A zsidó (meg más) intellektus

Írta: Halász László - Rovat: Politika

(…) magyarok bátorsága,
svédek gőgje,
szlávok tunyasága,
zsidók hitetlensége,
bajorok kicsinyessége,
görögök hízelgése
(…) – kezdhettem volna előbb és folytathatnám tovább a népeknek a jellemzését az 1400-as évekből, de minek. Nyilvánvaló, hogy a jellemzést készítőknek kétségük sincs (ma sem), csak egy derék nép van és hogy hogy nem ez éppen a sajátjuk.

A fejünkben leegyszerűsített képek: sztereotípiák élnek a különböző csoportok jegyeiről, a külső megjelenéstől a lelki sajátosságokig. Ha azonban a sztereotípiákat megalapozó túláltalánosító kategorizálásról, az egyének egymástól eltérő egyedi vonásai miatt lemondanánk, tájékozódási-azonossági zavarunk a jelenlegit is felülmúlná. Sztereotipizálási hajlandóságunk akkor válik jelentős hibaforrássá, amikor személyes kapcsolatba kerülünk valakivel, ám ennek ellenére róla alkotott ítéletünk a csoportjának tulajdonított véleményünkkel egyezik meg. Következésképpen, ha valakinek kizárólag az etnikai hovatartozásáról van információnk és netán egy rokonunk-barátunk érdeklődik róla, milyen ember is ő, az egyetlen korrekt válasz így hangzana: nem tudom. (Ami azzal az elemi felismeréssel is összhangban volna, hogy az etnikumok közötti különbségeket messze meghaladják az egyes etnikumokon belüli egyéni különbségek.) Ehelyett többnyire az adott csoport átlagos tagjának tulajdonított vonásokkal és csak azokkal ruházzuk fel, mintha egy pszichológiai vizsgálat alanyaiként válaszkényszerben lennénk. Ilyen helyzetbe került az a száz keleti parti fehér amerikai egyetemi hallgató, akik egymás válaszait nem ismerve, több mint nyolcvan tulajdonság közül pipálták ki azokat, amelyeket egy-egy etnikai csoportra jellemzőnek találtak, majd kiválasztották az öt-öt rájuk legjellemzőbb tulajdonságot.

 

Halász László illusztráció2.jpg

Képünk illusztráció (Forrás: Internet)

Szemelgetek a vizsgálatban szereplő tíz csoport eredményeiből. A zsidók éles eszűek, kalmárszelleműek, szorgalmasak, kapzsik, intelligensek. A feketék babonásak, lusták, könnyelműek, tudatlanok, muzikálisak. A japánok intelligensek, szorgalmasak, progresszívek, éles eszűek, ravaszok. A tulajdonságokat csökkenő gyakorisági sorrendben adtam meg. A feketék babonásságára és lustaságára, a zsidók éles eszűségére a válaszolók több mint háromnegyede; a zsidók kalmárszelleműségére és szorgalmasságára, a japánok intelligenciájára és szorgalmasságára közel a válaszolók fele; a zsidók kapzsiságára, a feketék könnyelműségére és tudatlanságára durván egyharmada; a többi említett tulajdonságra pedig alapjában egynegyede „szavazott”. Más szóval, az egymással nem egyeztetett vélemények szerint a feketék nemcsak sokkal babonásabbak és lustábbak, mint a zsidók vagy a japánok (akiknél e tulajdonságok nem is jutottak be az öt közé), hanem a babonásság és a lustaság sokkal meghatározóbb sztereotip vonásuk, mint az őket jellemző többi. Hasonképpen: a zsidók legerősebb sztereotip jegye az éleseszűség, jócskán felülmúlva a többit, míg a japánoknál ennyire kiemelkedő sztereotip jegy nem is volt. Ezek szerint hasonló (korú, nemű, iskolázottságú és családi hátterű) véleményalkotók egy-egy etnikai sztereotípiája is különbözik: egyes vonások erősen, mások gyengébben emelkednek ki. Az összbenyomás kialakulása szempontjából azonban a sztereotip vonások együttese a döntő. A zsidók ugyan éles eszűek, szorgalmasak és intelligensek, de az igen kedvező képen meglehetősen sokat ront a kalmárszellem és a kapzsiság, azt sugallva, hogy a kiemelkedő intellektuális-akarati vonások a mindenáron pénzcsinálás-haszonszerzés szolgálatában állnak.

Egy fontos adatot elhallgattam: a vizsgálatot 1932-ben végezték el. 1950-ben a hallgatók egy későbbi nemzedékével megismételték. Így valamelyest elénk tárul, hogy milyen tartósak az etnikai sztereotípiák. A fenti öt tulajdonságot tekintve alapként a jegyek ereje, azaz a rájuk adott szavazatok aránya mindhárom etnikum esetében csökkent. A zsidók immár csak a válaszolók némileg kevesebb, mint fele szerint éles eszűek, alig több mint negyedük szerint kalmárszelleműek és szorgalmasak, kevesebb, mint egyötödük szerint kapzsik. Viszont most már több mint egyharmaduk tartja őket intelligensnek. A feketéket pedig még fele annyian sem találták babonásnak, lustának, könnyelműnek, mint az első vizsgálatban. A japánoknál a különbség egyenesen hatalmas. Elvétve is alig akadt valaki, aki progresszívnek ítélte volna őket, az intelligens, szorgalmas vonások negyedükre zsugorodtak, az éles ész is jócskán megcsappant. Nem pusztán a változás látszik tehát, hanem iránya is világos. A zsidók sztereotip képe azért kedvezőbb a korábbinál, mert a továbbra is jeles intellektus jóval kisebb mérvű kapzsisággal és kalmárkodással párosul. A feketék roppant kedvezőtlen vonásai sem tűntek a semmibe, de a javulás mértéke szembeszökő. Ezzel szemben a japánoknál a tendencia éppen ellentétes: a korábbi kedvező képre rá se lehet ismerni. Az eredményekben nincs semmi rejtélyes. Hiszen a második világháború (és benne a holocaust, a fekete katonák helytállása, illetve Pearl Harbour és az atomcsapásig kitartó japán szerep) a két vizsgálat közé esett. A társadalomtörténelmi tapasztalatok tehát nem múlnak el nyomtalanul, amint az 1969-ben elvégzett harmadik vizsgálat – eredményeire nem térek ki – megerősítette.  Mai fehér amerikai egyetemi hallgatók sztereotípiáiból pedig egyenesen a csodálat olvasható ki (nemcsak a japán, de) a kínai származású diákok teljesítményei iránt, holott elődeik ennek halvány jelét sem adták az 1932-es vizsgálatban.

Boldogító optimizmusra csak akkor volna okunk, ha akkor is hasonló eredmények születnének, amikor ugyanazon személyek sztereotípiáit vetik egybe az évek múltán. Az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt és befejezésekor azonos hallgatókkal végzett vizsgálat (az egyéni ingadozások ellenére) azonban az etnikai sztereotípiák szilárdsága mellett szól.1 Ellenvethető természetesen, hogy az eltelt néhány év túlságosan rövid idő, amivel viszont szembeszegezhető, hogy nem akármilyen, hanem a felsőfokú tanulmányok ismeret- és véleménygazdagító, egyszersmind az ifjúból felnőtté válás kritikus évei kerültek a fókuszba.

Mindenesetre, a vázoltak egyértelműen mutatják, hogy a sztereotípiák nem légből kapottak. Az izgató kérdés, hogyan tudhatjuk meg, mennyire nem? Segítségül hívhatjuk jeles szerzők leírásait, miként begyűjthetjük az érintett etnikum tagjainak sztereotípiáit saját magukról. Ám még abban az esetben is, ha ezek a fenti eredményekkel megegyeznének, felmerülhetne, hogy ugyannak a csalóka látszatnak, vagy legalábbis közös torzításnak engednek. Független adatokra van szükségünk.

1901-1962 között a tudományos Nobel-díjasok 16 százaléka zsidó, ami 6.6-szorosan múlta felül a zsidók népességen belüli arányát. 1851-2000 között a világ sakknagymestereinek a fele zsidó volt. Ausztriában a két világháború között 3.5 százalék zsidó 27.3 százalék egyetemi tanárt adott. Oroszországban 1917-1939 között 1.8 százalékból 9 százalék katonai akadémiai tiszt (egyéb értelmiségi pályán az aránykülönbség még nagyobb). Angliában 1809-1939 között a nagyon vagyonosak több mint 28-szorosan felülreprezentáltak. 1908-ban a Harvard illetve a Yale egyetemen 6 százalék a zsidók aránya, ami 1919-re 20 százalékra nő. 1990-re a 40 leggazdagabb amerikai 40 százaléka zsidó. 1994-95-ben az amerikai Who is Who-ban a túlreprezentálás 16.6.

1972 óta rendszeresen reprezentatív mintán végzett vizsgálatok alapján a 145 feletti IQban az arány hétszeres túlreprezentálás.(0.98 vs 0.14). Ami az átlagot illeti, a szótárteszt mint intelligencia teszt 9.25-tel magasabb átlagpontszámot mutat a nem zsidó fehérekhez képest. Más intelligenciavizsgálatok is azt jelzik, hogy az IQ összpontszámában észlelhető legalább ötpontnyi különbség döntően a verbális dimenzióban jelenik meg. Némileg fordított tükörképe ennek az amerikai japánok és kínaiak eredménye. Verbális intelligenciában alig maradnak el a fehérek mögött, viszont nemverbális IQjuk 10 vagy még több ponttal is több. Az átlagos összpontszám legalább öttel magasabb.2

 

Halász László illustr Y_Rabin.jpgHalász László illusztr Kertesz_I.jpg
Halász László Illustr_harsanyi_john.jpg

Nobel díjasok: Rabin, Kertész, Harsányi

Könnyen lenyelhető és a politikai korrektség lehetséges és lehetetlen igényeinek megfelelne, ha bizonyítható volna, mindezt a környezet okozza. Így érvelnek azok, akik kizárólag a kulturális értékekre vezetik vissza az eltéréseket: a vallás kemény munkaetikát, akaraterőt ad, a protestantizmushoz hasonló erényeket. A családi nevelésben meghatározó a sikerorientáltság. A Bourdieu által leírt habitus: sajátos feltételekhez alkalmazkodó fejlesztő sémák szerzett rendszere működik. Beleülteti a zsidó gyerekeknek a lelkébe az intelligencia fontosságát. Mintegy második természetként: hallgatólagos diszpozícióként hat a szocializáción keresztül. Az intelligenciához tartozni annyit tesz, mint könyveket olvasni és intelligens beszélgetésekben résztvenni, gazdagon kifejezni magad. Meg sakkozni, zenélni. Bár a (kérdőívvel mért) szorgalomnak és a sikernek tulajdonított szerep az amerikai zsidók és nem zsidók között nem tért el (a tényleges mindennapi gyakorlat ettől még lehet más), a megfontoltság, az érdeklődés: a dolgok miért és hogyan történnek, az ítélet és a felelősség értékeinek tulajdonított fontosság határozottan a zsidók javára billentette a mérleget.

A környezet mindenhatóságának látszatát erősíti, hogy az Amerikába és Angliába a huszadik század első évtizedeiben bevándoroltakról azt tartották, nem túl értelmesek. Márpedig a nagyszámú lengyel és orosz bevándorolt fele zsidó volt! Hasonlóan rossz benyomást keltettek a japán, még inkább a kínai és más távolkeleti bevándorlók. A nyolcvanas évekre az ázsiai amerikaiak 35 százalékának volt egyetemi végzettsége, a fehérek 17 százalékával szemben. A kínaiak 43 százaléka végzett igen kvalifikált munkát, a fehérek 27 százaléka. A jogi pályát kivéve már a hatvanas években felülreprezentáltak voltak minden szellemi foglalkozásban.

A japánokat a hit az erőfeszítésben jellemzi, minden intellektuális teljesítmény esetén. A maximumra kell törekedni. Bár otthon is elfogadhatatlan a szemükben a kudarcot külső tényezőkre (másokra) hárítani, ha optimális körülmények közé kerülnek, motiváltságuk (szorgalmasságuk, kitartásuk, szívósságuk) bizonyára további lendületet kap. Ismerkedjünk meg a konfucianizmus intelligencia felfogását megvilágító és nemzedékről nemzedékre áthagyományozott szép történettel. Az i.e. 200 körül élt nagy tudósról szól, akinek fő foglalatossága a könyvek olvasása volt. Zárt ajtó úrnak nevezték, mert bezárkózva szobájába, szüntelen tanult. Amikor fáradtsága miatt elaludt, nagyon dühös volt. Haját átkötötte egy kötéllel és azt a szoba tartógerendájára rögzítette. Így a fájdalom felébresztette, számol be róla egy kínai kollégám „a szorgalom eszessé tesz” címen. 3

Csakhogy a szóban forgó bevándorlók nemcsak nyomorúságosan szegények, elmaradottak voltak és angolul egyáltalán nem tudtak, új hazájukban diszkrimináció is sújtotta őket. Paradox módon a fehérek nézték a kínaiakat és társaikat ferde szemmel. Ami a zsidókat illeti, a harmincas években kizárták őket a jobb helyekről. [Például nyomatékosan felhívták a figyelmet, nehogy túltengjenek a (nyilván immár ékes angolsággal) hangoskodó-vitatkozó, nemkívánatos zsidók a klinikai pszichológusok között. 4] Mégis a bevándorlók gyerekeinek és unokáinak IQja már felülmúlta a többiek gyerekeiét és unokáiét. Velük szemben, az amerikai fehérek IQja viszont 10 vagy annál is több ponttal haladja meg az amerikai feketékét, számos mérés egybehangzó tanúsága szerint. Ugyanakkor a javulás nyilvánvaló, ha összehasonlítjuk korábbi nemzedékek adatait a későbbiekéivel. A környezet mindenhatóságának szerepét kizárja azonban, hogy az 1920-as évek óta bekövetkezett javulás ellenére, a különbség makacs: amennyit adott társadalmi hovatartozású feketék javultak, annyit a velük egybevethető fehérek is.

Ahelyett, hogy nyomban rasszizmust kiáltanánk, fogalmazzuk meg, hogy mit nem állítottunk. Nem állítottuk, hogy nincs környezeti hatás vagy ha van, elhanyagolhatóan csekély. Nem elég kijelenteni, hogy az IQra hat a környezet, ettől még nem tudjuk, melyek a kérdéses tényezők és hogyan hatnak. Elvben a genetikai hatások megváltoztathatók, ha ismeretes a kontextus, ami megváltoztatandó. Hiába igaz, hogy nincsenek különálló rasszok, nincs egyetlen genetikai jegy,  ami a fehérekben vagy sárgákban meglenne és a feketékből hiányozna vagy fordítva. Az IQjuk eltérhet, amennyiben az őt befolyásoló sok-sok gén eloszlásának átlaga eltér.

Az intelligencia tesztek nem a genotipikus intelligenciát mérik, hanem az intellektuális teljesítményt, tudást, készségeket és képességeket, azaz a fenotipikus intelligenciát. Ez még akkor is különbözhet, ha a genetikai adottságok egyformák, hiszen a genetikai és a környezeti tényezők külön-külön is befolyásolják az intelligenciát. Bár az IQ nem minden lehetséges intellektuális teljesítmény mutatója, de szorosan méri a problémamegoldás, szemantikai általánosítás, fogalmi kategorizáció együttesét. Nem bizonyítható, hogy a tesztek mint olyanok, vagy felvételük körülményei torzítanak a feketék kárára, amennyiben a nem fehér középosztálynak kedvező feladatokból álló tesztek szintén különbséget mutattak. Viszont az is igaz, hogy az iskolai oktatás közvetve ezekre az önkényes elvont problémákat megoldó feladatokra is hat.

Még azok a kutatók is, akik kategorikusan „örökletesség-pártiak”, elismerik, hogy a kulturális tényezők, pl. szülők pressziója a sikerre, gyerekeik motiválása alapvető a teljesítmény szempontjából, legfeljebb – elvben igen helyesen – rámutatnak arra, hogy a kívülről kényszerített motiváció kevésbé hatékony, mint a belső. Az oksági háttér ismeretének hiánya nem zárja ki, hogy a különbség egy része a társadalmi, gazdasági és oktatási körülményeknek, más része a szülőkkel és családtagokkal való érintkezés módjának tulajdonítható. Míg ez bizonyára kedvez az (akár ateista) zsidóknak, meg távolkeletieknek, alighanem felettébb kedvezőtlen a feketéknek. Így áll elő az a helyzet, hogy a fehérekhez képest a zsidók (meg japánok, kínaiak) teljesítménye alapján 20 pontos IQ átlagkülönbség is várható volna, az átlagfeletti iskolai és munkahelyi teljesítménynek az átlagfeletti IQval való együttjárása miatt. De a tényleges IQ különbség – láttuk – tetemesen kisebb, ami ugyancsak igazolja, hogy az nem egyedüli előjelző.5

A munkakedv és ambíció jelentőségét egyszerűen ostobaság alábecsülni. Amiből viszont nem következik, hogy az idézett kínai tudós és az átlagosan teljesítők közötti különbség abból fakad, hogy az utóbbiak elfelejtették hajukat a tartógerendához kötni. Sokkal inkább feltehető, hogy a páratlan kitartás, mint fogékonyság a motivációra maga is a rendkívüli és ekként kiművelendő adottságok egyike, amely a többivel együttműködve teszi a tehetséget.

Goldziher szerint a „szóbeli törvény” tette lehetővé a rabbinikus írásmagyarázat – e 2000 év óta tartó véget nem érő folyamat – szabadságát, a mindenkori tényleges szükségletekre és igényekre tekintettel. A zsidóság lényegét megtestesítő szellemiség „nem rendszer, hanem módszer, a holt tekintélyekkel szemben”. Az írott betű – ellentétben a középkor sötét viszonyaival – nem „tömjénezés tárgya”. Nincs ok az értelmét vesztett formaságok fenntartását erőltetni.   Meghatározó annak a szellemnek a keresése, amely magát a zsidóságot megteremtette és koronként újraszüli. A „tudományos foglalkozás” a vallással nem pusztán egy szűk kör hivatása, hanem az összes zsidó dolga: életfeladata. A cél azonban nem tudósok, hanem „tudók” nevelése volt. A tudáson alapuló mindennapi életbeli cselekedetek érdekében.6

Mintha ismét a már bemutatott habitushoz jutottunk volna: a sajátos feltételekhez alkalmazkodó szerzett fejlesztő sémák együtteséhez. Csakhogy a szerzett tulajdonságok nem öröklődnek, így felettébb gazdaságtalan volna minden egyénnél teljes egészében a semmiből újrakezdeni az egész folyamatot. Idekívánkozik, hogy a gyakran megidézett Bibó az idézés során gyakran mellőzött evidenciaként éppen abban látta más margóra szorult etnikumoktól eltérő zsidó reagálás okát, hogy a zsidóságnak „sokkal erősebb morális és intellektuális kultúrája” volt.7

E zsidó intellektus és attitűdinális velejáróinak alapjai az eugeniai hipotézis szerint azért rögzültek, illetve erősödtek meg, mert a zsidók az intelligensebbek szaporodását segítették elő: rabbik és tudósok gyerekeinek házasságát intelligens vagyonos kereskedőkéivel. Az üldözési hipotézis szerint a 2000 éves üldözés során az intelligensebbek jobban látták a veszélyt, elmenekültek vagy váltságdíjat fizettek, így nekik (több) utóduk lett. A legismertebb diszkriminációs hipotézis szerint a középkortól a 19. századig a zsidók csak pénzkölcsönzők, adóbehajtók, kereskedők és ócskások lehettek Európában. Ez kifinomultabb intelligenciát követelt, mintha például földművesek vagy iparosok lehettek volna. A szelekciós hatás itt sem maradhatott el. Nem érzek indíttatást, hogy az egyik feltevést a másikkal szembeállítsam és valamelyik mellett letegyem a garast. Inkább arra hajlok, hogy a körülményektől függő, egymást kiegészítő vagy éppen egymásba kapcsolódó hatásukat képzeljem el.

De a történet sokkal korábban kezdődött. A héberekkel, akik természeti jelenségeket vagy bálványokat imádó számos más kisebb népcsoporttal együtt négy évezrede ide-oda vándoroltak Babilónia és Egyiptom között és el is tűnhettek volna velük együtt, ha az ősatyákat megszemélyesítő Ábrahámnak meg nem nyilatkozott volna a mindenható egy Isten. A láthatatlan és megfoghatatlan (és már-már felfoghatatlan). „Egyelőre talán nem több ez az eszme, mint harcias törzsi hitvallás, talán nem jelent szélesebb perspektívát, mint más törzsi vallások; de határtalan fejlődés csiráit rejti magában”– világít rá Dubnov.8 Mózes vezérsége, az isten szavát megtestesítő tíz ige  veti meg azután a közös eredet és közös sors alapjait, elindítva a zsidóságot a félnomád népcsoportból az öntudatos nemzetté válás útján. A szelekciós folyamat, a kevéssé életképesek elhullása közben is – hogy más ne mondjak: az egyiptomi rabszolgaság hosszú, vagy a pusztai vándorlás rövidebb ideje alatt – zajlott. De a Mózes által irányított evolúció részeként, bármennyire szörnyűséges, folyt a kishitűek, a túl gyengék vagy szélsőségesek (a bálványimádatba visszaesők, meg a fellázadók) programszerű tömeges elpusztításával is.  És a hosszú evolúció békében és háborúk során folyt utóbb is, ahogy ez a jól ismert bibliai elbeszélésben megjelenik. Hiszen hiába váltak a zsidók a többiektől élesen megkülönböztethető néppé, a fejlett társadalmakhoz mérve még sokáig primitív népet alkottak. Mégis ők voltak az első nép, amelyik hosszas tanulási folyamat keretében „módszeresen használta az értelmét vallási kérdésekkel kapcsolatban”. A racionalizmus a zsidó hit központi eleme; „a monoteizmus egymagában is racionalizálási folyamat eredménye.”9

Ha így volt is, a vázoltak alapján sem világosak a pontos részletek, ahogyan ez összefonódott a rendkívüli megküzdőképességgel, amelyet a zsidóság a kihívásokkal szemben tanúsított. De van ennél szó szerint alapvetőbb kérdés. A kor(szak)alkotóan nagy felfedezések létrejöttében a véletlen is szerepet játszhat, már amennyiben a felfedező(k) elébe mennek/hangolva vannak rá. Egyúttal azzal is számolhatunk, hogy a kezdetben nem nagy különbségek éppen a felfedezés hatására fokozatosan egyre jelentősebbek lesznek. Csak éppen fogalmam sincs, hogy mi lehetett az a véletlen és hogyan működött (már ha egyáltalán volt) és melyek lehettek azok a kis különbségek (kevésbé szemérmesen: sajátosságok), amelyek nélkül erre az egész történetre egyáltalán nem került volna sor.

 

(A fenti cikk vitaindítóként szolgált. Czeizel Endre és Venetianer Pál válaszát rövidesen ugyancsak olvashatják honlapunkon. A szerk.)

 

1 Azokat a legátfogóbb forrásokat nevezem meg, amelyek a számos és felettébb szerteágazó szakvizsgálatokat összegezik. Ahol megfelelő magyar fordítás, illetve mű van, természetesen ezt adom meg. Secord, P.F. és C.W. Backman. Szociálpszichológia. Budapest. Kossuth és Mezőgazdasági kiadó. 1972. 80-87; Hunyady, Gy. Sztereotípiák a változó közgondolkodásban. Budapest. Akadémiai Kiadó. 1996. 62-63; Smith, E.R. és S. M. Mackie. Szociálpszichológa. Budapest. Osiris.2001. 269-271.

2 Lynn, R. and Kanazawa, S. How to explain high Jewish achievement: The role of intelligence and values. Personality and Individual Differences. 44. 2008. 801-808; Lynn, R. and Longley, D. On the high intelligence and cognitive achievements of Jews in Britain. Intelligence. 34. 2006. 541-547; Zeidner, M., Matthews, G. and Roberts, R.D. Intelligence Theory, Assesment, and Research: The Israeli Experience. In: Sternberg, R.J.(ed) Handbook of Intelligence. Cambridge. Cambridge University Press. 2004. 212-247; Lynn, R. The intelligence of American Jews. Personality and Individual Differences. 31. 2004. 201-206.

3 Rapoport, T. and Lomsky-Feder, E.’Intelligentsia’ as and ethnic habitus: the inculcation and restructuring of intelligentsia among Russian Jews. British Journal of Sociology and Education.23.2002. 233-248;  Sato, T., Namiki, H., Ando, J. and Hatano, G. Japanese Conception and Researc on Human Intelligence. In: Sternberg, R.J.(ed) i.m. 302-324;. Shi, J. Diligence People Smart. Chinese Perspectives of Intelligence. In: Sternberg, R.J.(ed) i.m. 325-343.

4 Winston, E.S. ’As his name indicates’: R.S. Woodworth’s letters of reference and employment for Jewish psychologists in 1930’. Journal of History and Behavioral Sciences.32. 1996. 30-43.

5 Eysenck, H.J. Genius. The natural history of creativity. Cambridge. Cambridge university Press. 1995 130-131; Mackintosh, N.J. Az IQ és az emberi intelligencia. Budapest. Kairosz. 2007. 205-259, 461-519.

6 Goldziher, I A zsidóság lényege és fejlődése. Budapest. Múlt és Jövő. 2000. 80-90.

7 Bibó, I.Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. In Válogatott tanulmányok. Budapest. Magvető. 1986. 2. 689.

8 Dubnov, S. A zsidóság története az ókortól napjainkig. Budapest. Tabor. 1935. 18.

9 Johnson,  P. A zsidók története. Budapest. Európa. 2001.55.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]