“Gyilkoljatok helyben!”
A nyugati országokban élő iszlámisták egyszemélyes terrorsejtként léphetnek működésbe.
Vége lenne Kanada sokak által irigyelt nyugalmának?
A nemzet szinte megbénult szerdán, mikor egy fegyveres agyonlőtt egy katonát és tombolt az ottawai parlamentben – alig két nappal azután, hogy egy vélhetően szintén iszlámista merénylő Quebecben autójával áthajtott két katonán, akik közül az egyik életét vesztette.
Hivatalosan még nem nevezték dzsihadistáknak őket, noha tudhatóan az al-Kaida és az Iszlám Állam útmutatását követték. Az ilyen támadások afféle egyszemélyes dzsihadista akciók, sajátos terrorsejtek művei, akik mindent elkövetnek, hogy a nyugati országoknak ártsanak.
A terrorista útmutatók évek óta elérhetőek az Interneten
cikkek és videók formájában, melyekben a szervezet olyan tagokat és önkénteseket toboroz, akik önállóan, kiképzés és parancs nélkül hajtanak végre akciókat.
Az Oszama bin-Laden által alapított csoport tagjai Afganisztán és Pakisztán területén ki voltak téve az amerikai drónok támadásainak, s ez megnehezítette a dzsihadista önkéntesek csoportokba szerveződését.
Ennek következtében 2010 második felében az angol nyelvű jemeni dzsihadista lap, az Inspire közzétett egy cikket, amit egy muszlim hitre áttért amerikai, Adam Gadahn (ottani nevén Azzam, az amerikai) írt, aki meghirdette az egyszemélyes dzsihád programját.
„A Nyugaton élő muszlimoknak tudniuk kell: tökéletes helyen vannak ahhoz, hogy döntő szerepet játszanak a cionisták és keresztesek elleni dzsihádban… mire vártok még?” – kérdezte egy később közzétett videóban.
Az online olvasható dzsihadista magazinok hemzsegnek a különféle „receptektől”: „Hogyan készíts bombát házilag?”,
„Hogyan készíts egy bombát édesanyád konyhájában?”
Ez csupán kettő a sok közül. Megtalálhatjuk a legfontosabb célpontok listáját is.
Minden módszerről találhatunk útmutató anyagot: lövöldözés, késelés, házilag készített bomba elhelyezése, mérgezés, kamion vagy autó fegyverként való használata, stb.
2012 márciusában, az Inspire kilencedik számában az al-Kaida ideológusa Abu Musab al-Suri írt cikket az egyszemélyes dzsihád lehetséges célpontjairól. Első helyen szerepelnek „a politikai élet fontosabb szereplői, akik a muszlimok elleni kampány vezetői, így államfők, miniszterek, katonai és biztonsági vezetők.”
Következő helyen állnak „a stratégiai jelentőségű gazdasági célpontok” és „katonai bázisok, laktanyák, ahol az ellenség koncentrált számban van jelen, különös tekintettel Amerika európai katonai bázisaira.”
„A mudzsahid, az ellenállás tagja, önálló dzsihádot folytat azon a földön, ahol él, anélkül, hogy a dzsihád az utazás és áttelepülés fáradtságával és költségeivel terhelné őt.” – írja Abu Musab.
A fentiek Ijesztő visszhangjaként az Iszlám Állam terrorszervezet nemrég szintén felszólította a világ muszlimjait, hogy gyilkolják meg honfitársaikat, különösképpen azokban az államokban, amik részei az iszlám szélsőséges szervezet ellen harcoló koalíciónak.
Védőőrizet vagy börtön?
A szakértők régen felhívták a figyelmet az úgynevezett ”magányos farkasokra”, akik gyakran nagyon körültekintőek és diszkrétek – egészen az akció végrehajtásáig, ezért nagyon nehéz a nyomukra bukkanni.
Amióta az Iszlám Állam megjelent a színen, a nyugati dzsihadista önkéntesek minden különösebb gond nélkül bejuthattak a szervezet irányítása alatt álló területekre, azzal fenyegetve a Nyugatot, hogy ezek visszatérnek és a hazájuk földjén követnek el támadásokat.
Dermesztő példa erre a francia állampolgárságú Mehdi Nemmouche, aki több mint egy évig harcolt együtt iszlám szélsőségesekkel Szíriában. Jelenleg a brüsszeli Zsidó Múzeumban, májusban elkövetett négyrendbeli emberölés vádlottja.
Michael Zehaf-Bibeau, a fegyveres, aki szerdán Kanadában a parlamentben ámokfutást rendezett mielőtt lelőtték volna, szintén a terrorveszéllyel kapcsolatos figyelőlistán volt.
„Az Inspire magazin volt, ami az egészet elindította” – nyilatkozta Louis Caprioli, aki a francia belföldi hírszerző szolgálatok vezetője volt 1998 és 2004 között. Caprioli emlékeztetett a tavaly Londonban történt merényletre, amikor két iszlámista autóval elgázolta, majd megkéselte Lee Rigby katonát.
„Nagyon nehéz kérdés, hogy miként tudnák semlegesíteni őket. Megfelelő jogi szabályozásra és hatósági intézkedésekre volna szükség – mondta Caprioli. – A két kanadai merénylőt már korábban figyelték, az útlevelüket elkobozták, de ennél többet nem tettek lehetővé az ország törvényei. Az ilyen esetekben az egyetlen megoldás a megelőző védőőrizet vagy börtön lehet.”
Franciaországban jelenleg is tárgyalnak egy törvénytervezetről, mely utazási tilalommal sújtana mindenkit, akiről feltehető, hogy kapcsolatban áll a dzsihadistákkal. Megoldást keresnek a ”magányos farkasok” büntethetőségére is.
Más országok is fontolgatják megelőző intézkedések bevezetését, annak ellenére, hogy félő, így a polgárok szabadságát kell korlátozni a nemzetbiztonság érdekében.
A Times of Israel cikkét fordította: Cseresznye Gábor
Címkék:Al Kaida, Egyszemélyes dzsihád, Iszlám Állam