Találatok ‘ Szombat információ’
Összesen 2,228 találat (1561 - 1580) : Szombat információ.
A hazai és határon túli testvérhitközségek és zsidó szervezetek XV. Nemzetközi Konferenciájának közleménye
A 2014. június 12-15 között Holokauszt – 70 címmel megrendezett konferencia a rendező szervek, valamint a résztvevők által egyértelműen megfogalmazott legfőbb célja volt, hogy az idei Holokauszt Emlékév ne csak a megemlékezések éve legyen, hanem szolgáljon alapjául egy olyan komplex, a zsidóság jövőjét megalapozó kezdeményezésnek, mely hosszútávon biztosítja a zsidóság fennmaradását. A résztvevő közösségek ezen szellemiség jegyében a találkozó végén, több, jövőbe mutató és a térség zsidó közösségeinek jövőjét építő feladatokat és célokat határoztak meg, az alábbiak szerint.
Árulónak bélyegezték…
„Boncolás nélkül elhamvasztandó”
Heisler átláthatatlannak tartja a TEV működését – lemondott társelnöki posztjáról
Heisler András, a Mazsihisz elnöke levélben mondott le a Tett és Védelem Alapítvány társelnöki posztjáról. Heisler levelében jelezte, hogy nem tarja megfelelőnek az Alapítvány működését, amelyet többször is szóvá tett a kuratórium ülésein.
–
Heisler András kifejtette, … Tovább »
A Start Tel Aviv 2014-re jelentkezhetnek magyar startup vállalkozások
Izrael Állam magyarországi Nagykövetsége, Tel Aviv város Önkormányzata, a Nemzeti Innovációs Hivatal, valamint a Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ szakmai összefogása eredményeként egy magyar startup alapító kijuthat a világ egyik legrangosabb nemzetközi szakmai programsorozatára, a Start Tel-Aviv 2014-re.
A CIA és a Moszad lesz a hírszerzés fő partnere
Lázár Jánost szerdán a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is meghallgatta, elsősorban az Információs Hivatal (IH) irányítása miatt. “Mivel nyílt ülés van, próbálom a mondandómat rövidre fogni” – kezdte Lázár, aki elmondta, hogy a közigazgatási államtitkársághoz fog tartozni az IH, de a felügyeletet helyettes államtitkár közreműködésével személyesen ő fogja ellátni.
Sávuoti programok
182 láda Biblia – A jótékonyan eltemetett könyvtár
Önkéntes impressziók
Konferencia Kolozsváron az erdélyi zsidóság sorsáról
A Szombat programjavaslata a Mazsihisz új vezetésének
Közel negyedszázad után, új igazgató(k) kerül(nek) a Budapesti Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége élére. A tavaly megválasztott elnökök után e poszt betöltésével lecserélődik a korábbi teljes csúcsvezetés. Ahhoz azonban, hogy a BZSH és a Mazsihisz … Tovább »
„Szét kell választani a két szervezet gazdálkodását”
Horváth József jelenleg az egyetlen pályázó a Mazsihisz és a BZSH – e sorok írásakor még betöltetlen – ügyvezető igazgatói posztjára.
Rajta kívül beadta még pályázatát dr. Grósz Andor (korábban a Honvéd kórház igazgató főorvosa), aki azonban a Szombatnak úgy nyilatkozott, … Tovább »
Megszállási emlékmű: titkolózik a kormány
Páva utca: se kuratórium, se igazgató
Nincs egyelőre új kuratóriumi elnök, se új igazgató – ezt az információt közölte lapunkkal a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely HDKE kommunikációs vezetője, Török Zsuzsanna. Sajtóközleményt adnak ki, ha változás lesz – ígérte.
A Népszava mai cikkében arról … Tovább »
,,Szomszédaink voltak…”
Hírzárlat a vezető nélkül maradt Páva utcában
Haraszti lesz a Páva utca “mindenese”
Akár ma, az új parlament alakuló ülését követő kormányülésen aláírhatja Orbán Viktor kormányfő a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) új igazgatójának kinevezését. A központ vezetésére a kormány Haraszti Györgyöt kérte fel, a HDKE közalapítvány jelenlegi kuratóriumi elnöke pedig akár új beosztása mellett régi posztját is megőrizve lehet a Páva utca “mindenese” – erősítették meg a Népszavának az információt a HDKE-hez közel álló források.
Komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Jobbik?
Idézés és torzítás
A Magyar Nemzet honlapja április 13-án, a Szombat nyomán beszámolt Zoltai Gusztáv lemondásáról és annak valószínű okairól.
Hivatkozott összefoglalójában a Szombat ezt írta:
„Hónapok óta folyt a hitközség átvilágítása a tavaly nyáron megválasztott BZSH-Mazsihisz … Tovább »











