal. Az interjú is itt készült.
Segélyakció a vörösiszap áldozatainak: A Kidma Egyesület és az Izraeli Kulturális Intézet közös akcióba kezdett
A vörös-iszap iszonyú károkat okozott több Veszprém megyei településen is. Több száz házat elöntött a lúgos és rákkeltő sár. A helybélieknek nagy szükségük van a segítségre.
Demokráciaintézetet szervez a Fidesz
Tom Lantos Intézet lesz, de még nem tudni, hogy mikor, és azt sem, hogy kikkel fogják létrehozni. A koncepciót a Külügyminisztérium készíti elő, több lényeges kérdés eldöntése azonban még Orbán Viktor miniszterelnökre vár.
Példakép lehet Mindszenty József
Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek példaképe lehet a mai magyar társadalomnak, mert hite és elvei mellett mindvégig kitartott, még akkor is, ha ezért üldöztetést kellett elszenvednie – mondta Soós Viktor Attila történész, levéltáros.
A kormány a Jobbik Gáza-indítványáról: “egyoldalú és végletesen elfogult”
Az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága kedd délutáni, a parlamentben lezajlott ülésén három igen és tizenhat nem szavazattal úgy döntött, hogy nem veszi tárgysorozatba az „Az izraeli apartheid elítéléséről” címet viselő jobbikos indítványt.

