Látlelet

Hajdú Eszter új dokumentumfilmjének cselekménye a romagyilkosságok tárgyalássorozatán keresztül bontakozik ki, nem nélkülözve játékfilmbe illő elemeket. A filmrendező és stábja hihetetlen kitartással a végtelenségig forgatott, emléket állítva ezzel az áldozatoknak. A nem túl mozgalmas, ám annál megrázóbb történet képkockái megvilágítják, hogy reflexként működnek a társadalomban azok az előítéletek, amelyek révén egy kisebbség emberi méltósága sérül.

2008-2009-ben az észak-keleti megyékben faji indíttatású merényletek és gyilkosságsorozat sokkolták a közvéleményt. A roma származású áldozatok közül 5 felnőtt és egy kisgyerek halt meg, négyen egy életre megsebesültek. A támadássorozat vádlottjai ellen 2011-ben két és fél éves büntetőper vette kezdetét. Hajdú Eszter – külföldön számos díjat nyert – filmjének fő helyszíne: a Pest Megyei Bíróság tárgyalóterme, a cselekmény dramaturgiája a 167 nyilvános tárgyalási nap lényegi sűrítése, vágása – nem kis teljesítmény 2000 órányi anyagból lényeglátóan kiemelni a drámai momentumokat. Az elhúzódó pert lanyhuló érdeklődés, folyamatosan ürülő tárgyalótermi padsorok jellemezték.

A forgatás közel hozza a roma áldozatok hozzátartozóit a nézőhöz. Tapintható a kiszolgáltatottságuk – ez a film egyik nagy erénye. A vádlottak: egy neonáci szubkultúrából érkező, nem személyiségzavaros, hanem valóban hidegvérű gyilkosok. Négyük arcát premier plánban mutatja a kamera. Arcok, hangsúlyok, gesztusok – mindig jókor elkapott pillanatok. De kell egy főszereplő, aki mozgásba hozza az araszoló tárgyalássorozatot és a hátára kapja az egészet; a nyomozást a tárgyalással, különösen, mivel az esetet olyan malőrök tarkították, hogy egy ideig romákat gyanúsítottak a kivégzésekkel. Minden szempár (minden kamera) az ügy bírájára szegeződik…

Jó is, meg rossz is, ha egy bíró nem halvérű: Dr. Miszori László lázas önkívületben, révületben ordítja végig a tárgyalásokat, ő a film központi, szuggesztív figurája. Impulzívan vezeti le a 167 tárgyalási ülést. Nincs tökéletes ember, ő sem az. Magányos hős. (Az ügy utóélete, hogy éppen fegyelmi készül ellene). A roma áldozatokkal szemben kioktató, de az ügyben érintett – a helyszíni szemlén hibákat halmozó – hatóságokkal (mentős, tűzoltó, nyomozó) is felhevülten kommunikáló bíró lényeges dramaturgiai eleme a filmnek. Hajdu Eszter kamerája bravúrosan árnyalja őt: érezzük emberfeletti vívódását, hogyan oldjon meg egy kényes társadalmi kérdést. Miszori nem tudja kezelni indulatait, de alapos és kitartó. Látja, hogy a tettesek nem hobbi-neonácik, tiltott önkényuralmi jelképeket ábrázoló tetoválásokkal, hanem valódi gyilkosok, akik az önbíráskodás nevében – hogy egy társadalmi csoportot megfélemlítsenek – öltek. Aljas indokból rasszista indítékkal. Sokan állhatnak mögöttük.

Az ítélet: életfogytiglan.

Hosszasan látható a vásznon az ötéves Csorba Robika testén átfúródó halálos lövedék útjáról készült boncolási jegyzőkönyv: mintha egy holokauszt áldozatot látnánk a képen, és nem véletlen az áthallás.

Olykor kilépünk a tárgyalóteremből: életképszerű (és morbid) a tettesek lakása, Pető Zsoltnál a káoszban is a horogkereszt és a Hitler kép a biztos pont, barátai pedig (kívül-belül) olyan egyformák. Bepillantunk az áldozatok hozzátartozóihoz is, lakókörnyezetüket látjuk a bírósági szemlézés során, és a temetői felvételek is szemléletesek. A képek szerencsére sosem didaktikusak, nem magyaráznak és nincsenek átszőve politikával. Hajdú Eszter filmje nemcsak a per dokumentációja, hanem egy társadalmi állapoté is.

Ítélet Magyarországon. Portugál – magyar – német dokumentumfilm, 107 perc