Paul Lendvai: Bécs sokkolódott Orbántól
A Der Standard című osztrák napilapban Paul Lendvai írt a végtörlesztés bevezetésére adott ausztriai reakciókról.
Összesen 8,209 találat (5401 - 5420) : jég.
A Der Standard című osztrák napilapban Paul Lendvai írt a végtörlesztés bevezetésére adott ausztriai reakciókról.
A Magyar Zsidó Levélár három új fejlesztései: Itt lakott Rosenthal-
kiállítás a pesti Zsidónegyedről! A felújított Goldmark-teremben kapott
helyet a zsidónegyed-kiállítás, ami a környék mindennapi életét jeleníti
meg az elmúlt évszázadokban 10 térkép, 20 tárgy és 30 ház bemutatásának
segítségével.
A Nagyfuvaros utcai zsinagóga az egyik legrégibb a negyedben, s ma is
mindennap többször összegyűlnek imádkozni a hívek. A közösség szilárdan
áll az időben, bár az utánpótlás gondjai jelen vannak.
Levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor
miniszterelnökhöz, arra kérve a kormányt, hogy vizsgálja meg az állami
kitüntetések visszavonásának lehetőségét “az arra érdemtelenné vált
személy” esetében.
A romák elleni támadássorozat vádlottjai náci nézeteket vallottak,
testükön erre utaló jelképeket, köztük horogkeresztet viselnek –
ismertette a bíró a vádlottak egykori munkáltatójának nyomozati
vallomását, amelyet tanú a mai tárgyaláson fenntartott.
Öt évvel ezelőtt még elutasították az izraeli védelmi minisztérium magas
beosztású tisztségviselői a katonai támadást iráni nukleáris
létesítmények ellen – derül ki az Egyesült Államok izraeli nagykövetsége
által készített diplomáciai iratokból, amelyeket a Wikileaks tett
közzé.
A zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól Vinnai András Lefitymálva
című darabja, amelyet szeptember 24-én mutat be a Gólem Színház a Sanyi
és Aranka Színházban. Borgula András rendezővel zsidó és nemzsidó
színházról, közhelyekről és abszurditásról beszélgettünk.
A (naplóban) leggyakoribban visszatérő témák, amelyeket rögzít, etikus élet, küldetés, rendeltetés, élethivatás, szeretetvallás (mindezek felismerhetően a Vasárnapi Kör felvetései és fogalmai) az ornamens mivolta, az ornamentális szemlélet és művészetpedagógiai kérdések, az absztrakció és vizuális percepció dilemmái, a szerelem és a női rendeltetés…
Az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb
helyzetben lévő családoknak szóló megoldásokat tartalmazó akciótervet
jelent be Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén – közölte a
miniszterelnök szóvivője újságírók előtt vasárnap délután, a Budapesten
tartott kormányülés szünetében.
A kormány tudta nélkül adta ki az Egyesült Államoknak Magyarország
afganisztáni terveit egy minisztériumi tisztviselő – derül ki egy a
WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai jelentésből. A
Bajnai Gordonnak szánt háttéranyag számszerűen tartalmazta a magyar
csapatbővítést, és olyan magyar lehetőségeket is vázolt, amelyeket
korábban nem vállalt a magyar kormány az amerikaiak előtt.
A kiszivárgott WikiLeaks-iratok szerint rendkívüli módon izgatta az
amerikai diplomatákat a rejtélyes magyarországi gázcég, az Emfesz
tulajdonosi háttere, és az általuk idézett források Csányi Sándort, az
OTP Bank és Hernádi Zsoltot, a Mol vezetőjét sejtették a vállalat
mögött. A Mol nem kommentál, az OTP tagad.
Bár az előző évhez képest kevesebb pénzből rendezték meg a budapesti
Nyári Zsidó Fesztivált, a szervezők szerint sikeres volt a kilencnapos,
több tízezer magyar és külföldi vendéget vonzó eseménysorozat.
Kósa Lajos stílusa darabos, de frissítőleg hat, Varga Mihály nagyon
rosszul beszél angolul, Pokorni Zoltán pedig Orbán Viktor ellentéte,
mert szeret egyeztetni – többek között ezt állapították meg az amerikai
diplomaták a Fidesz vezető politikusairól. A WikiLeaks által
kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratok szerint a nagykövetség
folyamatosan elemezte a párt belső ügyeit, és megpróbálta kitalálni azt
is, ki lehet Orbán utód.
Zsolt Béláék, Ignotusék már évek óta úgy járkálnak a magyar
életben, mint a Nyugati Kultúra és Felvilágosultság Rt., mint ma az
Egyesült Polgári Szabadság és Hamisítatlan Európai Humanizmus-Művek
kizárólagos jogú magyarországi vezérképviselői és jaj annak, aki ezeket
az árukat az ő megkerülésükkel közvetlenül nyugatról hozza be, még
inkább jaj annak, aki ezeket az árukat az ő világszabadalmuk ellenére
hazai műhelyben, hazai nyersanyagból meri előállítani
Nagy kérdés, hogy informátorként ki fog megbízni ezentúl bármilyen
kiszivárogtató platformban, miután a WikiLeaks szétszórta a neten a
szerkesztetlen anyagot, a The Guardian pedig publikálta hozzá a jelszót.
Hogyan került a piarista gimnáziumba, milyen emlékei vannak?Zsidó vagyok, bár nem zsidó gyökereim is vannak: a vidéki zsidó kereskedő és tisztviselő felmenők mellett családom másik része olyanokból állt, akik a hagyományos keresztény középosztályhoz tartoztak és a két … Tovább »
Jeff Levine ügyvivő, aki April Foley és Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövetasszonyok budapesti tartózkodása közti időszakban látta el az Egyesült Államok képviseletét, meglepődve vette tudomásul, hogy a roma és zsidó közösségek még a Jobbik növekvő népszerűsége ellenére sem tudnak együttműködni, sem egymással, sem saját közösségeiken belül – derül ki egy a WikiLeaks által pénteken nyilvánosságra hozott diplomáciai táviratból.
Uri Asaf költő és festő héber műfordítóként sem ismeretlen a Szombat olvasói előtt. Másfél évvel ezelőtt, vers-, próza- és lapunk internetes honlapján olvasható midrásfordításai után, nem kevesebbre szánta el magát, mint a Zohár magyarítására, ami – ha minden igaz – az … Tovább »