Demokrácia, teljes izraeli hangerőn

Izrael holnap szavaz. A háborúk és a terror árnyékában élő országban arab pártok, vallásos és világi mozgalmak, nacionalisták, liberálisok és szocialisták versengenek a hatalomért. Aki mindezt egyetlen propagandajelszóba szeretné belegyömöszölni, annak a valóság megint kellemetlenséget okoz.

Izraelben a választások egyik biztos eredménye, hogy másnap is lesz vita. A miniszterelnökről, a hadseregről, a bíróságokról, a vallás szerepéről, az arab pártokról, és természetesen arról is, kinek a hibájából nem sikerült megmenteni az országot az összes többi választótól. A csend errefelé ritka vendég.

Október 27-én az izraeliek a huszonhatodik Kneszet 120 képviselőjéről döntenek. Ez az első parlamenti választás a Hamasz 2023. október 7-i tömegmészárlása óta. A szavazás tétje túlmutat Benjamin Netanjahu politikai jövőjén: a biztonsági kudarcok kivizsgálása, a katonai szolgálat terheinek elosztása, a megélhetés, az újjáépítés és az állami intézményekbe vetett bizalom egyaránt szerepel a napirenden.

Az Izraelt kívülről szemlélő közönség gyakran egyetlen összefüggő tömböt lát: „az izraelieket”, akiknek állítólag ugyanaz a véleményük, ugyanaz az érdekük, és természetesen ugyanaz a bűnük. A választási mezőny ennél lényegesen árnyaltabb. Netanjahu kihívói között egykori vezérkari főnök, vallásos jobboldali volt miniszterelnök, világi nacionalista és baloldali tábornok is található. A kormányváltás támogatása önmagában még azt sem árulja el valakiről, hogy milyen biztonságpolitikát szeretne.

Gadi Ejzenkot, a Jásár vezetője a katonai tapasztalatra és az állam működőképességének helyreállítására épít. Naftali Bennett és Jáir Lapid közös listája, a Bejáhád két korábbi miniszterelnök együttműködésével kínál alternatívát. Avigdor Lieberman jobbról, Jáir Golan Demokratái balról támadják a jelenlegi vezetést. Az ellenzék sokszínűsége politikai erőforrás, egyúttal a leendő koalíció első számú nehézsége.

A fontosabb indulók és legjellemzőbb vállalásaik jól mutatják, hány különböző Izrael keresi a helyét ugyanabban a parlamentben:

Lista	Meghatározó vezető	A program vagy a kampány legfontosabb hangsúlyai
Likud	Benjamin Netanjahu	A katonai eredményekre és a vezető diplomáciai tapasztalatára építő folytonosság; az igazságügyi átalakítás folytatásának szándéka. Teljes új választási programot nem publikált.
Jásár	Gadi Ejzenkot	Általános katonai vagy polgári szolgálat, alkotmányos rendezés, független igazságszolgáltatás, közoktatás, társadalmi felzárkóztatás.
Bejáhad, Együtt	Naftali Bennett, Jáir Lapid	Biztonsági megújulás, közteherviselés, lakhatás, megélhetés, a háború sújtotta települések újjáépítése.
Jiszráél Béténu	Avigdor Lieberman	Kemény biztonságpolitika, általános szolgálat, kötelező iskolai alaptanterv, polgári házasság, helyi döntés a szombati közlekedésről.
Demokraták	Jáir Golan	Jogállami intézmények, polgári és szociális jogok, közszolgáltatások, vallási pluralizmus, az annexiós folyamat megállítása.
Sasz	Árje Deri	Szefárd vallási hagyomány, szociális támogatások, a vallási intézményrendszer és a jesivatanulók státuszának védelme.
Jahadut HaTorá, Egyesült Tórapárti Judaizmus	Jaakov Aser; az Agudat Jiszráél oldalán Jichák Goldknopf	Askenázi ultraortodox érdekképviselet, vallási oktatás és közösségi támogatások; a katonai mentesség rendezése.
Vallásos Cionizmus–Zehut	Becalel Szmotrics, Mose Feiglin	Telepespolitika, izraeli szuverenitás kiterjesztése, erőteljes katonai fellépés, a Legfelsőbb Bíróság hatalmának korlátozása.
Ocmá Jehudit, Zsidó Erő	Itamár Ben-Gvir	Halálbüntetés terroristákra, szigorúbb biztonsági fellépés, nacionalista és területi követelések.
Ra’am, Egyesült Arab Lista	Manszúr Abbász	Bűnözés elleni fellépés, arab települések fejlesztése, lakhatási és tervezési ügyek; kormányzati befolyásszerzés.
Közös Lista: Hadas–Ta’al–Balad	Júszuf Dzsabarín; további pártvezetők Ahmad Tibi és Számi Abu Sehade	Arab–zsidó egyenjogúság, palesztin államiság, szociális újraelosztás és az arab közösségek helyzetének javítása.
Tartalékosok–Gazdasági Párt	Joáz Hendel, Jaron Zelekha	Általános szolgálat, gazdasági reformok, széles cionista kormány.
Amcha Jiszráél	Ofer Winter	Új jobboldali, katonai hátterű politikai alternatíva; bejutása a kisebb listák körüli bizonytalanság része.

A táblázat a politikailag meghatározó, illetve a mandátumelosztást érdemben befolyásoló listákat emeli ki. További kisebb formációk is indulnak; a teljes hivatalos névsor a Központi Választási Bizottság honlapján található.

Arab képviselet és bírói kontroll

Az arab politikai képviseletről különösen könnyű pontatlanul beszélni. A négy meghatározó arab vezetésű párt két választási listán indul: a Ra’am önállóan, a Hadas, a Ta’al és a Balad közösen. Ráadásul a Hadas hagyományosan zsidó-arab politikai szerveződés. A „négy arab párt” tehát használható rövidítés, de nem írja le minden részletében a mezőnyt.

Manszúr Abbász pragmatikus együttműködési stratégiája különbözik a Közös Lista irányvonalától. A Ra’am már részt vett a Bennett-Lapid-kormány koalíciójában, most pedig második helyén egy zsidó cionista politikus, a rendőrség korábbi magas rangú vezetője, Joáv Szegalovic indul.

Egy konzervatív muszlim párt zsidó jelölttel próbálja bővíteni politikai mozgásterét. Az izraeli valóságnak láthatóan még mindig nincs kellő érzéke a könnyen terjeszthető sablonokhoz.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az arab részvétel körül ne lennének súlyos konfliktusok. Szeptember 23-án a Központi Választási Bizottság a Ra’amot és a Közös Listát is kizárta. A kezdeményezők az állam zsidó és demokratikus jellegének elutasítására, illetve az Izrael elleni fegyveres harc támogatására vonatkozó törvényi tilalmakra hivatkoztak. A Ra’am elleni beadványokat a Likud, az Ocmá Jehudit és egy terroráldozatokat képviselő szervezet támogatta; a Közös Lista kizárását a Likud kezdeményezte.

Október 2-án a Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag felülbírálta a két lista kizárását. A bírák szerint nem teljesültek a választási indulás megtiltásához szükséges szigorú feltételek. A zsidó Hadas-politikus, Ofer Kaszif indulását szintén engedélyezték.

Számi Abu Sehade, a Balad elnökének ügye eltérően alakult. A vele szembeni eljárás középpontjában egy 2023. október 8-án megjelent írás állt, amelyet a kérelmezők a Hamasz támadása támogatásaként értékeltek. Abu Sehade ezt vitatta. Miután a bíróság elnöke jelezte, hogy többség van kizárása mellett, visszavonta jelöltségét, pártelnöki tisztségét azonban megtartotta.

A történetből egyszerre következik két dolog. A politikai többség megkísérelte kiszorítani arab riválisait a választásból. A bírói kontroll ezt megakadályozta. Az első tényt elhallgatni apologetika volna, a másodikat elhallgatni propaganda.

Egy demokrácia állapotáról sokat elmond, hogy a hatalom korlátozására létrehozott intézmények képesek-e ténylegesen korlátozni a hatalmat. Ebben az ügyben képesek voltak.

A kormányváltás koalíciós számtana

És éppen az arab képviselet lehet a kormányalakítás egyik kulcsa. A kampány utolsó nyilvános televíziós felmérései Netanjahu táborának nagyjából 50 mandátumot adtak, miközben a cionista ellenzék 52-56 hely között mozgott. A két arab lista összesen 14-16 mandátumra számíthatott. A kormánytöbbséghez 61 képviselő kell. A Jásár ezekben a mérésekben 22-23, a Likud 19-21 helyet kapott. Ezek mandátumbecslések, nem választási eredmények.

Netanjahu leváltása tehát reális lehetőség. Az utódkoalíció megszületése külön kérdés. Az ellenzék egyes vezetői elutasítják az arab pártokkal való kormányzást, az ultraortodox pártokkal való együttműködés pedig a katonai szolgálat ügyében követelne nehezen vállalható kompromisszumokat. Elképzelhető új többség, szélesebb alku, sőt újabb választás is. A legnagyobb parlamenti frakció megszerzése önmagában nem jelent miniszterelnöki kinevezést.

A választás jelentőségét mégsem lehet kizárólag a Netanjahu melletti vagy elleni szavazatokra szűkíteni. Arról is döntés születik, hogyan osztozzon a társadalom a biztonság fenntartásának terhein, miként kérje számon vezetőit, és milyen intézményekre bízza a saját belső konfliktusainak rendezését. A terror éppen ezt az önálló politikai életet akarja kisiklatni: a biztonság iránti igényt a szabadság ellen fordítani, a közösségeket egymásnak ugrasztani, a félelmet állandó kormányzati alapállapottá tenni.

1969 választás az óvóhelyek árnyékában

Az izraeli választás történelmi mélységét egy ötvenhét éves filmhíradó különösen pontosan érzékelteti. 1969. október 28-án, alig több mint két évvel az Egyiptommal, Jordániával és Szíriával vívott hatnapos háború után az ország a hetedik Kneszetet választotta meg. A háborús győzelem eufóriáját addigra felváltotta a felőrlő konfliktus és a politikai rendezés elmaradásának feszültsége. A választáson így is a jogosultak mintegy 82 százaléka részt vett.

A Jeruzsálemi Cinematheque archívumában őrzött felvételeken Golda Meir miniszterelnök, Menáhem Begin, a Gahal vezetője és későbbi kormányfő, valamint Mose Dajan védelmi miniszter szavaz. Golda a világ harmadik női miniszterelnöke volt. Katonák voksolnak előretolt állásokban és kórházakban, arab állampolgárok járulnak az urnákhoz. A film ugyanakkor megmutatja Kfar Ruppin gyerekeit is, akik a Jordánia felől érkező ágyúzás miatt óvóhelyen töltik a választás napját.

Az archív film megtekinthető: Elections to the 7th Knesset · Izraeli Filmarchívum

Ez az utóbbi kép többet mond a demokrácia fenntartásának izraeli körülményeiről, mint egy konferenciányi elvont értekezés. A választópolgár és az óvóhelyre menekülő szülő ugyanannak az országnak, gyakran ugyanannak a családnak a tagja.

Az arab állampolgárok választójoga már akkor is része volt a rendszernek. Az arab választásra jogosultak száma a szakirodalomban közölt arány és a teljes névjegyzék alapján hozzávetőleg 147 ezerre becsülhető.

A Haladás és Fejlődés, valamint az Együttműködés és Testvériség arab listái összesen négy mandátumot nyertek, a zsidó-arab kommunista Rakah további hármat. Arab választók más pártokra is szavazhattak.

Különös „apartheid”: arab szavazók, arab képviselők, zsidó-arab párt és női miniszterelnök. A történelmi tények igazán lehetnének előzékenyebbek egy ilyen jól forgalmazható jelszóval.

A történelmi tisztességhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a korabeli arab listák közül több a kormánypárthoz kötődött, és az arab lakosság jelentős része 1966-ig katonai igazgatás alatt élt. A választójog létezése nem törölte el a hátrányokat és a hatalmi függőségeket.

A sokféleség nem fér bele a propagandába

Az izraeli demokrácia mellett a legerősebb érvet a pontos valóság szolgáltatja. Az arab állampolgárok 1949 óta részt vesznek az országos választásokon. A háborúk nem szüntették meg ezt a jogukat. Politikai szervezeteik eltérő célokkal, egymással is vitázva képviselik választóikat. Kormányzati döntéseket támadnak meg, és bíróság előtt nyerhetnek az őket kizárni akaró politikai többséggel szemben.

Az Izrael-ellenes propaganda akkor jár sikerrel, amikor ezt a társadalmat eltünteti a képből. Amikor a kormányt azonosítja az országgal, az országot a hadsereggel, minden állampolgárt valamennyi katonai döntéssel. Így könnyebb kollektív ítéletet hirdetni. A sokféleség, a belső ellenállás, az arab politikai részvétel és a hatalmat korlátozó intézmények csak zavarnák az egyszerű történetet.

Holnap az izraeliek ismét szavaznak. Lesz közöttük vallásos és világi, zsidó és arab, kormánypárti és ellenzéki, háborús veterán és első választó. Egymással is vitatkozni fognak arról, miként maradhat biztonságos, zsidó és demokratikus az országuk. A terror azt akarja, hogy a félelem mondja ki az utolsó szót. A választás napján Izrael ezt a szót továbbra is a polgárainak adja.