Találatok ‘ BS’
Összesen 18,682 találat (10281 - 10300) : BS.
Jordánia parlamentje megszavazta az izraeli nagykövet kiutasítását és saját nagykövetük visszahívását
Jordánia parlamentje nagy többséggel megszavazta szerdán az Ammánba akkreditált izraeli nagykövet kiutasítását és saját nagykövetük visszahívását Tel-Avivból a jeruzsálemi Mecsetek tere feletti fennhatóság ügyében tartott izraeli parlamenti vita miatt – jelentette az izraeli katonai rádió. A döntés azonban nem kötelezi Jordánia kormányát.
Kovács László és a Csatáry-Képíró ügyek
Kovács László 74 éves. Egykoron külügyminiszter volt, az Európai Bizottság biztosa, tapasztalt, sokat látott politikus. Nemrég az ATV-ben nyilatkozott, erről a Szombat is beszámolt.
Szerinte azzal, hogy az izraeli külügyminisztérium behívatta a magyar nagykövetet, és aggodalmának … Tovább »
A vászon
Holokauszt emlékév, Civil alap – eddig 200 millió forintról mondtak le
Különböző civil szervezetek, illetve magánszemélyek eddig 106,6 millió forintnyi állami támogatásról mondtak le a holokauszt-emlékévhez kapcsolódó projektjeik esetében. Az alábbiakban olvasható a bejelentők listája, illetve eredeti pályázati vállalásuk, amelyet a többség az … Tovább »
Nyíregyháza – Neológok az ortodox zsinagógában
25 millió rappelésre a Holokauszt-emlékév keretéből
‘Elég volt az alattvalói áhítatból’
Ok és okozat: Lázár János, Mazsihisz – “ultimátum”?
Lázár János államtitkár némileg fenyegető fogalmazása – miszerint a Mazsihisz, általa „ultimátum”-nak nevezett állásfoglalása „nem befolyásolja jó irányba a zsidók és magyarok együttélését” –, s a két közösség árnyalatlan szembeállítása nem segíti a kedélyek … Tovább »
Navracsics: Együttélésre vannak ítélve a magyarországi közösségek
Kétnapos izraeli látogatást kezdett Angela Merkel
Mennyire veszélyes most zsidónak lenni Kijevben?
Meghalt a legidősebb holokauszt-túlélő, egy 110 éves asszony
Egy holokauszt emlékhely hallgatói pályázatának rétegei
Egyedülálló együttműködés valósul meg Debrecenben a városvezetés és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszéke között. A város holokauszt emlékművére hallgatói pályázatot írtak ki, s a győztes pályaművet, Nagy Marianna alkotását meg is valósítják majd. Kovács Péter DLA és Sugár Péter DLA írása az Építészfórumon.
Heller Ágnes: Gyurcsány a legokosabb magyar politikus
Heller Ágnes volt az Összefogás tatabányai szervezete által indított, „Hitelesen első kézből” című rendezvénysorozat első vendége. A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, akadémikus „A múlt hamisításától a demokrácia meghamisításáig” címmel tartott előadást A Vértes Agorájában. Az emlékezetpolitika és a történelemhamisítás mibenlétéről, valamint a baloldali értelmiség szerepéről beszélgettünk vele néhány perccel beszéde megtartása előtt.
Wintermantel Péter a holokauszt-évfordulóval kapcsolatos megemlékezésekről tárgyalt Izraelben
Tájékoztatást adott a magyar holokauszt 70. évfordulós megemlékezéseinek vitás ügyeiben a magyar kormány által képviselt álláspontról, és megbeszélte a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének közelgő 25. évfordulójára tervezett előkészületeket Wintermantel Péter külügyi helyettes államtitkár Izraelben.
Ukrajna egyik rabbija menekülésre biztatja a kijevi zsidókat. Frissítve!
Moshe Reuven Azman arra bíztatja a város zsidó lakosságát, hogy hagyják el Kijevet, de lehetőleg az országot is – írja a Haarec. Timothy Snyder amerikai történész ugyanakkor úgy véli, a Janukovics és Putyin féle hatalom riogat a fasizmus visszatérésével, miközben például a kijevi … Tovább »
„Az Álmok Városa” – Hová lett a régi Bagdad?
Sasson Somekh arabista professzor Izraelben él, ahol az arab nyelvtudást nagyra értékelik a hadseregben, a biztonsági erőknél és az elhárításnál egyaránt. Somekh legendás hírnévre tett szert abban az országban, ahol az arabokat többnyire ellenségnek tekintik. Az arab irodalom iránti rajongása mindenkit megérint. A katonai elhárítás embere csak annyit mondott: „Somekh egy igazi nagy tanító.”
„Itt vagyunk” – képek Hatvan és vidéke elhagyott zsidó temetőiből
Tóth vándor Zoltán
fekete-fehér analóg fotói – febr.24.-márc.30. között
A kiállítást megnyitja Kemény István költő
hétfő 02.24. 18ó
Rácskert
VII.k. Dob u. 40.
Generációk. Sírkő sorok. Hullámzás.
Meghalt egy ember.
Volt. Nincs.
Mégis … Tovább »










