„Hálát adunk ezért az életútért” – emlékest Dr. Vajda János doktor tiszteletére

– Családapaként szeretetet hagyott örökül. Orvosként életeket mentett és nemzedékeket tanított. Zsidó emberként pedig példát adott arra, hogyan lehet értékeit természetes méltósággal megélni és képviselni – mondta Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke azon az emlékesten, amelyet a szeptemberben elhunyt Dr. Vajda János idegsebész tiszteletére rendeztek tegnap a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. 

A magyar idegsebészet kiemelkedő alakjára, orvosnemzedékek mesterére, a zene és a művészetek szenvedélyes rajongójára, dr. Vajda Jánosra emlékeztek barátai, pályatársai és tisztelői a Rumbach gyönyörű terében, ahol személyes történetek, visszaemlékezések és számára kedves zeneművek idézték fel kivételes egyéniségét. Jelen volt Kurtág György zeneszerző, zongoraművész és Presser Gábor zeneszerző, előadóművész is.

Megemlékezett róla többek között dr. Mandl József professzor, Széchenyi-díjas kutatóorvos, biokémikus, akadémikus, aki emlékeztetett rá: a Gergely naptár szerint idén jom kipur, a zsidóság legszentebb, legfontosabb ünnepe szeptember 21-re esett, és Vajda János az ítélet napján, jom kipurkor ment el.

– Vajda János a Szeretetkórház egyik kórtermében feküdt, pár tíz méterre egy másik szeretetkórháztól, ahol szakmai életének nagy részét leélte. Az elmenetelre készült – idézte fel az utolsó heteket a professzor. – Szeptember 10-én Feldmájer Sándortól és Ágnestől egy SMS-t kapott: „Drága János! Hallom, nem vagy jól. Kivánunk losono tajvot, erőt, egészséget. Írd meg, kérlek, a héber nevedet, imádkoznánk érted. Feldmájer Ági, Sanyi”. János másnap ezt válaszolta Feldmájer Sándornak: „Óriási kedvesség Tőletek, bár 200%-ig ateista vagyok. Viszont hagyományőrző. יוחנן בן גיורא Johanan ben Giora. És ezért is שנה טובה ו מתוקה: sáná tová umetuka, boldog, édes évet. Kol tov, minden jót”.

Dr. Mandl József hozzáfűzte: „A héber név azt jelenti, hogy hordozóját felvették Ábrahám szövetségébe. Vajda János megadta héber nevét, elfogadta a sors akaratát”. A professzor elmondta azt is: „Végtisztességet adni valakinek, akinek nem volt temetése, hiszen földi maradványait nemes célokra ajánlotta fel, különösen megindító és felemelő. Emlékező rendezvényünkön tisztelők, barátok, kollégák, pályatársak, iskolatársak, betegek vannak itt. Különbözők vagyunk sok mindenben, hitünkben és kétségeinkben egyaránt, Vajda János tisztelete, orvosi, szakmai emberi megítélése értékelése összehoz minket”.

Dr. Grósz Andor így idézte fel alakját:

„Emberség, alázat, szolgálatkészség és felelősségérzet”

A zsidó hagyomány szerint az ember addig él közöttünk, amíg emlékezünk rá, amíg felidézzük szavait, tetteit, és továbbvisszük mindazt, amit ránk hagyott. Ma délután ezért gyűltünk össze itt, a Rumbach Zsinagógában: hogy közösen emlékezzünk egy kivételes emberre, dr. Vajda Jánosra. Olyan ember emléke előtt tisztelgünk, akinek életművét nem lehet egyetlen szereppel vagy hivatással leírni. Aki egyszerre volt családapa, orvos, tanár, barát, művelt ember és a zsidó közösség tagja. Olyan életet élt, amelynek gazdagságát csak akkor érthetjük meg igazán, ha mindezeket együtt látjuk.

Amikor arra gondolok, mi vezérelte őt egész életében, három olyan pillér rajzolódik ki előttem, amelyek szilárdan meghatározták útját: a családja, az orvosi hivatása és a zsidósága.

Mindenekelőtt a család. A legnagyobb emberi teljesítmények mögött is ott állnak azok a kötelékek, amelyek értelmet adnak a mindennapoknak. Az ember szakmai eredményei tiszteletet ébresztenek bennünk, de az, ahogyan szeretteihez viszonyul, ahogyan családjához tartozik, talán még többet elárul személyiségéről és jelleméről. Ma elsősorban azokkal érzünk együtt, akiknek vesztesége a legfájdalmasabb. Azokkal, akik nem egy kiváló professzort vagy egy legendás idegsebészt gyászolnak, hanem családtagot.

Osztozunk fájdalmukban, és reméljük, hogy vigaszt jelenthet számukra az a szeretet és megbecsülés, amely ma este is körülveszi dr. Vajda János emlékét.

Életének második nagy pillére az orvosi hivatás volt. Az orvostudomány történetében vannak olyan emberek, akik nem pusztán résztvevői egy szakterület fejlődésének, hanem alakítói is annak. Dr. Vajda János ilyen ember volt. Több mint fél évszázadon át szolgálta a magyar idegsebészet ügyét, és munkássága generációk gondolkodását alakította.

Az itt jelenlévő kollégák, tanítványok és barátok bizonyára részletesebben is szólnak majd szakmai nagyságáról. Én inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a tudás önmagában még nem tesz valakit nagy orvossá. A tudás mellé emberség, alázat, szolgálatkészség és felelősségérzet is szükséges. Minderre nála minden pillanatban lehetett számítani. Munkatársai arról beszélnek, hogy éjszaka is bizalommal fordulhattak hozzá.

Tanítványai példaképként tekintettek rá. Betegei pedig nem csupán egy szakemberrel találkoztak, hanem egy olyan emberrel, aki a gyógyítás mögött mindig meglátta a szenvedő embert.

A zsidó hagyomány egyik legismertebb tanítása szerint: aki egyetlen életet megment, olyan, mintha egy egész világot mentene meg. Vajda professzor életének mérlegét talán nem is műtétekben, publikációkban vagy kitüntetésekben kell mérnünk, hanem azokban az emberi sorsokban, amelyek az ő tudásának és elkötelezettségének köszönhetően folytatódhattak.

És végül ott van életének harmadik fontos pillére: zsidósága. Talán ezért is különösen természetes, hogy ma este itt, egy zsinagógában emlékezünk rá. Jómagam sem elsősorban orvosként állok most Önök előtt, noha orvosként és kollégaként is mély tisztelettel adózom dr. Vajda János emlékének. Ma mindenekelőtt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökeként vagyok jelen, mert úgy érzem, hogy

a magyar zsidó közösségnek is oka van arra, hogy saját halottjaként búcsúzzon tőle.

A magyar zsidóság története számos olyan embert ismer, akik hivatásuk révén váltak ismertté és megbecsültté, és akik számára a közösséghez való tartozás ugyanilyen meghatározó volt. Dr. Vajda János is közéjük tartozott. Nem azért emlékezünk rá itt, a Rumbach-zsinagógában, mert idegsebészként maradandót alkotott, bár kétségtelenül maradandót alkotott. Azért emlékezünk rá itt, mert életének fontos része volt az a közösség, amelynek mi is részei vagyunk, és mert ő maga soha nem kívánta szétválasztani azt, ami életében összetartozott: az embert, az orvost és a zsidót.

Életével, jelenlétével és személyes példájával vállalta zsidó hovatartozását.

Nem hangos gesztusokkal és nem látványos nyilatkozatokkal, hanem a maga természetes, méltóságteljes módján. Rendszeresen jelen volt a budapesti zsidó közösség életében, ünnepeinken és imáinkon. Kapcsolatot ápolt Izraellel. Fontos volt számára, hogy tudja, honnan érkezett, és hová tartozik. A 20. század történelme megtanította a magyar zsidóságnak, hogy a hovatartozás vállalása nem minden időben volt magától értetődő. Éppen ezért különösen nagyra becsüljük azokat az embereket, akik identitásukat nem elsősorban szavakkal, hanem életükkel teszik hitelessé. Dr. Vajda János ilyen ember volt. És volt még egy jellemvonása, ami teljessé tette ezt a kivételes életet: a művészetek szeretete. A zene iránti rajongása nem egyszerű érdeklődés volt, hanem szenvedély, személyiségének szerves része.

Talán ezért is érezzük olyan találónak és meghatónak ezt az estét, mert itt nem csupán szavakkal emlékezünk rá. Azok a dallamok is megszólalnak, amelyek örömet jelentettek neki, amelyek végigkísérték életét, és amelyekhez emlékek, érzések, emberi kapcsolatok kötődtek. A zene sokszor ott is képes kifejezni mindazt, amire a szavak már nem elegendők. Ezért ma este nemcsak mi emlékezünk rá, hanem bizonyos értelemben a zeneművek is velünk együtt emlékeznek.

Vannak emberek, akik hangosan formálják korukat, és vannak olyanok, akik csendesebben, de annál mélyebben hagynak nyomot maguk után. Dr. Vajda János az utóbbiak közé tartozott. Családapaként szeretetet hagyott örökül. Orvosként életeket mentett és nemzedékeket tanított. Zsidó emberként pedig példát adott arra, hogyan lehet értékeit természetes méltósággal megélni és képviselni.

Ma este hálát adunk ezért az életútért és azért a példáért, amelyet ránk hagyott. Szeretném megköszönni dr. Mandl József professzor úrnak a kezdeményezést, és mindazok fáradozását, akik e méltó megemlékezés megrendezéséhez hozzájárultak. Áldott legyen dr. Vajda János emléke azok számára, akik szerették, akik tanultak tőle, akik barátjuknak tudhatták, és áldott legyen mindannyiunk számára, akik gazdagabbak lettünk azáltal, hogy közöttünk élt.

Zichronó livráchá. Emléke legyen áldás!

Mazsihisz.hu