Retikül – Kisszínházi estek – Női irodalmi turkáló

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Nem csak hölgyeknek, első kézből, élőzenével és gasztronómiával.
Ezzel a címmel indítottuk kisszínházi estjeinket 2010 januárjában, a Klauzál13 Könyvesboltban.

 

 

„Kisszínházi estek”. Így neveztük el a sorozatot. Regények olvasva-eljátszva. És „Élő mozi”, mert fotók-mozgóképek, élőzene kísérik, vezetik a nézőt beljebb és mélyebbre a történetekben.  Nagyon fontos, hogy ezek női írások. Arról és úgy szólnak, ahogy egy nő éli meg a vele történteket, ahogy egy nő gondolkodik az életről.

A sorozat most következő része az emlékekről szól. Arról, hogy fontos emlékezni arra, honnan jöttünk, mit éltünk meg, kik voltak múltunk szereplői. Arról, hogy milyen hatással van ez a jelenünkre, hogy lettünk általuk és velük azzá, akik vagyunk. És arról, hogy nagyon fontos mindezt elmondani. Keserű-édes, szomorú-vidám történetek. Női mesék. És, tisztelt Uraim, félre ne értsék! Nem rózsaszínűek.

Takáts Andrea színésznő

Darvas Ferenc zongora, Kardos Dániel gitár

Vendégeinket felejthetetlen gasztronómia élményben részesíti:
Fűszeres Eszter

Novemberi estünkön Lugosi Viktória írónő Ajvé című regényéből mesélünk

Ezt is ki akarod dobni? – Nagymama a szívéhez kapott, és úgy szorított magához egy zacskót, mint a szovjet filmekben az elfogott partizánnő a csecsemőjét. A zacskóban szakadt nejlonharisnyák voltak. Amíg nagymama a spájzban mentette a menthetőt, mi bent, a szobában kiselejteztük a szekrényből azokat a harisnyákat, amelyeken már a szemfelszedő sem segíthetett.” (Lugosi Viktória: Ajvé)

 

Lugosi Viktória (Budapest, 1962- )
Író, újságíró, kommunikációs szakember. Tanulmányait a budapesti egyetem (ELTE) Jogi karán végezte (1980-85) 1985-97-ig rádiós és televíziós szerkesztő, műsorvezető. 1997-től kulturális kommunikációval foglalkozik. 2002-től 2005-ig a Kulturális Minisztérium kommunikációs igazgatója volt. Első regénye Ajvé címmel 2000-ben jelent meg. Meseregénye 2002-ben Hümmögő címmel jelent meg, mely elnyerte az Év Gyermekkönyve címet. Új regénye a Dafek 2009-ben jelent meg.

Helyszín: Klauzál13 Könyvesbolt és Galéria
Pontos cím: Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.
Belépőjegy (kóstolóval) alkalmanként: 800 forint

Címkék:gasztronómia

[popup][/popup]