Hetven év után a föld alól került elő a vilnai Nagy Zsinagóga bimája
Mozaikpadló, a Tízparancsolattal vésett kőtábla és a fő imaterem részletei tárják fel a háború előtti litvániai zsidó közösség életét.
Central bimah of Vilna Great Synagogue exposed | Footage: Vilna Great Synagogue Research Project
Join, follow and share ARUTZ SHEVA: ✉️ Newsletter: https://www.israelnationalnews.com/more/newsletter 🤳🏻X (Twitter): https://twitter.com/ArutzSheva_En 📷 Instagram: https://www.instagram.com/arutz_sheva_eng 📱Whatsapp: https://chat.whatsapp.com/FHTgEKAFxUw2Ws2VnjBkts 🖥️ Facebook: https://www.facebook.com/IsraelNationalNews ▶️ YouTube: https://www.youtube.com/@IsraelNationalTV
Egy hónapig tartó, aprólékos régészeti feltárás eredményeként Vilniusban napvilágra került a történelmi vilnai Nagy Zsinagóga bimája (tóraolvasó emelvénye).
A zsinagóga a második világháború előtt a város mintegy 60 000 fős zsidó közösségének központja volt. A nácik 1941-ben kifosztották, majd a szovjet hatóságok 1957-ben végleg lerombolták. A romok fölé később egy iskolát építettek.
Körülbelül tíz évvel ezelőtt az iskolát bezárták, majd a következő évben lebontották, ami első alkalommal tette lehetővé az eredeti helyszín régészeti feltárását. Az ásatások során előkerültek a fő imaterem és a női karzat egyes részei, színes mozaikpadlók, az egykori hívek neveit viselő ülőhelyjelölő táblák, valamint egy kőtábla, amelybe a Tízparancsolatot vésték.
A zsinagóga és az azt körülvevő egykori közösségi negyed – a Shulhoyf néven ismert zsinagógakomplexum – régészeti kutatása és feltárása 2011 óta folyamatosan zajlik.
Az ásatások vezetői, Dr. Jon Seligman, az Izraeli Régészeti Hatóság munkatársa, valamint Justinas Račas, a KPIP régésze így nyilatkoztak:
„A történelmi zsinagógát egykor befedő régi iskolaépület elbontása első ízben tette lehetővé, hogy az épület központi részének újabb, összefüggő és kiterjedt szakaszait tárjuk fel. Ezek közé tartozik a fő imaterem is, amelyet színes, virág- és geometrikus mintákkal díszített terrazzópadló borított.”
A vilnai Nagy Zsinagóga bimája. Fotó: Jon Seligman, Izraeli Régészeti Hatóság
A hívek neveit viselő táblák „megható, szinte személyes találkozást tesznek lehetővé azokkal az emberekkel, akik itt imádkoztak, valamint azzal a közösségi élettel, amely évszázadokon át a zsinagóga körül bontakozott ki”.
Dr. Jon Seligman a The Times of Israel című lapnak elmondta:
„Ez volt a litvániai zsidóság legfontosabb zsinagógája több évszázadon keresztül. A közösséget jelképezte, identitásának meghatározó része volt. Abban az időben, amikor a zsidók a város lakosságának mintegy 40 százalékát tették ki, ez volt a »katedrálisuk«.”
Hozzátette:
„A zsidók a 14. században telepedtek le Litvániában, amikor a nagyfejedelem meghívta őket. Az akkori Vilnában – ahogyan a várost akkor nevezték – egy nagy fa zsinagógát emeltek, amely a 16. század végén egy zavargás során elpusztult. E tragédia után a közösség engedélyt kapott arra, hogy egy nagyméretű, barokk stílusú téglazsinagógát építsen. Ez lett a Nagy Zsinagóga.”
Az egyik legjelentősebb feliratos tábla egy olyan ülőhelyet jelölt, amelyet „Gitel Klachek, a néhai Yechezkel, a városi sámesz felesége” adományozott. A sámesz a zsidó hitközség tisztségviselője volt, aki a közösség és a zsinagóga működésének gyakorlati feladatait látta el.
A tehetős és befolyásos Klachek családnak több üzlete is volt a vilniusi Nagy Zsinagógát övező utcákban.
A Tízparancsolat részlete az egykori vilnai zsinagógából (Fotó: Jon Seligman, Izraeli Régészeti Hatóság)
„Ez az a hely, amellyel a város lakóinak csaknem fele azonosította a saját városát” – mondta Seligman a Jewish Telegraphic Agency-nek. „Ez a város jelenleg identitásának a felét nélkülözi. És mivel mindez olyan régen történt, sokan már azt sem tudják, hogy identitásuk felét elveszítették.”
Ez volt a hatodik ásatási szezon, amelyet az Izraeli Régészeti Hatóság és a Kultūros paveldo išsaugojimo pajėgos (KPIP, Kulturális Örökség Megőrzéséért Felelős Erők) végzett a Good Will Foundation támogatásával, a Litván Zsidó (Litvak) Közösséggel együttműködésben.
A régészeti kutatócsoportok célja, hogy megőrizzék a zsinagóga feltárt maradványait, és olyan emlékhelyet alakítsanak ki, amely egyaránt szolgálja a Litvániában élő – becslések szerint mintegy háromezer fős – zsidó közösséget és a szélesebb nyilvánosságot.
*
A Litvániában megmaradt, kevesebb mint háromezer főt számláló zsidó közösségen belül nincs vita arról, hogy a helyszínt meg kell őrizni. Az azonban, hogy miként őrizzék meg a múlt emlékeit, és mit építsenek a feltárt maradványok fölé, fájdalmas nézetkülönbségeket váltott ki a litvániai zsidóság egyik utolsó megmaradt identitásbeli pillérével kapcsolatban.
A közösség legfőbb képviseleti szervezete egy új zsidó közösségi központ felépítését tervezi az ásatások helyszínén. Az elképzelések szerint a látogatók üvegpadlón vagy egy földszinti szint alatti kiállítótéren keresztül tekinthetnék meg a Nagy Zsinagóga feltárt padlóját. A felsőbb szinteken a központ kulturális, közösségi és oktatási programok révén a mai zsidó életet mutatná be és erősítené.
Néhány ortodox zsidó és támogatóik ellenzik ezt a tervet. Véleményük szerint a zsinagógát ismét imaházként kellene újjáépíteni, vagy kizárólag régészeti emlékhelyként kellene megőrizni.
Mások úgy vélik, hogy az új épület küldetésének túl kellene mutatnia a litvániai zsidó közösségen: olyan központnak kellene létrejönnie, amely valamennyi litván számára a toleranciát, az emberi jogok tiszteletét és a zsidó történelem megismerését szolgálja.
Vilna a zsidó szellemi élet egyik legfontosabb központja volt: egyszerre volt híres gazdag vallási hagyományairól és modern, világi zsidó kultúrájáról. Itt élt a 18. századi Vilnai Gáon, a zsidó vallástudomány egyik legnagyobb tekintélye, és itt alakult meg a Zsidó Munkásszövetség (Bund) is, a világi, szocialista és cionizmusellenes zsidó mozgalom. Az iskolákban jiddis és héber nyelven oktatták az irodalmat és a természettudományokat, miközben cionisták és cionizmusellenesek egyaránt kifejthették nézeteiket.
A második világháború előtt a Shulhoyf területén tizenkét imaház, egy rituális fürdő (mikve), kóser mészárszékek, Vilnius első nyilvános illemhelyei, a nagy tekintélyű Strashun Könyvtár, valamint a Jiddis Tudományos Intézet (YIVO) első központja működött. Az intézet – amely ma New Yorkban található – ma is a jiddis nyelv és a kelet-európai zsidóság kulturális örökségének megőrzésén dolgozik.
Faina Kukliansky, aki 2013 óta a Litván Zsidó Közösség ernyőszervezetének elnöke, kezdeményezte, hogy a zsinagóga helyén új zsidó közösségi központ épüljön.
Kukliansky a holokausztot túlélő szülők gyermekeként nőtt fel a szovjet uralom alatti Litvániában. Elmondása szerint az új épület váltaná fel a közösség jelenlegi székházát, amely egy több mint százéves, a közelben álló épületben működik, és komoly gondokkal küzd a fűtési és vízellátó rendszer elavultsága miatt.
Kukliansky szerint az új központ egyszerre állít majd emléket a litvániai zsidóság múltjának és szolgálja jelenét. A tervek között szerepel egy, a YIVO történetét bemutató kiállítás, valamint koncertek, közösségi klubok és zsidó oktatási programok szervezése. A holokauszt és a zsidó vallási-közösségi életet évtizedeken át korlátozó szovjet rendszer következtében a Litvániában élő zsidók többsége ma már világi szemléletű, és sokan eltávolodtak a vallási hagyományoktól. Kukliansky szerint, ha a közösségi központ a Nagy Zsinagóga maradványai fölé épül, az segítheti a zsidókat abban, hogy újra felfedezzék és továbbvigyék örökségüket.
A fő imaterem virtuális rekonstrukciója. Az ásatások során a hívek neveit viselő ülőhelyjelölő táblák is előkerültek
„Rendkívül szimbolikus, hogy azon a helyen, ahol egykor a zsinagóga állt, ismét pezsgő zsidó élet lesz, mert ott működik majd a zsidó közösségi központunk” – mondta Kukliansky.
Kukliansky tervei azonban a litvániai zsidó közösség más csoportjai részéről is éles bírálatot váltottak ki. A leghangosabb ellenzők közé tartozik Sholom Ber Krinsky rabbi, a Chábád–Lubavics mozgalom küldötte, aki Bostonban született, és 1994 óta él Vilniusban.
Krinsky szerint a zsidó hagyomány értelmében a Nagy Zsinagóga helyét nem szabadna világi kulturális célokat szolgáló épülettel beépíteni, hanem „élő vallási központként kellene megőrizni, ahol továbbra is tanulás és imádság folyik”.
„Ha egy hely évszázadokon át zsinagógaként szolgált – mint ebben az esetben –, akkor a szentsége megmarad, és ezt a szentséget tiszteletben kell tartani” – mondta Krinsky. „Egy zsidó közösségi központ lehet ugyan értékes kezdeményezés, de semmiképpen sem fejezi ki ennek a helynek a szentségét.”
Krinsky évek óta nagyobb támogatást követel a Chábád programjai számára, amelyek – állítása szerint – vallási szolgálatokat, zsidó oktatást és szociális programokat finanszíroznának. Azzal vádolja Kuklianskyt, hogy kisajátítja azokat a forrásokat, amelyeket a litván állam a holokauszt idején elrabolt zsidó vagyon utáni kárpótlásként biztosít. Ezeknek a pénzeknek az elosztására a Good Will Foundation kapott felhatalmazást, amelyet a World Jewish Restitution Organization és a Litván Zsidó Közösség közösen hozott létre.
A litván parlament által 2022-ben elfogadott törvény nyomán a Good Will Foundation eddig mintegy 9 millió dollárt fizetett ki egyéni holokauszttúlélőknek és örököseiknek magántulajdoni kárpótlásként. Mivel az egykori zsidó vagyon jelentős részének már nincsenek örökösei, további 40 millió dollárt különítettek el a litvániai zsidó közösségi élet támogatására, többek között olyan projektekre, mint az új közösségi központ.
Krinsky szerint ezeket a forrásokat nem fordítják kellő mértékben a vallási élet megerősítésére. Kukliansky erre azt válaszolta, hogy szervezete támogatja a Vilniusi Choral zsinagógát, Litvánia egyetlen ma is működő zsinagógáját, ahol Krinsky vezeti azt a kis közösséget, amely rendszerint éppen csak össze tudja gyűjteni a minjánt, vagyis a nyilvános istentisztelethez szükséges tízfős imaközösséget. Más kelet-európai zsidó közösségekhez képest a Chábád befolyása Vilniusban viszonylag csekély, mivel itt a Vilnai Gáon által képviselt, a haszidizmussal szemben kritikus vallási hagyomány vált a litvániai zsidóság identitásának meghatározó elemévé.
Kukliansky azt is állítja, hogy Krinsky nem volt hajlandó pénzügyi beszámolókat átadni számára. Feleségét, Nechama Dina Krinskyt, 2023-ban adócsalás vádjával bíróság elé állították.
Kuklianskyt Dovid Katz, az Amerikában született, Vilniusban élő jiddis nyelv- és holokausztkutató is bírálja. Katz szerint a Nagy Zsinagógát újjá kellene építeni, vagy maradványait vallási emlékhelyként kellene megőrizni, amely ortodox zarándokokat vonzana a világ minden tájáról.
„A zsinagóga vallási hely, ezért a mai vallási vezetőket és a vallásukat gyakorló zsidókat is meg kell kérdezni arról, mi épüljön a Nagy Zsinagóga helyén” – mondta Katz. „Ennek a helynek vagy egy új zsinagógának, vagy egy régészeti emlékhelynek kell lennie.”
Más bírálók szerint a litvániai zsidó közösség képviseleti szervezete túlságosan leszűkítette a helyszín küldetését, holott egy szélesebb koncepció nemcsak a litvániai zsidókat, hanem a nem zsidó litván lakosságot és a világ különböző részein élő zsidókat is megszólíthatná. Anna Avidan, az Észak Jeruzsáleme (Jerusalem of the North) nevű, a litvániai zsidó örökség ápolását célul kitűző civil szervezet alapítója 2017-ben olyan konferenciát szervezett, amelyen történészek, építészek és egyetemi hallgatók vitatták meg a Nagy Zsinagóga emlékének méltó megőrzését szolgáló jövőbeli fejlesztési lehetőségeket.
Avidan elmondta, hogy a konferencia résztvevői egy olyan kulturális központ létrehozását javasolták, amely a toleranciáról szóló fórumoknak adna otthont, nemzetközi látogatókat vonzana, és segítené a litvánokat abban, hogy jobban megismerjék országuk zsidó múltját. Véleménye szerint „önző dolog” lenne kizárólag a litvániai zsidó közösség számára központot építeni, hiszen az ilyen intézmények – részben biztonsági okokból – általában nem állnak nyitva a nagyközönség előtt. Az Avidan konferenciáján született javaslatokat azonban Kukliansky ellenállása miatt elvetették.
„Még mindig azon dolgozunk, hogy a zsidó történelmet a litván történelem szerves részévé tegyük” – mondta Avidan. „Ha ezt a helyszínt a litván történelem részeként közelítenénk meg, az elősegítené az összhangot és a kölcsönös megértést.”
