Szerző archívum
Ma kezdődik a Zsidó Kulturális Fesztivál
Ma kezdődik a szeptember 11-ig zajló Zsidó Kulturális Fesztivál, amelynek programját különböző zenei világokat vegyítő koncertek, mozipremier előtti vetítések, könyvbemutatók és kiállítások színesítik a főváros több helyszínén.
A szervezők (BZSH-Mazsihisz-Zsidó Kulturális … Tovább »
Séta a Salgótarjáni úti temetőben
A Zsidó Kultúra Európai Napja alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete vezetett túrát szervez az ideiglenesen lezárt Salgótarjáni utcai zsidó temetőben 2016. szeptember 4-én 16 órától.
A séta a Salgótarjáni utcai zsidó temető főbejáratától indul. A férfi látogatókat … Tovább »
A budavári nagyzsinagóga feltárását kezdeményezik civil szervezetek
A középkori budavári nagyzsinagóga maradványainak feltárását és tartós bemutatását kívánja elérni egy több civil szervezetet tömörítő kezdeményezés.
A középkori Európa egyik legnagyobb zsinagógáját éppen 340 évvel ezelőtt, 1686. szeptember 2-án rombolták le a … Tovább »
Akik vissza akartak vágni… túlélők meghiúsult merénylete
A zsidó Joseph Harmatz „bosszúálló” és a nemrég nyilvánosságra hozott amerikai jelentés egyaránt képtelen magyarázatot adni arra, hogy a nürnbergi mérgezési akció miért tévesztett célt.
Hetven évvel a zsidó holokauszt túlélők csoportjának vakmerő vállalkozása után … Tovább »
Háromezer éves, Salamon korabeli palota maradványaira bukkantak Izraelben
Jó fiúk vagy rossz fiúk? – Jeruzsálem polgármestere a budapesti mecsetépítésről
Jó fiúk, vagy rossz fiúk? Ez az egyetlen kérdés – mondta Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere a hvg.hu-nak, amikor a lap megosztotta vele a hírt, hogy Budapesten egy mecset létrehozását tervezik a Rabbiképző Intézet-Zsidó Egyetem mellett, az építkezést viszont egy olyan alapítvány … Tovább »
A romániai zsidóság történetét bemutató múzeum létesül Bukarestben
A romániai zsidóság történetét bemutató múzeum alapításáról határozott szerdán a román kormány.
A kabinet közleményéből kiderül, hogy a romániai holokauszt kutatására hivatott bukaresti Elie Wiesel intézetet bízták meg a múzeum megtervezésével. A kormány jóváhagyta … Tovább »
MTK: Jom kippur miatt október 13-án lesz az új Hidegkuti Nándor Stadion megnyitója
Az MTK Budapest megállapodott a Sporting Lisboa labdarúgócsapatával, hogy az egyik legnagyobb zsidó ünnep, a jom kippur miatt az ünnep másnapján, október 13-án legyen az új Hidegkuti Nándor Stadion megnyitója.
“Számos szurkolónk kezdeményezte, hogy ne ezen a böjti napon legyen a … Tovább »
Izrael: A volt Moszad-főnök szerint a belső megosztottság polgárháborúhoz vezethet
Belga ügyész: nem csatlakozott idén belga állampolgár az Iszlám Államhoz
Nem csatlakozott belga állampolgár az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez 2016-ban a belga szövetségi ügyész szerint – írta az RTBF belga közszolgálati televízió internetes oldalán kedden.
Frédéric Van Leeuw kijelentette, nincs tudomása arról, hogy akár egy belga állampolgár … Tovább »
20 holokauszttagadó weboldalt záratott be az ügyészség
Az V. és a XIII. kerületi ügyészség indítványára a bíróság csaknem húsz olyan weboldal ideiglenes eltávolítását rendelte el, amelyeken egy holokauszttagadó könyv volt beszerezhető, illetve annak tartalma megismerhető.
A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint egy svéd … Tovább »
Sóletfesztivál: Nyolcezer sólet, tízezer látogató
Nyolcezer sólet, tízezer látogató. A nyár utolsó vasárnapján hatalmas sikert aratott a területében és programjaiban kibővített II. Sóletfesztivál. Az EMIH által az erzsébetvárosi Kazinczy utcában megtartott, tízezer vendéget vonzó rendezvény minden korosztályt jóllakatott, és … Tovább »
Pokolgépet robbantottak Brüsszelben hétfő hajnalban. Frissítve: mégsem merénylet?
Vágyak a romokon
Vigyázz a Pegazussal! – Izraeli kémprogram próbálta feltörni az Apple telefonjait
Izraeli fejlesztésű kémprogrammal, egy biztonsági rést kihasználva, megpróbálták feltörni egy arab emberi jogi aktivista telefonját. Az Apple telefongyártó társaság a biztonsági rés megszüntetése után mobiltelefonjaik operációs rendszerének frissítésére kéri ügyfeleit – jelentette … Tovább »
2500 hírszerzési anyagot hozott nyilvánosságra a CIA
Új dokumentumok váltak hozzáférhetővé a Nixon-korszakról, miután a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) feloldotta a titkosítást és hozzáférhetővé tett 2500 hírszerzési anyagot. Az izraeli sportolók elleni 1972-es müncheni merényletről és az 1973-as jom kippuri háborúról … Tovább »
Izraeli és német tudósok megfejtették a melanóma áttétképző mechanizmusát
Izraeli és német tudósok megfejtették azt a mechanizmust, amellyel a bőrrák legagresszívebb formája, a melanóma áttéteket képez a szervezetben.
A Tel-Avivi-i Egyetem tudósai a heidelbergi rákkutatóközpont szakembereivel felfedezték, milyen módon képes belső szerveket megbetegíteni … Tovább »







