Találatok ‘T. Kröni’
Összesen 470 találat (201 - 220) : T. Kröni.
A tokaji bor
Megjelent Marcellus Mihály Maszada – Az utolsó szikla című könyve
„Sikerült kimenekítenie szorongatott helyzetéből a férfiút, akit a Caesar a szabadosának és barátjának, a saját vérei viszont árulónak tartottak és fejen találták egy kővel. Josephus volt a neve és valamikor a zsidó sereg egyik hadvezéreként harcolt a római ostromlók ellen Galileában, aztán egyszer csak átállt a hódítókhoz.”
Trauma és utóhatás – szemináriumsorozat a vészkorszak és a másodgeneráció irodalmáról
Háy János: A múltra nem
Tőkéczki: “Horthy Miklós a polgári rend embere volt”
Tőkéczki László történész szerint Horthy a polgári rend embere volt, tekintélyét az adta, hogy a társadalom elfogadta vezetőnek. Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója az intézményben tartott pénteki – Mit kezdjünk vele? Horthy Miklós és kora című … Tovább »
Önkritikus ex-izraeli vezetők, lengyel thriller és a rabbi macskája
November 7. és 10. között második alkalommal lesz Budapesten Zsidó Filmfesztivál (ZSIFI).
Többek között látható majd egy izraeli titkosszolgálati vezetőkkel készített dokumentumfilm, a The Gatekeepers, amelyben a megszólalók kritizálják Izrael palesztin-politikáját, egy Lengyelországban … Tovább »
Palesztin Autonómia – Hová lett 2 milliárd euró?
Prőhle Gergely: Megszabadulhatunk a vádaktól
Magyarország látja el 2015-ben a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség soros elnöki tisztjét. A Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint ez széleskörű nemzetközi elismerése a kormány erőfeszítéseinek.
2006 után 2015-ben ismét Magyarország töltheti be a Nemzetközi … Tovább »
Zsidópogrom Lvovban – 1941
Fotókrónika (figyelem: megrázó, felkavaró képek!)
A mai Lviv (Lvov, Lwów, Ilyvó, Lemberg) macskaköves utcáin sétálgatva az az ember érzése, hogy ebben a gyönyörű városban mindennél jobban megmaradt az egykori Ausztria-Magyarország atmoszférája, ami akár meglepő is lehet, … Tovább »
„Ujjad nyoma ne maradjon rajta…” – 100 éve született Avrom Sutzkever, a jiddis klasszikus
Kirakni rajzod, régi Kassa, álom
100 éve született Mike Todd
2007. június 22. Száz éve, 1907. június 22-én (más források szerint 1909-ben) született Minneapolisban Mike Todd amerikai filmproducer, a szélesvásznú film megálmodója. Elizabeth Taylor és Mike Todd Avrom Hirsch Goldbogen néven született egy kilencgyermekes lengyel … Tovább »
Woody Allen szerelmekről, zsidóságról, Izraelről
Kis híján rátámadtak a ZSVK küldötteire – Gyorsított eljárásban ítélték el őket
Gyorsított eljárásban ítélték el zsidózás miatt két társával együtt V. Dávidot, aki emiatt még az érettségit is lekéste – számol be a Blikk. A három fiatal hangosan mocskolta a Zsidó Világkongresszusról a Kempinski Hotelbe hazatérő vendégeket.
Az egyik fiatalember, M. Gábor … Tovább »