Édes, keserű, nemcsak torta

Írta: Szarka Zsuzsa - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek

Az Izraelben, 1981-ben született Ofir Raul Graizer évek óta él Berlinben. Karlovy Vary tavalyi fesztiválján mutatta be első játékfilmjét, A cukrászt, mely Berlinben és Jeruzsálemben, két kulturálisan eltérő világban játszódik, és immár Budapesten is vetítik.

A cukrász szerepében Tim Kalkhof

Túlontúl elmerülni különböző sütemények és torták megalkotásába nem más, mint a szeretetéhség kivetítése. Persze, a rendező nem tortakölteményekről akart látványos kulináris filmet forgatni – hiszen egy művészien komponált, baljós tragédiával árnyalt szerelmi háromszög áll a középpontban

A főhős Thomas (Tim Kalkhof), a magányos, zárkózott, cseppet sem kóser, viszont identitásában bizonytalan és egy meleg szerelembe zuhanó német srác. Berlinben, egy csodás őszi napon, amikor festőien hullanak a sárga és barna levelek a fákról (sejtetve az elmúlást), betéved Thomas cukrászdájába az izraeli üzletember, a családos Oren, aki gyakran jár üzleti úton a városban. Látogatásai sűrűsödnek, szenvedélyes viszonyt kezd a férfival. Oren éli kettős életét, családjával és Thomassal, ám hirtelen nyomtalanul eltűnik.

A berlini fiú kétségbeesetten keresi, és megtudja, hogy Oren autóbalesetben hunyt el. Halott szerelme emléke után ered: Jeruzsálembe utazik, hogy felkeresse Oren feleségét és kisfiát. Az özvegy, Anat (Sarah Adler), egy kávézó tulajdonosa. Thomas beugrik hozzá, és mint ismeretlen idegen, munkát kér. Mosogatóként kezdi, ám gyorsan lenyűgözi környezetét tipikus német süteményeivel, így válik szinte főszereplővé a történetben a feketeerdő torta és a fahéjas vaníliás korong. Nem a népszerű édességek veszélyeztetik a kávézó kóser engedélyét (meg is vonják tőlük), hanem, a provokáció, hogy a goj Thomas kapcsolja be a sütőt… Anat nem esik kétségbe, inkább vendégei türelmét kéri, de előítélettől nem mentes családja dilemmába esik és támadni kezdi Thomast. Anat azonban cseppet sem vallásos, megértő karakter, de családja gondolkodásmódja és az ortodox közeg tradíciói miatt küzd, miközben egyre inkább vonzódni kezd Thomashoz.

Konfliktusok a világ bármely szegletében léteznek, hiszen van, aki meleg, van aki heteró, és van olyan hetero, aki nem szereti a melegeket. A homoszexualitás sem elfogadott egy ortodox közösségben, láthatóan ott feszül a filmvásznon a vallásos és a modern látásmód közötti ellentét, a német és a zsidó történelem feldolgozhatatlan terheltsége, a gyászfeldolgozás a titkok feszültségteremtő erejével, és körítésnek a torták és sütik, s ahogy ezeket Thomas gyúrja két kultúra találkozásának határán, ahol egyre-kevésbé lapulnak már titkok a háttérben. Oren édesanyja például empatikus, mindent tud elhunyt fia vonzalmáról, és nem ítél.

Thomas és Anat (Sarah Adler). Révbe ér a cukrász?

Fel tudná-e Thomas dolgozni Oren elvesztését másképp, mint úgy, hogy belép halott kedvese világába?  Anat is küzd a veszteséggel. És van, amit egy izraeli rendező nem hagyhat figyelmen kívül; Anat és családja szemszögéből ott vannak a jogos történelmi sérelmek. Mert a cukrász nemcsak nem kóser, de ennél nagyobb baj, hogy német! Hétköznapi emberekről szól ez a történet, nem jobbak és nem rosszabbak az átlagnál, csak előítéletesek (szintén átlagosan), nem léphetik át saját árnyékukat, mert arra az árnyékra rávetül a múlt árnyéka. De ezen felülemelkedve, mégis létrejön a két főszereplő között a bizalom.

A filmben a konyha kultikus hely, a falak is itt omlanak le, és kell egy kis szex is a konyhapulton. Anat a kezdeményező, Thomas ugyan alig kap levegőt, de nem tiltakozik. Thomast Oren bátyja kiutálja Jeruzsálemből, amikor lelepleződik Oren és Thomas viszonya, de a történet itt nem ér véget, és a nyílt vég inkább happy endet sejtet.

Lehetne mindez egy cukrozott melodráma, de mégsem az. Tim Kalkhof és Sarah Adler főszereplőként remekül alakítanak.

A filmet – melyben 7-8 év finanszírozási problémáktól sem mentes munkája áll – a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon is bemutatták. Berlin Graizer kedvenc városa, de nincs problémája a jeruzsálemi gyökereivel, és nyilván a sütés-főzéssel sem.

A cukrász, német – izraeli film, 2017, 104′. Rendező és forgatókönyvíró: Ofir Raul Graizer. Forgalmazó: Cirkofilm.

[popup][/popup]