‘Politika’ rovat archívum

Összesen 6,275 találat (5441 - 5460) a(z) Politika rovatban.

Mentsd meg a Szombatot!

Írta: Felhívás - Rovat: Politika

Kedves Barátunk, segítségkéréssel fordulok Hozzád,
a Szombat folyóirat főszerkesztőjeként. A lapot, a válság következtében, anyagi ellehetetlenülés fenyegeti. Két évtizeden át, döntően külföldi alapítványi támogatások jelentették bázisunkat az elenyésző honi támogatások mellett, ám mára a külföldi források is bizonytalanná váltak, így a Szombat – a magyar zsidó közélet egyetlen kritikai fórumának, s a magyar szellemi élet egyetlen zsidó politikai és kulturális folyóiratának – folyamatos megjelenése veszélybe került. 

Lehet-e Izrael zsidó és demokratikus állam?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Izrael Állam két nemzetközi születési anyakönyvi kivonattal jött a világra, mindkettő a zsidó nép eljövendő nemzeti otthonáról, avagy a zsidó államról beszélt. A Népszövetség 1922-ben törvénybe iktatta a zsidó állam létrehozásának nemzetközi támogatását, melyet az ENSZ felosztási terve 1947-ben megerősített.

Román írók – zsidó írók: a kulturális identitás dilemmái

Írta: Leon Volovici - Rovat: Politika

Egy – főleg az első világháború utáni – folyamatot vizsgálok, mely a
román kulturális és irodalmi életben, valamint a romániai zsidóság
szellemi életében zajlott, végigkísérte a romániai zsidóság életének
modernizálását, a romániai zsidó közösség egy fontos részének
akkulturációját, valamint szociális és kulturális integrálódását.
 

Tűzfalakból épülne a magyar Eiffel-torony

Írta: Szombat - Rovat: Politika

December 8-án zárult a Negyed6Negyed7 Fesztivál. A Hanuka nyolc napja alatt tartó programon a régi pesti zsidó negyedből tizennyolc kulturális tér, étterem fogott össze a Marom Klub szervezésében, hogy koncertekkel, színházi előadásokkal és beszélgetésekkel hívja fel a figyelmet a negyed kiaknázatlan lehetőségeire.
 

Lemondott az Izraeli Kulturális Intézet igazgatója

Írta: - Rovat: Politika

A kívülállók számára váratlanul lemondott tisztségéről Balázs Gábor, a nemrég megnyílt Izraeli Kulturális Intézet (IKI) igazgatója, aki novemberi lapszámunkban még terveiről nyilatkozott. Szándékát december elsején jelentette be az IKI igazgatósági ülésén, és erről a tanácsadó bizottságot is haladéktalanul tájékoztatta.

„Az IKI apolitikus szervezet”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Balázs Gábor, az IKI most lemondott igazgatója még a megnyitó után nyilatkozott lapunknak. Akkor így fogalmazott: “Az IKI apolitikus szervezet, a politikai képviselet és az Israel advocacy feladatait a nagykövetség látja el. Mi Izrael imázsát kultúrájának bemutatásán keresztül kívánjuk alakítani, politikai válságoktól függetlenül.”

Stratégiaváltás, avagy a Szochnut új identitása

Írta: - Rovat: Politika

Nathan Sharansky a Szohnut elnöke mondta a szervezet egyik legutóbbi kuratóriumi ülésén: „napjainkban a diaszpóra zsidóságának 94%-a olyan országokban él, melyek nem gördítenek akadályokat az Izraelbe való beutazás elé. Ha azonban ezek az emberek nem zsidóként tekintenek magukra, hamarosan nem lesz senki, aki kivándorolna Izraelbe.”
 

Az ég vére

Írta: Piotr Rawicz - Rovat: Politika

A magyar könyvkiadás régi adósságát törleszti a Gondolat Kiadó, amikor közreadja a lengyel-ukrán zsidó szerző, Piotr Rawicz 1961-ben franciául megjelent regényét, Az ég vérét, amely a Holokauszt szörnyűségeit megélt és megidéző szerzők olyan remekeinek sorába tartozik, mint Primo Levi, Tadeusz Borowski, Danilo Kis, Jerzy Kosinski vagy Kertész Imre művei.

 

„Írni és szeretni”

Írta: Beszélgetés Piotr Rawiczcal - Rovat: Politika

…Rawiczot egy razzia során elfogták, és Auschwitzba szállították.  Három évet töltött lágerekben,  szabadulása  után   Párizsba   menekült. Egyetlen regényét, Az ég vérét 1961-ben írta. Még abban az évben tizenhat külföldi kiadó vette meg a kiadás jogát, és a regény azóta is újra, meg újra megjelenik szerte a világon. Maga Rawicz, mint oly sok, a haláltáborokból visszatért, élményeiből irodalmat formáló író, maga vetett véget életének: 1982-ben főbe lőtte magát.  

A Bukaresti Zsidó Színház rövid története

Írta: Mya Liontescu - Rovat: Politika

Romániában a hivatásos jiddis színház Iaşi-ban (Jászvárosban) született, a Zöldfa kertvendéglőben. Ott mutatta be Avram Goldfaden (1840-1908) társulata néhány rövid darabból álló előadását. A darabok, melyeket maga Goldfaden írt, nagy sikert arattak, s ez arra ösztönözte őt, hogy egész előadássorozatot tartson. Két nappal a bemutató után méltató cikk jelent meg az előadásról…
 

Tíz gyertya, tíz vers

Írta: Szombat - Rovat: Politika

November 27-én, szombaton este mutatta be a Koinónia kiadó Budapesten Szántó T. Gábor A szabadulás íze című verseskötetét. Az est rövid performansszal indult. A sötétben tíz gyertya lobbant fel a Klauzál13 könyvesboltban…
 

“Letisztultak a dolgok…”

Írta: Zsehránszky István - Rovat: Politika

“A közeljövőben pedig színrevisszük A rabszolgát, majd pedig a Teibele és a démont. Aztán Mihail Sebastian darabjának a bemutatója következik: miután előadtuk tőle a Vakációsdit, most a Névtelen csillag következik. És egy jelkép erejű bemutatóra készülünk, amelynek a címe: Egy színházéji álomra – a romániai jiddis színjátszás 130 évének kiemelkedő mozzanatait álmodjuk benne újra.”
 

A szélsőbaloldal és a „zsidó probléma”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

2000 szeptembere óta, amely a második intifáda kezdetét jelöli, gyakoribbá vált Franciaországban mind az Izrael-ellenes beszéd, megsokasodtak az antiszemita támadások. Az iraki háború ennek új lökést adott: Párizsban és másutt az Amerika-ellenes tüntetők között minduntalan feltűntek jelentékeny csoportok, amelyek közül némelyek Szaddam Husszein képekkel vonultak fel, mások a Hamasz és a Hezbollah jelképeivel…

Zoltai lemondását követelik

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Zsidó értelmiségiek és közéleti emberek november 19-én lemondásra szólították fel a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját, Zoltai Gusztávot, mert az egyik napilap ügyészségtől származó információi szerint, amikor a hozzá forduló Hunvald György, volt hetedik kerületi polgármester az ellene folyó ügyészségi eljárás „elsikálását” kérte tőle, ő erre ígéretet tett.  

Alkonynapló

Írta:   - Rovat: Politika

Meglehet, Sebastiant a felületessége óvta meg, először a szellemi
kalandorságtól, később pedig mentálisan, hiszen naplója jelentős része
nem szól egyebekről, mit szerelmi szenvelgésekről, az alkotásra való
képtelenségről, hivatalbeli kínlódásairól (köztük azért olyan megindító
epizódokkal, mint a Max Blechernél tett utolsó látogatás)

A főrabbi, alulnézetből

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Dr. Moses Rosen főrabbival személyes kapcsolatom nem volt – egyetlen, számomra negatív eredménnyel járó beszélgetésen túl… a háborút követő közel fél évszázadban állt Kelet-Európa legnépesebb zsidó közösségének élén. Hívei és ellenfelei vitatták érdemeit, szerepvállalását egy olyan közép- és kelet-európai világban, amelyben az antiszemitizmus, a maga álcázott (utóbb nyílt) formáiban, a kormányzati politikák szerves tartozéka volt.

Moses Rosenről

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Moses Rosen 1912-ben született. 1948 és 1994 között a romániai zsidóság főrabbija volt. 1994-ben halt meg. Szülőhelye, Moineşti, egy Bákó megyében található kisváros, stetl (románul târg vagy târguşor)… Moses Rosen középiskolás korában, Fălticeni-ben – ebben az észak-moldvai városban folytatta tanulmányait – tiltakozott az antiszemitizmus ellen, amiért bíróság elé idézték felségsértés vádjával…
 

[popup][/popup]