Magyarországi Holokauszt Emléknapi Megemlékezések
Emlékezni és Emlékeztetni mindannyiunk kötelessége!
Összesen 3,441 találat (2981 - 3000) : Vasárnap.
Emlékezni és Emlékeztetni mindannyiunk kötelessége!
“Engem tulajdonképpen a versek hoztak / haza: Petőfi, Arany, Vörösmarty. Komoly / hazafias nevelést kaptam. Pedig mehettem / volna Nyugatra. Akkor még nem tudtam, / hogy senkit sem találok…Apám nagyon / vallásos volt, a férjem is”
Visszajövök” – ígérte Prága lakóinak Michelle Obama, miután vasárnap befejezte két órára nyúlt sétáját a cseh főváros zsidónegyedében.
A szélsőjobboldal elleni heves tüntetések közepette, a pénzügyi csőd szélén kezdte meg kétnapos kongresszusát szombaton Berlinben a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).
Manhattani otthonában 95 éves korában elhunyt Helen Levitt világhírű fotográfus, New York utcáinak krónikása, aki költői utcaképeivel szerzett hírnevet magának.
Koalíciós megállapodást kötött vasárnap éjjel Izraelben a jobboldali Likud a szélsőjobboldali Jiszráél Béténu párttal, amely az első ilyen megállapodása a választások után kormányalakítással megbízott Benjámin Netanjahu vezette Likudnak.
Művészeti és kultúrtörténeti séta a védetté nyilvánított, felbecsülhetetlen értékeket őrző Salgótarjáni úti zsidó temetőben, a sétát Szegő Dóri vezeti
A miniszteri tárcákra igényt tartó Nemzeti Unió-Házunk Izrael és Zsidó Haza nélkül nem lesz többsége Netanjahu kormányának a törvényhozásban.
Izrael lezárta a Jordán folyó nyugati partját vasárnap éjféltől szerda éjfélig, a purim zsidó ünnep idejére – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
A 2006-ban, izraeli területről elrabolt és azóta a Gázai övezetben fogva tartott Gilad Salit izraeli katona szülei sátrat vertek vasárnap Ehud Olmert jeruzsálemi rezidenciája előtt, hogy cselekvésre sürgessék ezzel a távozó miniszterelnököt fiuk kiszabadítása érdekében.
Nemi erőszak címén vádat emelnek Mose Kacav volt izraeli államfő ellen. A vádalkut elutasító Kacav nem sokkal mandátuma lejárta előtt kényszerült lemondani, miután négy korábbi női beosztottja beperelte nemi erőszakért, zaklatásért és szeméremsértésért.
A rasszizmus és a gyűlöletkeltés elleni törvény meghozatalát javasolja a parlamentnek és a kormánynak a Magyar Zsidó Kongresszus vasárnapi budapesti ülésén egyhangúan elfogadott állásfoglalásában.
Holokauszt filmet készíteni nem könnyű feladat, különösen, ha az alkotóknak komoly ambícióik is vannak, vagy a szereplők nem kizárólag feketék és fehérek. Azok a mozinézők, akik kényelmetlenül érezték magukat A felolvasó című film alatt, nemtetszésüket kampánnyá változtatták, amely úgy tűnik, megingathatja a vasárnapi Oscar-díj bírálóit.
Az utóbbi hetekben kezdek lassan leszokni a kuruc.infó-ról. Egyrészt alighanem azért, mert szerelmes vagyok, és ez elfoglal, másrészt pedig azért, mert egyre többet jár a fejemben Szép Ernő zseniális kispublicisztikája, amit majd később idézek.
Nem szabad megengedni, hogy a gyűlölet hangjai uralják a magyar közéletet – figyelmeztet Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke az MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleményében.
Gera Zoltán látványos mozdulatokkal terelheti el az izraeli közönség figyelmét. A játékosok testi épsége miatt nem Koemannak ( kis kép) kell aggódnia, de a taktika kidolgozásával azért lesz gondja.
Minden elismerést megérdemel Angela Merkel német kancellár a Williamson-ügy kapcsán a pápához intézett, a holokauszttagadás elutasítására vonatkozóan egyértelmű állásfoglalást sürgető felszólításáért – hangsúlyozta Hans-Dietrich Genscher volt külügyminiszter.
Szalay László a Magyar Hírlap hasábjain reflektált arra a kritikára, mellyel egy nem is oly régen megjelent írását az antiszemitizmus.hu honlapon illettük. Úgy ildomos, ha mind reflexióját, mind pedig a kritikánkat kiváltó írásának főbb gondolatait elemző olvasás tárgyává tesszük.