Nyárbúcsúztató, piknik hangulatban
Újra Pozsonyi Piknik Újlipótvárosban. Balkon-koncert Pozsonyi úti erkélyeken és borárverés is várja az érdeklődőket a Pozsonyi úton.
Összesen 4,375 találat (2781 - 2800) : sz. k..
Újra Pozsonyi Piknik Újlipótvárosban. Balkon-koncert Pozsonyi úti erkélyeken és borárverés is várja az érdeklődőket a Pozsonyi úton.
2011. augusztus 25.A szlovákiai magyarok körében hatalmas a felháborodás Ivan Gasparovic elnök kijelentése miatt, amely szerint Esterházy János nem érdemel szobrot, mert Hitler híve volt. Az 1957-ben a csehszlovák kommunista börtönben meghalt magyar gróf az egyetlen politikus volt a korabeli, … Tovább »
„Heisler idén tavasszal vezető tisztségek várományosaként indult a
hitközségi választásokon – súlyos alapszabálysértésekkel, botrányt
kavarva állították félre az apparátus urai. Mostani kitüntetése
valószínűleg szolid üzenet: az állam szemében a Mazsihisz és a zsidóság
immár nem azonos fogalmak.
A már hagyományos izraeli turné, koncert a Zsidó Nyári Fesztiválon,
zeneszerzés színdarabhoz, a 200. Menyasszonytánc-előadás – csak néhány
címszó Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band vezetőjének nyár végi
hétköznapjaiból. A zenész-zeneszerző épp egy stúdiófelvételről érkezett
az interjúra. INTERJÚ
A világ egyik legbefolyásosabb embere a hvg.hu-nak adott exkluzív
interjúban mindaddig ideges piaci légkört, viharokat vár a részvény- és
devizapiacokon, amíg nem érkezik megnyugtató válasz Angela Merkeltől és a
többi kulcspolitikustól, hogy miként látnak hozzá az egészen közeli
jövőben az eurózóna erősítéséhez. Magyarország számára is van egy-két
tanácsa.
A válság előtt főként külföldi beruházók hajtották végre a legnagyobb
ingatlanfejlesztéseket Budapesten, 2008 után viszont pánikszerűen
menekültek a piacról a spanyolok, az izraeliek és az írek. Mi maradt
utánuk? Félbehagyott projektek, félkész lakóparkok, tetemes tartozások.
Az expressz.hu oldal készítői azt ígérték, eltávolítják a hirdetést. A hirdető szerint „a zsidók megszállták Magyarországot”.
Az Odeont javaslom de ő ragaszkodik a Kino-hoz. Szerintem mindkettő
egyformán jó társasági hely amolyan „cool kult”– erre le is csap: – Ez
az. Olyan jó volt, amikor utoljára az egész Kultúrház ott volt a
Kinoban. – Most már én is emlékszem, Hajdú Szabolcs Bibliothèqe
Pascal-ját nézte itt az egész szerkesztőség, mert éppen arra készültünk,
hogy a következő Kultúrházban Nóra és én együtt vitassuk meg a filmet.
Hetvenöt éves korában elhunyt Molnár Gál Péter, a Népszabadság és a magyar színházi élet évtizedeken át meghatározó kritikusa, dramaturg és színháztörténész. Néhány hónapja cikket kértünk tőle a Szombat Józsefváros számába Szenes Ivánról, az akkor nemrég elhunyt zeneszerzőről, dalszövegíróról. MGP cikke késve érkezett, akkor nem jelent meg. Közlésének most tragikus aktualitást ad a szerző, az elmúlt évtizedek legendás tájékozottságú, éles nyelvű színikritikusának halála.
Tombol a nyár! De sajnos, idén is vége lesz. Mi, itt a Bálint Házban,
már azon munkálkodunk, hogy az őszi évadban is sokszor láthassunk
programjainkon.
A palesztinok kérni fogják az ENSZ Biztonsági Tanácsától a palesztin
állam szeptemberi felvételét – jelentette be szerdán Mahmúd Abbász, a
Palesztin Hatóság elnöke, aki kizárta, hogy újrakezdődnének a
tárgyalások Izraellel még az ENSZ-közgyűlés ülésszaka előtt.
Történelmi tartozását akarta rendezni az osztrák főváros, amikor
kiharcolta, hogy otthont adhasson a Makkabiádának nevezett zsidó
sportrendezvénynek.
Demonstratív „istentiszteleten” tiltakozott az új egyháztörvény ellen
ifjabb Hegedűs Lóránt. A Jobbik-közeli református lelkész a zsidókat és a
Hit Gyülekezetét ostorozta, de saját egyházi vezetőinek, a parlamenti
képviselőnek és az árulóknak is üzent vasárnapi prédikációjában: Isten
tüzes ítélete, kiátkozás és feljelentés is szóba került a Hazatérés
templomában
A hajdan tizennégyezer fős munkácsi zsidó közösség ma 280 főt számlál, nem zsidó, félzsidó családtagokkal együtt. 1946-ban még kétezren voltunk, meséli Lebovics Ábrahám hitközségi elnök, aki épp ebben az esztendőben született, Auschwitzból visszatért szülők gyermekeként, egy közeli faluban és hétéves kora óta él Munkácson. Még az én iskolámban a gyerekek negyede zsidó volt.
A kódexmásoló apácák, zsoltárokat és önéletírásokat papírra vető
úrasszonyok után pár száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zsidó nők
is vegyék a bátorságot, és tollat ragadjanak. Az ő esetükben mindez
sokkal nehezebbnek bizonyult, mint keresztény társaikéban. Az ortodox
neveltetés, a lányokat kizárólag „jiddise máménak” szánta, az írás a
férfiak privilégiuma volt.
Amikor a túlélő is meghal
A kilencvenedik életévében járó Ádám György jogász professzor utoljára
május elején állt a Fővárosi Ítélőtábla előtt. Egy hetvenéves magyar
zsidó asszony jogi képviseletét látta el, aki azt szerette volna, ha a
bíróság bocsánatkérésre kötelezi a magyar államot, amiért édesapját,
Weisz Józsefet, a Goldberger gyár egykori géplakatosát a dachaui
haláltáborba vitette.
“A németek hajlamosak saját bűntudatukat exportálni Kelet-Európába” –
mondja Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő az uniós
elnökség alatt a magyar kormányt ért bírálatokról. A
politológus-politikus ugyanakkor elismeri, a kabinet egyes döntéseivel
kapcsolatban jogos lehet a kritika, és beszél arról is, pótcselekvés-e a
Budapesten megalakuló Tom Lantos Intézet.
Klasszikusok, operaslágerek, szefárd dalok és klezmer a Dohány utcai zsinagógában.