Orbán titokban tartott brüsszeli útja
Orbán Viktor kedden a Nemzetközi Holokauszt Emléknap brüsszeli konferenciáján találkozik az Európai Zsidó Kongresszus elnökével – tudta meg a hvg.hu.
Összesen 487 találat (301 - 320) : hvg.hu.
Orbán Viktor kedden a Nemzetközi Holokauszt Emléknap brüsszeli konferenciáján találkozik az Európai Zsidó Kongresszus elnökével – tudta meg a hvg.hu.
Bár a Republikon Intézet tanácskozásán nagyon nem szerették az államfőt, mégis őt tartják az alkotmányos rend garanciájának.
Magyarország azért lett Izrael célországa, mert „kellemes a klímája, amely önfenntartó tud lenni, amely jó helyen fekszik, stratégiai helyen fekszik, amelynek a népe kellően birka ahhoz, hogy önmaga vesse a nyaktiló alá a fejét. S akkor vannak olyan politikai szereplők, akik egy ilyen úgynevezett honfoglalást hajlandóak jó pénzért levezényelni.”
A The Jerusalem Post című izraeli lap szerdai száma szerint kedd éjjel ismeretlen tettesek köveket dobáltak be az ablakokon át egy Dohány utcai lakásba, ahol egy rabbi nagy társaságban ünnepelte a Pészachot (zsidó húsvétot).
Jobb-és baloldalnak egyaránt leszámolnia illene ordas múltjával, kártékony nosztalgiáival. Ugyanis az nem megy, hogy csak a másik szélsőségese, kompromittált múltú politikusa, példaképe véreskezű.
Az Afganisztánban működő talibánok, az iszlám harcosok jelentős része egy olyan törzsi népből származik, amely elképzelhető, hogy az ókori zsidósághoz kötődik. Indiai genetikusok – izraeli segítséggel – a korábbi sikertelen bizonyítási kísérletek után most újból megpróbálják igazolni az Afganisztánban és Pakisztánban élő pastuk esetleges kapcsolatait a mai Izrael lakóival – írja a londoni Guardian.
Zsidók és szamaritánusok évezredeken át vitatkoztak azon, hogy a szamáriaiak mennyire tekinthetők zsidónak. Most a genetika úgy tűnik, eldöntötte a kérdést. A ma élő pár száz szamaritánus férfiágon kohanita, tehát a legelőkelőbb zsidó papi réteghez tartozik genetikailag, női ágon viszont nem zsidókról van szó.
A Hunvald-ügy egyik kiindulópontját jelentő Berényi Zsuzsannát a VII. kerületi önkormányzat egészségi állapota miatt megfosztaná cselekvőképességétől. Akarata ellenére hónapok óta bent tartják a Mazsihisz szeretetkórházában. Orvosai szerint kizárólag az önkormányzat által kirendelt gondnok rendelkezhet felette. A VII. kerületi önkormányzat azonban nem rendelhetne ki mellé gondnokot, mivel jogvitája van a hölggyel, akinek abban a házban van üzlete, amit a kerület el akar adni.
Vádat emeltek Németországban egy magyar zsidók lemészárlásával gyanúsított férfi ellen – jelentette be kedden a duisburgi tartományi bíróság.
A magyarországi zsidóság jövőjéről tartottak a Mensch Alapítvány szervezésében a budapesti Bálint Zsidó Közösségi Házban kerekasztal-beszélgetést. Ez a jövő változatlanul ellentmondásokkal terhes.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
A Nemzeti Nyomozó Iroda hajnalban a terrorelhárító szolgálat segítségével Debrecenben elfogott öt embert, a gyanú szerint a tavaly óta folyó romák elleni támadások elkövetőit. A régóta megfigyelt gyanúsítottak nem romák, és terhelő bizonyítékokat találtak náluk.
A Jobbik szombat esti nagygyűlése előtt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) – Összefogás a Demokráciáért szervezet demonstrált a Szabadság téren. Néhány idős ember összeszólalkozott azon, hogy az elesett szovjet katonák valóban hősöknek, illetve felszabadítóknak nevezhetők-e.
Egy 27 éves, ortodox zsidó fiatalembert, “Schlesinger Alajost” – akinek neve nem ez, kérésére megváltoztattuk – a múlt kedden házának kapualjában zsidósága miatt megvertek. A HVG.hu interjút készített vele.
A szélsőjobb dühöngött, a rendőrség garázdaságért eljárást indított: egy brit képzőművész és magyar kurátora egy budapesti szobrot műanyag emberi végtaggal egészítettek ki. Közben a szobor már nem is állhatna ott, ahol áll. A XII. kerületi turulról van szó. De kell-e törődnie művésznek és kurátornak a közeggel, a heves reakciókkal, ha hozzányúlnak egy ilyen szoborhoz?
Üdvös egységben protestálnak ortodox zsidók és hithű muzulmánok Jeruzsálemben a Frank Gehry amerikai építész tervezte múzeum ellen, amelyet a Wiesenthal-alapítvány emelne egy korábbi muszlim temető helyén.
Bizarr cikk jelent meg az izraeli Haaretz napilapban, címe Szima Juditnak, a Jobbikkal szerződést kötő rendőrszervezet főtitkárának kijelentését idézi: “A büszke magyaroknak fel kell készülniük arra, hogy harcoljanak a zsidók ellen”.
Felháborodást keltett Lengyelországban szerdán a Der Spiegel című német hetilap egyik cikke, amely szerint Adolf Hitlernek számos, Németországon kívüli bűntársa volt a zsidók elleni népirtásban.
Nem meglepő: tovább gyűrűznek Bíró Zoltán irodalomtörténész Spiró György elleni durva támadásának hullámai.