Egy Holokauszt-túlélő és egy hajdani Waffen SS házassága

Írta: Lázár György - Rovat: Politika

Egy mormon barátom hívta fel a figyelmemet a könyvre. Lelkemre kötötte, hogy olvassam el.

 

Mormon sztoriBevallom, nem kis kétkedéssel forgattam az ajánlott memoárt, amelyet a Mormon Egyház (hivatalos nevén: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza) adott ki. De miután elkezdtem olvasni a svéd O. Hakan Palm angolul kiadott könyvét, nem tudtam letenni. Nemcsak meglepő ez a történet, de nagyon is időszerű.

Erdős Ágnes 1919-ben született Tápiógyörgyén, jómódú katolikus család egyetlen lányaként. Édesapja intéző volt, zavartalan, boldog gyermekkora után derült ki, hogy szülei eredetileg zsidó származásúak, egykoron kikeresztelkedtek.  A magyar faji törvények rájuk is vonatkoztak, és 1944 júniusában a család a zalaegerszegi gettóban találta magát.

Onnan Auschwitzba vitték őket, és a haláltáborba érkezés után Ágnes többé nem látta szüleit.  A lány csodával határos módon megmenekült.  Szabadulása után nem tért vissza Magyarországra, egy piciny svéd városba, Långshyttan-ban került, ott pincérnőként kereste kenyerét. Mindent el akart felejteni, be akart illeszkedik a svéd társadalomba.

Itt találkozott egy másik menekülttel, Gustav Palm-mal.  Gustav sokgyermekes norvég családban született, és a kitörési lehetőség számára a rendőri állás volt.  Miután Norvégiát megszállták a németek, sok honfitársához hasonlóan, ő is jelentkezett a norvég Waffen SS-be. Lettországban vetették be, de sikerül túlélnie a háborút.

A második világháború után Norvégiában keményen megtorolták a fasisztákkal való együttműködést.  Negyvenöt nácikkal kollaboráló politikust kivégeztek, a volt Waffen SS-ekre súlyos börtön várt.  Gustav nem mert visszamenni Norvégiába, de szerencséjére, nővére révén, Svédországban húzhatta meg magát. Ugyanabban a kisvárosban, ahol Ágnes élt.

A magyar Auschwitz túlélő és a volt norvég Waffen SS találkoztak, beszélgettek, a kapcsolatból szerelem szövődött, összeházasodtak és Svédországban telepedtek le.

1953-ban áttértek a mormon hitre, és ma a mintegy tízezres svéd mormon közösség megbecsült tagjai.  Életüket meghatározza a mormon vallás. Gyermekeikkel, unokáikkal, és dédunokáikkal együtt a családnak ma már több mint 100 tagja van.

Palms

A Palm házaspár a 60-as években

Gustav már kapcsolatuk elején elmondta Ágnesnek, hogy a Waffen SS-ben szolgált.  Csak később tudta meg, hogy Ágnes emiatt sokat sírt.  A házaspár majd négy évtizedig (!) titokban tartotta a történetet, először 1984-ben mondták el az egyház Svédországba látogató egyik apostolának, Thomas Monson-nak. A mormon vezetés úgy határozott, hogy nem hozzák nyilvánosságra a házaspár előéletét, várnak vele. 11 évvel később, 1995-ben Monson, aki akkor már az egyház elnöke volt, újra Svédországba látogatott, és 1500 hívő előtt ő mesélte el először a Palm család történetét. Az ominózus Waffen SS-beli szolgálatról is részletesen beszélt, Gustav Palm is jelen volt,  elfehéredett, és görcsösen markolta széke karfáját.

A történet jó néhány kérdést vetett fel számomra.  Miért tudja a mélységesen vallásos Gustav Palm ma Svédországban vállalni azt, hogy a norvég Waffen SS-ben szolgált?  Budapesten, Grosics Gyula élete végéig tagadta, hogy 1944-ben, 18 évesen, önként csatlakozott a magyar Waffen SS-hez. (Egyes állítások szerint Grosics a háború utolsó hónapjaiban az SS Hunyadi Páncélgránátos Hadosztályban szolgált. Mások szerint erre nincs bizonyíték. Grosics Gyula sok vitát kiváltott háborús hónapjairól pro és kontra egyebek közt itt, itt, itt és itt olvashatnak. A szerk.)

Miért késik az őszinte szembenézés Magyarországon?

És miért van az, hogy a Mormon Egyház annyi Holokauszt túlélő számára biztosít spirituális menedéket? Talán kevesen tudják, hogy a zsidó származású, Budapestről elszármazott, néhai amerikai kongresszusi képviselő, Tom Lantos családja, már évtizedekkel ezelőtt áttért a mormon hitre. (Maga Tom Lantos megmaradt zsidó vallásúnak. A szerk.) Sőt, 1967-ben Utah államában megalakult egy B’nai Shalom (a béke gyermekei) nevű szervezet, amelyik zsidó származású mormonokat tömörít. Világszerte mintegy 700 tagjuk van.

A válaszokat ezekre a kérdésekre nem tudom, de a könyvet mindenkinek jó szívvel ajánlom.  A szerző O. Hakan Palm, a házaspár egyik fia, ő is a Mormon Egyház tagja.

A Palm házaspár a mormon egyház rendezvényének meghívóján

A házaspár a mormon egyház rendezvényének meghívóján

 

 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]