Filmezni a háborút

Írta: Cserba Júlia - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

A Soával szembesülő szovjetek (1941-1945)

Roman Karmen  Majdanek, 1944u00A9 RGAK

Roman Karmen Majdanek, 1944 (© RGAK )

A párizsi Mémorial de la Shoah-ban most megnyílt kiállítás a II. világháború rémtetteit dokumentáló, a nagyközönség számára eddig ismeretlen filmeket és fotókat tár elénk. A szovjet filmek páratlan dokumentumértékét elsősorban az adja, hogy ellentétben az eddig ismert, főleg amerikai forrásokkal szemben, nem a felszabadulást követően, hanem a történések pillanatában vagy közvetlenül utána készültek. Amikor ugyanis a Vörös Hadsereg 1941 végén a visszavonulásból újra képessé vált a támadásra, és területek visszafoglalására, a szovjet kormány első lépésben 250, majd folyamatosan növelve a létszámot, több mint 400 filmest, fotóst küldött a frontra az események rögzítésére. A szovjet kormány célja egyrészt a dokumentálás volt, másrészt az, hogy a hátország lakosságával megismertesse a német megszállók kegyetlenségét, és ezzel gyűlöletüket, bosszúvágyukat vagyis harckészségüket erősítse. Mivel a németek sok esetben a felszabadított területekről gyors visszavonulásra kényszerültek, és nem volt idejük a nyomok eltüntetésére, és mert a legtöbb megsemmisítő táborba a szovjetek érkeztek elsőként, a szovjet operatőrök olyan hamisítatlan tényeket tudtak filmre rögzíteni, amelyek egyedülállóak. E filmek nagy része, politikai okokból, hosszú ideig elzárva várta, hogy kutatható legyen. Értéküket növeli az is, hogy bár hangjuk nincs, a felvételeket készítők mindig részletes leírás kíséretében küldték el filmjeiket a moszkvai központba, megadva a pontos dátumot, helyszínt és a történésekre vonatkozó egyéb információkat.

Míg az 1941/1942-ben kétszer is visszafoglalt ukrán Kercsben vagy az 1941 végén felszabadított Kalugába röviddel a német vérengzések után, addig az 1941-es Babij Jar-i mészárlás helyszínén csak két évvel később, 1943-ban nyílt lehetőség a forgatásra. A hírhedt majdaneki lágerről két 1944-es film vetítése is szerepel a kiállítás programjában, az egyik Alexander Ford, a másik Irina Setkina nevéhez fűződik, és nemcsak a helyszínen talált körülményekről kapunk pontos képet, de azt is láthatjuk, milyen hatást váltott ki a látvány a felszabadított tábor látogatására kötelezett környékén élőkből és német hadifoglyokból. Számos film köszönhető az egyik legnevesebb dokumentumfilmesnek, Roman Karmennek, és feltétlenül meg kell említeni Vlagyimir Szuszcskinski nevét is, aki szintén sok értékes filmet készített és aki forgatás közben, nagyon fiatalon, a fronton esett el. Azt, hogy a nők is kivették részüket a háború dokumentálásából, arra álljon itt példának Ottilia Reizman neve, aki többek között 1944-ben Budapesten is forgatott. Az 1941 és 1945 között készült, több mint száz órányi filmanyag döntő bizonyítékként szolgált több háborús bűnperben, egyebek mellett a nürnbergi perben.

Ottilia Reizman , Budapest, 1944 u00A9 RGAK

Ottilia Reizman , Budapest, 1944 (© RGAK)

A kiállítás külön fejezetben foglalkozik azzal, hogyan igyekezett a szovjet politikai vezetés különféle meggondolásból palástolni a tömegmészárlások és haláltáborok áldozatainak zsidó voltát. Ennek egyik eklatáns példája Babij Jar, amelynek hosszú ideig még a nevét sem lehetett kiejteni. A Babij Jar-i áldozatok „lemészárolt kievi lakosok” voltak, a lengyel haláltáborokban felszabadított foglyok pedig „különböző nemzetiségűek”, mint ahogy dán, görög, lengyel, magyar útleveleket bemutatva, ezt igyekszik hangsúlyoznia majdaneki filmjében a már említett Irina Setkina is.

A nem titkoltan pedagógiai célokat is szolgáló, bőséges szöveges magyarázattal ellátott kiállítás, a Filmer la guerre: Les soviétiques face á la Shoah (1941-1946) 2015. szeptember 27-ig látható a Mémorial de la Shoah-ban.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]