Naponta négy antiszemita bűncselekményt követnek el Németországban

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Naponta átlagosan négy antiszemita indíttatású bűncselekményt regisztráltak tavaly Németországban – jelentette a Der Tagesspiegel című berlini lap vasárnap, kormányzati adatokra hivatkozva.

A német törvényhozás, a Reichstag épülete

A kormányzó szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Die Linke (Baloldal) egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőjének írásbeli kérdésére megküldött kimutatás szerint 2017-ben 1453 antiszemita indíttatású bűncselekményt jegyeztek fel, köztük 32 erőszakos bűncselekményt. Az esetek száma még emelkedhet, mert a tartományokból még csak az előzetes adatok érkeztek be.

Az esetek túlnyomó többségét, 1377 bűncselekményt szélsőjobboldali beállítottságú tettesek követték el.

A vallási motivációból – jellemzően a szélsőséges iszlamizmus valamely irányzatának hatására – elkövetett zsidóellenes bűncselekmények száma 25 volt.

A külföldi állampolgárok által elkövetett zsidóellenes bűncselekmények száma 33 volt 2017-ben a rendőrségi statisztika szerint.

Az esetek valamennyi típusát együttvéve az antiszemita bűncselekmények száma nem változott jelentősen az utóbbi években. A kormányzati adatok alapján 2016-ban 1468 esetet regisztráltak, köztük 34 erőszakos bűncselekményt, 2015-ben pedig 1366 esetet, köztük 36 erőszakos bűncselekményt.

Az antiszemita bűncselekmények a politikai bűncselekmények kategóriájába tartoznak Németországban. Számuk alakulásáról tavasszal jelennek meg hivatalos adatok, a 2017-es bűnügyi statisztika részeként.

A még készülő kimutatás vallási vonatkozású fejezetéből a napokban kiszivárgott, hogy a január-novemberi időszakban országszerte 97 keresztényellenes bűncselekményt regisztráltak. A muzulmán-ellenes bűncselekményekkel kapcsolatban nem jutottak nyilvánosságra ilyen adatok.

[popup][/popup]