Fokozott rendőri ellenőrzés lesz szombaton
A BRFK közleménye szerint mindent megtesznek azért, hogy kiszűrjék a rendzavarókat. Két újabb rendezvényt tiltottak meg, a Nemzeti Munkáspárt nem mehet a Tabánba.
Összesen 26,857 találat (23541 - 23560) : Szombat .
A BRFK közleménye szerint mindent megtesznek azért, hogy kiszűrjék a rendzavarókat. Két újabb rendezvényt tiltottak meg, a Nemzeti Munkáspárt nem mehet a Tabánba.
Eötvös József életműve, annak ellenére, hogy látszólag szilárd helyet foglal el a magyar közgondolkodásban, az újabb időkben egyre inkább háttérbe szorul. Valljuk be, kevesen olvassák, aminek oka ez esetben nem pusztán az általános műveltség oly sokat emlegetett hanyatlásában keresendő. Külön-külön is vaskos műveinek erősen retorizált stílusa, nehézkes, túlságosan is tudatos nyelvhasználata ma kevésbé élő, mint legtöbb hozzá mérhető kortársáé.
Az ősrégi Schem városa két hegy között fekszik. Az egyik az átok hegye, a másik az áldásé, és mintha a két hegy (az Evál és a Grizim) két figyelmeztető zászló lenne: „add az áldást a Grizim hegyére az átkot pedig az Évál hegyére”.
A Magyarország és Izrael Állam közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója kapcsán számos izraeli kulturális program lesz látható a Szigeten.
A háború után Kasztner Izraelben telepedett le, de 1954-ben sajtókampányt indítottak ellene azzal, hogy együttműködött az SS-szel és eladta a lelkét a náciknak. Kasztner rágalmazásért beperelte a vádaskodót, ám a pert elvesztette, majd nem sokkal ezután egy szélsőséges nacionalista lelőtte őt Tel Aviv-i otthona előtt.
A zsidó zenét gyakran azonosítják a klarinéttal, a jiddis nyelvvel és a klezmer muzsikával, vagyis a közép-európai zsidóság kultúrájával. Célunk, hogy bemutassuk a az arab, balkáni, spanyol és indiai hatások által gazdagított, változatos hangzásvilágú zsidó zenét, hiszen a zsidóság évszázadokon keresztül, a világ minden táján szétszóródtatott.
Évek óta kedvenc lemezeim Ruth Yaakov szefárd albumai, a Shaatnez, és a Ziara. Ruth Yaakov sok dalát Berta (Bienvenida) Aguadotól, egy Törökországban élő, majd Izraelbe költöző kiváló énekes asszonytól tanulta, aki ennek a dalkincsnek és a török énekstílusnak nagyon jó ismerője. A tőle gyűjtött dalokat, az ő egyszál-hangját tartalmazó albumot pedig egy óriási lemezboltban „véletlenül“ emeltem le a polcról, sokezer lemez közül.
Kőszeg Ferenc az Élet és Irodalom július 3-i, 27.
számában, nemrég megjelent fontos és izgalmas könyve, a K. történetei kapcsán
adott interjút. A beszélgetés során szóba hozza Komlós Aladár A zsidó lélek
című, eredetileg 1929 júniusában, a Korunk folyóiratban megjelent írását,
melyet Komlós válogatott tanulmányainak kiadásakor szerkesztőként nem javasolt
felvenni a kötetbe, s erről magával a szerzővel is vitatkozott.
Országimázs kicsit másképp
2009. augusztus 7. /Moór Valéria
Az utóbbi időben az Izrael és a palesztinok között kirobbant konfliktusok nyomán ismét előtérbe került egy immáron három éves probléma. A dolog tulajdonképpen merő banalitás, mégis begyűrűzött a politikai … Tovább »
„És lesz jutalmául annak, hogy hallgattok a rendeletekre, megőrzitek, hogy megtegyétek azokat, megőrzi neked az Örökkévaló, a te Istened a szövetséget és a szeretetet, melyről megesküdött őseidnek. És szeret téged, megáld és megsokasít, megáldja méhed gyümölcsét és földed gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat, marháid fajzását és juhaid szaporodását a földön, melyről megesküdött őseidnek, hogy neked adja.
Ma Magyarországon a demokratikus jogállamunk törvényei ellen lázító, nyíltan politikai terrorizmusra uszító, antiszemita és rasszista kisebbség garázdálkodik, egyesek nem riadva meg semmitől sem embereket ölnek.
Tudomásul veszem, hogy aki szeret délibábokat kergetni, az lustaságból, kényelemszeretetből hajlik a bűnbakkeresésre. De azért csak bízhatunk abban, hogy a magyar társadalom növekvő része ésszerűen gondolkodik, nem? El lehet kezdeni újra egy illúziókra épülő politikát, de az katasztrófába sodorná az országot.
Három ember életét vesztette, legkevesebb tizennégyen pedig megsebesültek szombat este Izraelben, miután egy fekete ruhás férfi tüzet nyitott fiatalok egy csoportjára Tel-Aviv központjában egy éjszakai bárnál, amely népszerű a melegek körében – közölte a helyi mentőszolgálat.
Bár a ciszjordániai építkezések miatt súlyos feszültség terheli a kapcsolatokat Washingtonnal, a katonai együttműködés egyelőre töretlen a két ország között. Izrael továbbra sem bízza a véletlenre katonai erejének megőrzését.
A 34 éves Radnóti Miklós sorai, 1943 végéről. A kamaszkor már messze van, az erőszakos halál közel. Férfi már, még egy pár évig fiatalember volna, lehetne, ha megérné. Érezzük szavaiban a hiány és a nosztalgia mellett a bujkáló, még kamaszos büszkeségét is. „már múltja … Tovább »
Ha a brit zsidó iskolák elutasítják egy gyerek felvételét annak származása miatt, akkor a rasszizmus bűnében marasztalhatók el – így döntött egy manchesterei bíróság nemrégiben. Az egész angol zsidóságot meghökkentő ítéletében a fellebbviteli bíróság úgy határozott, hogy inkább a vallásgyakorlás, semmint a származás vagy betérés tesz valakit zsidóvá.
Izrael fővárosában zavargások törtek ki azután, hogy az izraeli rendőrség letartóztatott egy tébolyult anyát, akit azzal gyanúsítanak, hogy éheztette a saját gyerekét.