Az igazi Trebitsch-Lincoln?

Írta: Mezei Márk   - Rovat: Politika

A Budapesti Zsidó Hitközség nyáron megválasztott, majd néhány hete újraválasztott vezetője, Schwezoff Dávid személye alaposan felborzolja a kedélyeket és feladja a leckét a zsidó hitközség belügyei iránt érdeklődőknek.

 

Schwezoff Dávid, a BZSH új erős embere

Schwezoff Dávid

Mivel Schwezoff munkájának eredményei ilyen rövid regnálás után igazából nem értelmezhetőek – bár a beléptető-rendszer ügyében tett feljelentéssel, úgy tűnik, inkább a progresszió irányába halad, minthogy az eddigi, sokat bírált gyakorlatot folytatná –, természetes, hogy a társasági beszélgetések alkalmával sokszor még mindig izgalmasabb téma Schwezoff múltja, mint az, hogy valójában mit is akar csinálni Magyarország legnagyobb zsidó ernyőszervezetének világi vezetője.

De legyenek is bármily fordulatosak az elmúlt hetek összecsapásai, a küzdelemben elhullott Tordai, a csapásokat még talpon bíró Heisler és a fiatal titán összefejelései, és persze gondoljunk bármit is a zavaros múltú fiatal vezetői képességeiről, személye egy dologra bizonyosan alkalmas: arra, hogy néhány kérdésben, legelsősorban is a tolerancia ügyében önvizsgálatot tartsunk.

Annak érdekében, hogy Schwezoff ügyében érdemben állást tudjunk foglalni, néhány kérdést érdemes megvizsgálnunk.

az első: jelenthet-e bármilyen biztonsági kockázatot

veszélyeztetett és törékeny közösségünk számára egy olyan vezető, akinek az élete, mondjuk most úgy, bővelkedett a kalandos fordulatokban? Kettő: vajon összeegyeztethető-e a zsidó hagyománnyal az, ha a BZSH világi vezetőjének előélete egykor merőben ellentétes volt a zsidó mindennapokat szabályzó törvényeinkkel? Végezetül pedig: milyen üzenetet hordoz Schwezoff személye, mind közösségünk, mind pedig a külvilág felé?

Kezdjük a legegyszerűbb kérdéssel. Vajon jogos lehet-e a Magyarországi Zsidó Hitközségek (MAZSIHISZ) Elnökök Tanácsának azon aggodalma, miszerint „a legnagyobb taghitközségnek, a BZSH-nak ügyvezető igazgatója  olyan bizonytalan és zavaros előélettel, illetve háttérrel rendelkezik, mely rendkívüli kockázatokat hordoz”?

Meglátásom szerint erre a kérdésre nem érdemes sok időt vesztegetni, hiszen ha Schwezoff első körös megválasztásakor talán még nem is, de újraválasztásakor és Tordai Péterrel szemben elért meggyőző fölényekor már mindenki tisztában lehetett azzal, hogy kire adja le a szavazatát. Ilyen téren a pénztártól (szavazásról) való távozás után már nem tudunk reklamációt elfogadni: az enkezükkel Schwezoffot támogatók – ahogy mi is – már számtalan képen láthattuk őt katolikus kántorként templomban unott képpel ácsorogni, evangélikus lelkészként osztálykirándulni, vagy éppen női ruhában és teljes sminkben dívaként táncot lejteni. Ezen a téren már nagyjából mindent láthattunk Schwezoff – legalábbis a zsidó hagyomány szerint – cseppet sem makulátlan múltja kapcsán, és bár lehet, hogy néhány pikánsabb kép még ott lapul valamelyik winchester sötét kis egyesei és nullái között, de sok izgalmat, főleg pedig zsarolásos le Carré regényt már bizonyosan nem érdemes vizionálnunk.

Itt kell megjegyeznem, hogy a Schwezoffra szavazók – akár tisztában voltak vele, akár nem – szavazatukkal példamutató és bátor kiállást tanúsítottak a tolerancia mellett. Bebizonyították, hogy a vallásos zsidó közösség igenis lehet befogadó, megbocsájtó és támogató a kettős kisebbségben élőkkel szemben.

A második kérdés már némiképp bonyolultabb. Vajon vallási értelemben mennyire összeegyeztethető a zsidó közösség világi vezetői pozíciója Schwezoff enfant terrible múltjával?

Ezen a ponton két vélemény ütközik. Az első, amelyik alapja a – bár nehezen definiálható és korról-korra változó – de most minden bizonnyal felhorgadó közízlés („nehogy már egy ilyen alak képviseljen bennünket”), illetve a vallási előírásokra hivatkozó táboré, elsősorban is

Oberlander Báruch rabbié,

aki a Budapesti Cháredi közösségek Rabbinátusának hivatalos, rabbinikus forrásokkal alátámasztott halachikus véleményében úgy véli, hogy miután Schwezoff az igaz megtérés és bűnbocsánat útjára lépett, teljes joggal lehet a hazai zsidó közösség vezetője.

Itt kell megjegyeznem, hogy bár ez utóbbi vélemény vallásilag teljesen megalapozott, a magam részéről mégis csak erős fenntartásokkal kezelném. Az, aki az egykori transzvesztita előadó múltját most a halacha előírásaival igyekszik „tisztára mosni”, pontosan tudja, hogy Schwezoff megerősítésével a Mazsihiszt közröhej tárgyává teszi az amúgy is intoleráns, a magyar neológ hagyományt képviselő szervezetet pedig amúgy is csak komoly fenntartásokkal fogadó (de nem elfogadó) ortodox világban.

Oberlander Báruch (akinek halachikus tudása egyébként megkérdőjelezhetetlen) pontosan tudja, hogy a haredi közösségekben Schwezoff előéletének töredékével sem lehet valaki vezető. Így sajnos élnünk kell a feltételezéssel, hogy a hatalmas tudású rabbi véleménye mögött most sokkal inkább politikai, mint vallási megfontolások állnak: minél jobban izolálódik ugyanis a hazai neológ közösség, minél komolytalanabbá és súlytalanabbá válik a nemzetközi zsidóságon belül, annál jobban erősödhetnek a Chábád hadállásai, annál jobban javulhatnak a hazai zsidóságot a kormány felé kézzel-lábbal képviselni igyekvő Chabad Lubavics mozgalom esélyei.

Akárhogy is, a kóser pecsét ott virít az egykori transzvesztita énekesnő hátsóján – ennek megfelelően a zsidó törvények alapján már semmiképpen sem lehet megkérdőjelezni Schwezoff vezetői legitimitását.

Ezen a ponton viszont az előzőeknél egy jóval nehezebb kérdéssel találjuk szemben magunkat. Vajon milyen képet sugall a közösségünkről az, ha egyik első számú (és itt ismétlem: világi) vezetőnk transzvesztita, vagy ifjúkorában – mondjuk most úgy az egyszerűség kedvéért –, „vallásszédelgő” volt? Legyen az bármilyen nehezen is emészthető az első hallásra: szerintem csak jót.

Az, hogy egy néhai transzvesztita ma a BZSH elfogadott világi vezetőjeként dolgozhat, azt üzeni, hogy közösségünk modern, nyitott, toleráns és elfogadó a mássággal szemben. Hogy a hétköznapjainkat a politikától a közéletig lépten-nyomon átható homofóbia (legalábbis a felszínen) elkerül bennünket, nem tekintjük azt sem társadalmi normáktól való bűnös eltérésnek, sem pedig gyógyítandó betegségnek. Mindösszesen csak annyit gondolunk róla, amennyit a világ felvilágosodottabb tájain szokás: a nemi orientáció magánügy, mindenkinek az alapvető és korlátozhatatlan joga, hogy milyen neműként kíván élni, milyen ruhákban érzi jól magát, és milyen nemű partnert választ magának. Ezzel pedig pontosan úgy járunk el, mint a világ bármely más zsidó közössége, ahol számtalan LGBTQ vezető dolgozik teljes elfogadottsággal, és vesz részt sikeresen közösségének munkájában, építésében, vezetésében.

Akkor mégis mi zavar mégis bennünket annyira rettenetesen Schwezoff Dávidban?

A felsoroltak közül talán külön-külön egyik sem, azonban együtt már biztosan mindegyik. Talán, hogy tüll tütüben illegő-billegő transzvesztita múltját nem tudjuk összeegyeztetni azzal az archaikus zsidó vezető képpel, amelyet Mózestől Moshe Dayanig (dadogjanak, vagy legyen csak fél szemük) azok a kemény, harcedzett, a zsidóságért vagy a zsidó államért nap, mint nap életüket feláldozni hajlandó vizionáriusok és katonák alakítottak ki, akikre felnézünk, és akiket mindennél többre becsülünk. Talán, hogy egyszerűen csak nem bízunk benne a múltja miatt, nem hisszük el neki, hogy holnap nem lép túl a zsidó közösségen is azzal a könnyedséggel (és utólagos enyhe lekezeléssel), ahogy egyszer már megtette az őt befogadó katolikus és evangélikus közösséggel. Hogy nem cseréli le a ma látványosan viselt ciceszét holnap buddhista, zoroasztriánus vagy vudu kiegészítőkre, hogy nem lesz egy új és modern kiadású Trebitsch-Lincoln Ignác Timóteusz – minden idők egyik legnagyobb stílű, zsidó származású szélhámosa és politikai kalandora. Mert tegyük hozzá, az eddigi kalandos életút számos tekintetben mutat hasonlóságot az egykori Trebitsch-Lincolnéval, aki a pozsonyi rabbiképzőben éppen úgy folytatott rabbinikus tanulmányokat, mint kikeresztelkedése után protestáns lelkészieket. Aki arcait, hitét és ruháit minden gond nélkül cserélgetve volt presbiteriánus pap, anglikán falusi lelkész vagy buddhista szerzetes.

Azonban ma még – legyenek bármennyire ambivalensek is az érzéseink vele kapcsolatosan – egyelőre nincs jogunk kételkedni Schwezoff Dávid szándékai tisztaságában, és nem tehetünk mást, mint ellenérzéseinket elnyomva bízunk benne, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát.

támogatás