Én is magyar zsidó vagyok!
A Mazsihisz kampánya – szakítva a szervezet korábbi politikájával – azt
célozza, hogy a népszámláláskor aki akarja és zsidó kötődésűnek érzi
magát, vallja magát zsidónak. A szervezet szerint semmi nem változott.
Összesen 445 találat (141 - 160) : Feldmájer Péter.
A Mazsihisz kampánya – szakítva a szervezet korábbi politikájával – azt
célozza, hogy a népszámláláskor aki akarja és zsidó kötődésűnek érzi
magát, vallja magát zsidónak. A szervezet szerint semmi nem változott.
A Mazsihisz korábban keményen ellenezte azt a kezdeményezést, amely
szerette volna törvényben elismert nemzeti kisebbséggé nyilvánítani a
zsidóságot. Feldmájer Péter elnök ugyanakkor arra bátorítja az
érintetteket: ha úgy szeretnék, a népszámláláskor nemzetiségiként is
vállalják zsidó identitásukat.
Jeff Levine ügyvivő, aki April Foley és Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövetasszonyok budapesti tartózkodása közti időszakban látta el az Egyesült Államok képviseletét, meglepődve vette tudomásul, hogy a roma és zsidó közösségek még a Jobbik növekvő népszerűsége ellenére sem tudnak együttműködni, sem egymással, sem saját közösségeiken belül – derül ki egy a WikiLeaks által pénteken nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratból.
A magyar kormány visszatartja a holokauszt túlélőinek idén járó
kárpótlást. Valószínűleg a nem Magyarországon élő túlélők pénzének New
York-i elszámolásával van gond, de erről az érintett kinti szervezet
állítása szerint nem tud.
Feldmájer jól láthatóan nem adott újságírónk kérdéseire tárgyszerű válaszokat, s a
tartalmi hiányosságokat gorombaságokkal igyekezett ellensúlyozni.
A BZSH után
a május 15-i Mazsihisz tisztújítást is vélhetően választási
szabályszegés tarkította, ugyanis az összes, és nem az érvényes
szavazatok 50%-át kellett volna Feldmájer Péternek megszereznie a
Mazsihisz Választási Szabályzata V/20-as pontjának kézenfekvő olvasata
szerint ahhoz, hogy elnökké válasszák a választás első fordulójában.
A Mazsihisz tisztújításán az újra elnökké választott Feldmájer Péter
viszonylag simán vette az akadályt, de már önmagában az meglepetést
okozott, hogy ellenjelöltek is indultak vele szemben. Zoltai Gusztáv
ügyvezető igazgatónak viszont nem akadt kihívója.
Zsidó fiatalok egy csoportja kerekasztal beszélgetést szervez a
hitközségi választások kapcsán Síp utcai élő kapcsolással, helyszíni
szavazással, amin minden hallgató leadhatja voksát, az elnök és az
ügyvezető személyét illetően. Akik biztos ott lesznek: Vári György
(Magyar Narancs), Gadó János (Szombat), Radvánszki Gábor (Szim Salom
Progresszív Zsidó Hitközség), Polyák Ágoston (rabbijelölt), Heisler
András (ex-Mazsihisz elnök, ex BZSH-elnökjelölt), Vajda Károly (NYME)
Mazsihisz legnagyobb tagszervezete, a Budapesti Zsidó Hitközség szerda
délutáni közgyűlésén négy évre újraválasztotta Zoltai Gusztávot az
ügyvezető igazgatói tisztségre. Mivel kihívójának, Heisler András volt
Mazsihisz-elnöknek az indulását korábban megakadályozták, a hivatalban
lévő ügyvezető igazgató ellenfél nélkül maradt, győzelme tehát nem volt
kétséges.
A Mazsihisz legnagyobb tagszervezete, a Budapesti Zsidó Hitközség szerda délutáni közgyűlésén négy évre újraválasztotta Zoltai Gusztávot az ügyvezető igazgatói tisztségre. Mivel kihívójának, Heisler András volt Mazsihisz-elnöknek az indulását korábban megakadályozták, a hivatalban lévő ügyvezető igazgató ellenfél nélkül maradt, győzelme tehát nem volt kétséges. A BZSH elnöki posztján sem történt változás: Streit Sándor legyőzte kihívóját, Kunos Pétert. Nemhogy forradalom nem tört ki, de még az előzetesen valószínűsített mormogásból sem lett semmi.
Miután kihívóját, Heisler Andrást nem engedték rajtvonalhoz, Zoltai Gusztáv ellenfél nélkül indul a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) vezetéséért a szervezet szerdai tisztújításán. A legnagyobb magyar hitközség képtelen a megújulásra.
A Magyarországi Cionista Szövetség Izrael Állam 63. Függetlenségi Napja alkalmából ünnepséget rendez, az ünnepségre szeretettel meghívjuk barátainkat és szimpatizánsainkat!
Köves Slomó és Feldmájer Péter szerint is „alábbhagyott” az antiszemitizmus Magyarországon.
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem néhai vezetője emlékére alapított elismerést Perczel Anna építész, Pavle Sosberger újvidéki művelődéstörténész és Erdélyi Lajos fotóriporter, újságíró vehette át.
Perczel Anna átveszi az elismerést Szászfalvi Lászlótól
Olyan pillanatban kéne visszaszereznünk autonómiánkat, amikor a demokrácia kulcsintézményeinek sora veszíti el azt. De jó, ha nem felejtjük, az autonómia (jó esetben) nem pusztán intézményes állapot, hanem belső hangoltság is, ezt pedig nehezebb kívülről „felszámolni”, mint az intézmények önállóságát. Vagyis, akár élhetnénk is az alkalommal.
Február 20-án a Mazsihisz Síp utcai székházában ülésezett a Magyar Zsidó Kongresszus. A megjelentek között nemcsak nők, de negyven alattiak is csak mutatóban voltak. A tanácskozás szünetében a Szombat tudósítója afelől érdeklődött Zoltai Gusztávtól, a Mazsihisznek a díszteremben rágyújtó ügyvezető igazgatójától, hogy szabad-e itt dohányozni. „Nem, de lehet” – hangzott a válasz.
A magyar nép osztozik a zsidóság fájdalmában, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen.
Orbán az Európai Zsidó Kongresszuson kifejtette, hogy a magyar EU-elnökség meghatározó eleme az emberi méltóság tiszteletben tartása, az Európában élő közösségeknek kijáró tisztelet feltétlen megadása.