Széplelkűek figyelmébe – bevándorlásügyben

Írta: Szombat szerkesztősége - Rovat: Kiemelt, Külpolitika, Politika

“Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására” – jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erőinek főparancsnoka az MTI tudósítása szerint. Korábbi válaszaink nem elegendőek a bevándorlásügy kezelésére. A valóság az ajtón dörömböl.

„Philip Breedlove amerikai tábornok szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot. Példaként említette a kazettás bombák bevetését, melyeknek elmondása szerint semmilyen katonai hasznuk nincs, egyetlen célt szolgálnak, a lakosság terrorizálását, hogy minél többen keljenek útra” – olvashattuk a héten az MTI tudósítását. A The Guardian finomabban adja vissza a tábornok szavait: az orosz beavatkozás nem oka, hanem súlyosbító körülménye a menekültáradatnak.

„Breedlove szerint korábban valódi menekültáradatról volt szó, mára viszont mindennapossá vált, hogy a menedékkérők között „bűnözők, terroristák, idegen harcosok” jutnak be Európába. Ez napi gyakorlat – fogalmazott a tábornok. Szerinte a migránshullámmal ma már egyre nagyobb számban érkeznek Európába külföldi harcosok és terroristák, akik a migránsválságot használják fel céljaikra, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet beszivárog, és „rákként terjed” a menekülthullámban.”

2015 szeptember 5 menekültek

2015. szeptember 5. Menekültek magyar területen. Fotó: MTI

*

Nem nagyon olvashattunk mértékadó, bevándorláspárti magyar lapokban kedd óta önbírálatot tartalmazó publicisztikákat, melyek felülbírálták volna a korábbi, kizárólag emberi jogi és humanitárius elveken alapuló álláspontot. Pedig a NATO főparancsnoka aligha vádolható a magyar belpolitikából megszokott érvekkel.

A nyugat-európai kormányálláspontok is hűvösebbé kezdenek válni a bevándorlók tömegeivel szemben, mert a migráns-kérdés olyan terheket ró a helyi lakosságra, az állami, önkormányzati apparátusokra, a rendfenntartó és biztonsági szervekre, sőt az egész európai biztonságérzetre és hosszútávon a büdzsére, melyet józanul egyetlen állam, és az Európai Unió sem vállalhat.

A menekültügy kezelésére nincsenek jó megoldások. A szétesett, polgárháborúban vergődő arab országokat rövidtávon nem lehet stabilizálni. Ez sok éves, ha ugyan nem évtizedes program lesz. Az Európai Unió azonban nagy áldozatokkal képes lehet a folytatódó menekültáradatot a szomszéd országokban tartani, és ennek pénzügyi fedezetét biztosítani. Az európai határok fölött pedig vissza kell szerezni az ellenőrzést: a menekültek befogadása nem az ördögtől való, de nem a menekültek joga, hogy eldöntsék, Európába jönnek-e, hanem az Európai Unió hatóságaié.

Magyarországon az utóbbi években minden politikai hír kizárólag belpolitikai érdek-kontextusban értelmeződik. A migránsügy azonban olyan kihívás elé állítja Európát és hazánkat is, amikor a jól bevált, kényelmes sablonok – Jó ez Orbánnak? Jó ez Gyurcsánynak? – korántsem elegendőek, hogy érdemi és hatékony válaszokat fogalmazzunk meg „valóság nevű nagybátyánk” dörömbölésére.

[popup][/popup]