Szeptember 11.

 

Az Egyesült Államokat 2001-ben ért terrorcselekmények legendák és
összeesküvés-elméletek ezreit ihlették az elmúlt tíz évben. Cikkünkben
ezekből szemlézünk, megmutatjuk, miért alakulnak ki e teóriák, milyen
veszélyeik vannak, és hogyan érdemes ellenük küzdeni – már ha egyáltalán
lehet.

 

forrás: HVG

 

A World Trade Center (WTC) elleni támadással kapcsolatos egyik elmélet szerint a lerombolt ikertornyokban “négyezer zsidó” dolgozott, akiket néhány nappal a támadás előtt az izraeli titkosszolgálat figyelmeztetett a veszélyre. A szóbeszéd terjesztői erre általában két lehetséges verzióval állnak elő: az egyik szerint Izrael kiszimatolta az iszlamisták tervét, a másik szerint a támadást egyenesen ők eszelték ki, hogy lejárassák az arab világot – olvasható a Legendavadászat című könyvben. Francia szóbeszédkutatók azonban pontosan behatárolták a pletyka születését: szerintük ez az álhír a szélsőséges Hezbollah mozgalom-közeli Al-Manar televíziós csatorna internetes oldalán jelent meg először, és onnan terjedt el a világban. Ami a tényeket illeti (ami viszont az összeesküvés-elméletek keringetőit nem nagyon érdekli): a WTC-áldozatok 10–14 százaléka volt zsidó, ami nagyjából megegyezik azzal a számaránnyal, amit New York és térsége lakosságában a zsidók képviselnek.
Az összeesküvések kutatói rendre rámutatnak: a fentihez hasonló elméletek gyors terjedéséhez nagyban hozzájárul az internet. A világháló demokratikus jellege miatt ugyanis ma már nagy tömegben hódítanak az ellenőrizetlen információk, bárki közzéteheti saját elméletét, ami kis szerencsével pillanatokon belül olvasók millióihoz érhet el. Ráadásul az alternatív világképeknek mindig nagyobb a sikerük, mint a valóságnak: a konspirációs elméleteknek szentelt honlapok és olvasóik száma magasan felülmúlja azokét, amelyeket az ilyen elméletek leleplezésének szenteltek.
Érdekesség, hogy közvetlenül szeptember 11. után az arab sajtón kívül legfeljebb elvétve lehetett arról olvasni, hogy az amerikaiak eltussoltak valamit. A helyzet 2006-ra változott meg; és nem azért, mert új tények kerültek felszínre, hanem az amerikai kormányzat elleni vádaskodás széles társadalmi elfogadottsága miatt. A 9/11-es konspiráció gondolata bekerült a média fő sodrába is, ahol közéleti személyek, szakértőnek álcázott, önjelölt próféták, celebek mondhatták el saját elméleteiket a támadásról.
Hány ember kell egy ekkora összeesküvéshez?
Az idézett “zsidó összeesküvés” mellett szép számmal találunk olyan elméletet is, amely szerint nem az izraeli titkosszolgálat, hanem az FBI, a CIA vagy éppen az amerikai elnök tervelte ki a támadást. E forgatókönyvek közös, összefoglaló verziója – ahogyan azt David Aaronovitch Vudu-történelem című könyvében kifejtette – valahogy így néz ki, bár a kétkedők nem minden részletkérdésben vannak azonos véleményen:
“A szeptember 11-ei támadásokkal Bush és körei ürügyet akartak teremteni arra, hogy a Kaszpi-térségben és a Közel-Keleten katonai erőt vessenek be, vagy azért, hogy ellenőrizhessék a kőolajlelőhelyeket, vagy azért, hogy gyengítsék az Izraellel szembeni ellenállást. Ezért Roosevelt 1941-es mintáját követve (Pearl Harbor) provokatív hatású akciót szerveztek, és ennek érdekében amerikaiakat öltek meg amerikai földön, iszlám szélsőségesekre hárítva a felelősséget. A géprablók megtévesztett balekok voltak, a két gép távirányítással ütközött bele a WTC-be. A tornyok időzített robbantás következtében omlottak össze, a robbanóanyagot már korábban elhelyezték az épület belsejében. A Pentagont nem repülőgép, hanem irányított lövedék találta el. A negyedik gép, a United Airlines 93-as járatát pedig lelőtték, mert az utasok veszélyeztették a sikeres célba érést, és így kitudódhatott volna a merénylet háttere.”
Könyvében Aaronovitch néhány állítást a fentiek közül részletesen is megcáfol (például a Pentagonba csapódó lövedék legendáját); a szerző ugyanis azt vallja, hogy a tételes cáfolat nélkülözhetetlen eleme az összeesküvések leleplezésre irányuló kísérleteknek. Ebben segítik olyan lapok is, mint például a Popular Mechanics, amely kilenc kutató segítségével ellenőrzött tizenhat népszerű WTC-konspirációt. A szerkesztők szerint a magazin az összes állítást cáfolni tudta “a kemény bizonyítékok és az egészséges mértékben melléjük adagolt józan ész” segítségével.

Merthogy a tudományon kívül a józan ész is fontos. Ahhoz, hogy elfogadjuk a fenti elméletek bármelyikét, hinnünk kell abban, hogy az amerikai kormány kivételesen szövevényes és kockázatos összeesküvésre szánta rá magát – mutat rá Aaronovitch. Ez azonban sok esetben ellentétes a józan ésszel. Csak nagy vonalakban íme, egy rövid lista arról, mi kellett volna egy ilyen forgatókönyv teljesüléséhez: felbujtani, kiképezni tizenkilenc gépeltérítőt, alaposan kidolgozott hátteret kreálni számukra, végül pedig megszabadulni tőlük. Robbanóanyagot elhelyezni a WTC toronyépületeiben, hogy ledőljenek, alig valamivel a gépek becsapódása után. Utasszállító helyett rakétával megcélozni a Pentagont, bízva abban, hogy a szemtanúkkal el lehet majd hitetni, hogy repülő volt. A légvédelmet kiiktatni, szándékosan késleltetve a vadászgépek bevetését. És akkor az utómunkálatokról még nem is beszéltünk: hamis felvételeket előállítani bin Laden felelősségvállalásáról, lefizetni a különböző hivatalok, a tűzoltóság és a rendőrség szakembereit, hogy a hivatalos verziót támogató jelentéseket készítsenek.
Bár egy konspirációs pápa szerint a fentiek véghezviteléhez 44 ügynök is elég lett volna, Aaronovitch úgy becsüli, egy ilyen mutatványban százaknak vagy ezreknek kellett volna közvetlenül részt venniük. Méghozzá olyan embereknek, akik fanatikus elkötelezettséggel támogatnak egy ördögi projektet, ami akár ártatlan amerikaiak tízezreinek életét is kiolthatta volna. De ők megcsinálták, legalábbis az elméletekben hívők szerint. Senki nem remegett meg, nem omlott össze, és súgott apjának, szeretőjének, gyermekének, szomszédjának vagy éppen a sajtónak közülük.

Valószínűtlenségük ellenére mégis emberek milliói hisznek az ilyen és ehhez hasonló elméletekben, ami nem is csoda, hiszen – ahogyan azt Lakatos László nyilatkozta a szoc.reálnak adott 2005-ös interjújában – tisztázni a gyanút nem lehet bizonyítékokkal, hiszen a rendszerben eleve benne van a hamisított bizonyítékok léte. “Ez is hatalmi kérdés, hiszen ha valakinek van annyi hatalma, hogy összeesküdjön, akkor annak eltitkolásához is van hatalma. Így igazolja magát a gyanú” – mutat rá a rendszer működésére a szociológus.
A Zogby közvélemény-kutató 2004-es felmérése szerint a 30 évesnél fiatalabb New York-iak kétharmada egyetértett azzal, hogy “a kormányzat ismerte a szeptember 11-ére tervezett támadás tervét, és tudatosan nem tett semmit”. Egy 2006-os közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a teljes amerikai lakosság 42 százaléka szerint a hatóságok “eltitkolták, vagy elmulasztották felderíteni a perdöntő bizonyítékokat”. A Scripps Howard 2006-os kutatása szerint minden hatodik válaszadó úgy vélte, hogy az ikertornyokat robbanóanyaggal robbantották fel.
Miért épp Amerika?
Annak, hogy az összeesküvés-elméletek középpontjában gyakran Amerika áll, belső és külső oka egyaránt lehet. Lakatos László szociológus szerint az átlagamerikai még ma is független, önálló polgárnak gondolja magát, akinek joga van a hivatalos álláspontoknak ellentmondva gondolkodni. Szerinte az elfogulatlan gondolkodásnak e hagyományát nagyra kell tartanunk, még akkor is, ha hatalmas tömegű misztikus képzelgést termel.
De nem csak az amerikaiak terjesztik a WTC-vel kapcsolatos legendákat, alternatív teóriákat. Sergio Benvenuto szerint az Amerikával kapcsolatos elméletek vonzerejének oka abban keresendő, hogy akik gyűlölik az USA-t, csak a hóhér szerepében képesek az országot elképzelni. Az olasz szerző a Városi legendák című könyvében leírja: ezeknek az embereknek a világképébe nem illik a megtámadott Amerika fogalma, ezért azt sugallják: az amerikaiak nem csupán áldozatai, hanem tettesei is voltak szeptember 11-ének.

Ráadásul, érvelnek a konspirátorok, érdemes azt is megnézni, kinek származott haszna a történtekből. E megközelítéssel azonban az az egyik fő probléma Aaronovitch szerint, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni: a történelmi drámák szereplői a maguk idejében nem tudhatták, mi lesz a következő jelenet. Az esemény megtörténte után eszünkbe juthatnak ugyan a figyelmeztető előjelek, de az emlékezetünk kevésbé őrzi meg azt a sok más jelet, ami másfajta kifejlet irányába mutatott. Csak egy példa ezzel kapcsolatban: az amerikai hatóságok több olyan szemrehányást is kaptak, hogy a legvédelem gyanúsan lassan reagált a Pentagon kiürítésekor. Aki azonban azzal érvel, hogy az észlelés és a becsapódás közti tizenhárom perc alatt mindenki kijuthatott volna az épületből, az nem számol azzal, hogy a Pentagonon kívül hány más célpont lehetett még (többek között a Capitolium, a Fehér Ház vagy a CIA főhadiszállása). Aaronovitch úgy véli: az akció ebben a formában nem volt sem várható, sem előre jelezhető, és amikor már elkezdődött, eltartott egy darabig, mire tudatosult az emberekben, mi is történik.
Miért szeretjük az összeeküvés-elméleteket?
Az ember természeténél fogva kedveli a rejtvényeket és megfejtésüket, amitől a világ megértését várja. Mindenkinek szüksége lehet olyan magyarázatokra, amelyek segítik élete nagy eseményeinek értelmezését, feldolgozását. Lakatos László szerint az összeesküvés-elméletek lényegében laikus hatalomelméletek, amelyek az „illegitim hatalom” ellen lépnek fel, és általában a társadalom veszteseinek nyújtanak ideológiai muníciót. Szerzőik azt az „igazságot” mondják, amit közönségük hallani akar tőlük, a hallgatók pedig elégedettek, mert előítéleteit mások igazolták, ráadásul egy titok – többlettudás – birtokába jutottak.
Az összeesküvés-elméletek terjesztésével – hasonlóan a szóbeszédekhez – az egyén olyan információkat közölhet, amelyek kimondhatatlan vagy elfogadhatatlan érzéseket közvetítenek. Mesélőik nem azt mondják, hogy ezt meg ezt gondolják, hanem azt, hogy ezt meg ezt hallották egyik ismerősük ismerősétől. A hír továbbítójával kapcsolatos névtelenség és a személyes felelősség hiánya így olyan körökben is lehetővé teszik a feltételezések elmondását, ahol az illető egyébként nem merné megfogalmazni gondolatait.

Benvenuto szerint a “paranoidok” sokkal többen vannak, jobban álcázzák magukat, mint hinnénk, és jelentős befolyással bírnak a társadalomra. A paranoid interpretáció az emberek nagy része számára csábító, és ennek köszönhetően a “sors keze nyomára” rámutatók különleges helyzetbe kerülnek a társadalmon belül.
Lakatos László szociológus szerint annak ellenére, hogy az ilyen elméletek szerzői többnyire tévúton járnak, nem szabad legyinteni és őrült beszédnek titulálva nem foglalkozni az alternatív valósággal – a gondolkodás ugyanis, még ha hibás is, valós társadalmi folyamatokra és félelmekre reagál. Stephen E. Ambrose történészt idézve Aaronovitch emlékeztet: vigyáznunk kell, mert a múltbeli eseményekkel kapcsolatos összeesküvés-elméleteknek a jelenben is döntő hatása lehet (mint például a zsidó világösszeesküvésről beszámoló, valójában azonban csak orosz titkosszolgálat által hamisíttatott Cion bölcseinek jegyzőkönyvei esetében). Talán nem következett volna be a nácik hatalomra jutása, a német újrafegyverkezés és végeredményben a második világháború, ha a hátbatámadás elmélete nem lett volna oly széles körben elterjedt német földön – írja a Vudu-történelemben.