„Szomorúbb lesz a világ nélküled” – Egerben vettek búcsút Székely Gábortól
Sok százan vettek ma végső búcsút a 79 éves korában elhunyt Székely Gábortól a szülővárosa, Eger zsidó zsidó temetőjében. Budapest volt főpolgármester-helyettesét, a Szerencsejáték Zrt. egykori vezérigazgatóját, az Egri Zsidó Hitközség elnökét dr. Verő Tamás főrabbi, Lénárt József, az egri hitközség vallási vezetője és Lugosi Viktória író búcsúztatta, közreműködött dr. Nógrádi Gergely főkántor.
Dr. Verő Tamás, a Frankel-körzet rabbija a „dájénu…” ismert motívumára fűzte fel beszédét – írja a Mazsihisz.hu -, mint mondta, Székely Gábor méltatásához elég lett volna az egri gyermekkor, mindaz, amit ettől a várostól gyermekként kapott, a hagyomány, a felmenők, a bár micvó, hiszen az egri zsidó múlt nem egyszerűen egy város története volt számára, hanem személyes örökség. Eger után jött Budapest, ami számára új lehetőségeket jelentett, olyan lehetőségeket, amik egyenként, önmagukban is csodásak lettek volna. Dájénu… Elég lett volna a Lauder Iskola létrejöttében végzett munkája; dajénu: elég lett volna mindaz, amit a Mazsike alapításáért tett; dájénu: elég lett volna a fővárosban a főpolgármester-helyettesi tisztség, az, amit a város biztonságos gazdálkodásáért tett; dájénu: elég lett volna a Szerencsejáték Zrt. vezetése; dájénu: elég lett volna a közgazdász pálya, a legendás csokornyakkendő, a rendteremtés és békesség teremtésének képessége.
Verő főrabbi hozzátette: és Székely Gábor mindeközben megmaradt Székely Gábornak lenni, hiszen szerény volt, mosolygós és pontos, pragmatikus, de érzékeny ember. Mindenben kiemelkedő volt, és kiemelkedő volt minden, amit létrehozott és támogatott a Páva utcai Holokauszt Központ ügyétől kezdve a Hollán Ernő utcai lakásgalériáján át a Csányi utcai Zsidó Történeti Tárig.
– Gábor pontosan tudta, hogy egy közösség nemcsak azzal őrzi meg magát, hogy emlékezik, hanem azzal is, hogy megmutatja a következő nemzedékeknek, hogy mire emlékezzenek – hangsúlyozta dr. Verő Tamás.
Idézte Demszky Gábor volt főpolgármestert, aki így jellemezte őt: „A Székely egy pesti fogalom. Sármőr, aki bohóckodva játssza a keresztapát, de közben folyton jelzi, hogy valójában nem az.” Verő főrabbi így fogalmazott: ebben a mondatban van valami nagyon fontos Gáborról, mert ő valóban tudott sármőr lenni, tudott játszani, tudott bohóckodni, tudott úgy belépni egy szobába, hogy mindenki tudja, ő megérkezett, de közben soha nem a szerep volt a fontos, hanem az ember.
– Szerény volt, és ezt nem megjátszotta. Nem akarta magát nagyobbnak mutatni annál, mint ami valójában volt: óriás. Nem állította, hogy nélküle nem lehetett volna megoldani valamit, sőt azt mondta, ezt más is meg tudta volna tenni. Csakhogy ő tudta, hogyan kell megfogni azt a bizonyos gyerekkori imakönyvet. És ez nem pusztán egy technikai tudás, ez annak a tudása, hogy tudjuk, honnan jövünk – mondta a főrabbi.
Székely Gábor visszament a forráshoz – folytatta dr. Verő Tamás –, és közben maga is forrássá vált mások számára. „Tisztelegni akart ősei előtt, ma pedig mi tisztelgünk előtte azon a helyen, ahonnan indult, ahová most végleg visszatér. Végignézünk az életén, különös érzésünk lehet, mert akárhol is állunk meg, azt mondhatjuk: dájénu” – fogalmazott.
Hiányozni fog a mosolya, a szerénysége, pontossága, a humora, a pontosítása, mikor valamit nem teljesen helyesen mondtunk. Hiányozni fog az a különös képessége, hogy egyszerre tudott nagyon komolyan venni valamit, és közben egy pillanat alatt egy huncut mosollyal feloldani a komolyságot. Beszédét a főrabbi így zárta:
– Nem volt elég a vele töltött idő, de teljes volt, tartalmas és szórakoztató. Szomorúbb lesz a világ nélküled.
