Izraeli programok a Szigeten
A Magyarország és Izrael Állam közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója kapcsán számos izraeli kulturális program lesz látható a Szigeten.
Összesen 4,086 találat (2801 - 2820) : Sz. É..
A Magyarország és Izrael Állam közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója kapcsán számos izraeli kulturális program lesz látható a Szigeten.
Kőszeg Ferenc az Élet és Irodalom július 3-i, 27.
számában, nemrég megjelent fontos és izgalmas könyve, a K. történetei kapcsán
adott interjút. A beszélgetés során szóba hozza Komlós Aladár A zsidó lélek
című, eredetileg 1929 júniusában, a Korunk folyóiratban megjelent írását,
melyet Komlós válogatott tanulmányainak kiadásakor szerkesztőként nem javasolt
felvenni a kötetbe, s erről magával a szerzővel is vitatkozott.
Nem egészen két héttel ezelőtt, az FBI letartóztatott 44
személyt New York egyik negyedében, Brooklynban. A világ – és főként Amerika –
megdöbbenve vette tudomásul, a letartóztatottak között számos rabbi és egyéb
más, egyházi kötődésű ember volt. Ám arra csak a bennfentesek és a közel-keleti
viszonyokban jártasok figyeltek fel, hogy valamennyien egyetlen szekta tagjai,
ráadásul egy olyané, mely Szíriából, és azon belül is elsősorban Aleppóból és
Al-Kamisliből származik.
Augusztus 4-én ünnepelte 48. születésnapját az Egyesült Államok elnöke. De vajon tényleg 48 éves-e Obama? Megszületett-e egyáltalán, és ha igen, hol? Az összeesküvés-elméletek hazájában egy szélsőséges csoport úgy véli, hogy a kenyai születésű Obama törvénytelen elnök, sőt illegális bevándorló, akit ki kellene toloncolni az országból. Egy ilyen jellegű hiedelmet pedig sem racionális érvekkel, sem a puszta tényekkel nem lehet eloszlatni.
A 34 éves Radnóti Miklós sorai, 1943 végéről. A kamaszkor már messze van, az erőszakos halál közel. Férfi már, még egy pár évig fiatalember volna, lehetne, ha megérné. Érezzük szavaiban a hiány és a nosztalgia mellett a bujkáló, még kamaszos büszkeségét is. „már múltja … Tovább »
Kiterjedt bűnhálózatot számolt fel az FBI. A gyanúsítottak – akik között politikusok és rabbik is vannak – a korrupciótól a pénzmosáson át a szervkereskedelemig sok mindennel foglalkoztak.
A litván parlament döntése nyomán 113 lita – vagyis mintegy 33 millió euró – nagyságrendű kárpótlásban részesülnek azok a zsidó etnikumú, volt litván állampolgárok, akiknek a meghurcolásában a második világháború alatti rezsim együttműködött a nácikkal, illetve akiknek a kitelepítését akkor elrendelték. A lap kommentárja nagy előrelépésnek nevezi az eseményt.
Milyen ország az, amelynek egyik országos napilapjában le lehet írni a következőket? “Fellármázták Európát bértollnok álíróikkal, Kertésszel, Nádassal, Esterházyval és még sok más szarházival, hogy Magyarországon rasszizmus van, antiszemitizmus, ölik a cigányt, és a potens entellektüelek becsomagolt bőrönddel várják az ordas eszmék megjelentét.”
Egy esztendő a múlt félhomályából: 1938. Az amerikai Time magazin címlapján Hitler az év embere. Még tart a spanyol polgárháború. Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszus. Bekopogtat a feltartóztathatatlan történelem: Anschluss, müncheni egyezmény, első bécsi döntés s a magyar csapatok bevonulása a Felvidékre. Kristályéjszaka és az első hazai zsidótörvény. Szálasi és Rákosi egyaránt a szegedi Csillag börtön lakója. Csak kőhajításnyira a II. világháború hetven évvel ezelőtti kitörése. Mi éltette vajon a (mindhalálig) reményt – az illúziók kergetésén kívül – az „idillikus” utolsó békeévben? Nem kizárt, hogy önmagát ismétli a történelem.
A bukaresti napilap kommentárja önérzetesen kéri ki magának az abszurd dráma atyjáról nemrég elhangzott véleményt, miszerint az „francia író volt, még csak egy kicsit sem román”. Márpedig az idézett mondat nem mástól, mint az író lányától, Marie-France Ionescotól származik.
A nyári melegre való tekintettel a litera szerkesztősége a július 20-i héten birtokába veszi a margitszigeti Holdudvart. Öt napon keresztül élőben követhetik nyomon a litera műhelymunkáját. Megelevenedő rovatok, (újság)író-olvasó találkozók, születésnapi bulik és nyitott szerkesztőségi ülés.
A szélsőjobb dühöngött, a rendőrség garázdaságért eljárást indított: egy brit képzőművész és magyar kurátora egy budapesti szobrot műanyag emberi végtaggal egészítettek ki. Közben a szobor már nem is állhatna ott, ahol áll. A XII. kerületi turulról van szó. De kell-e törődnie művésznek és kurátornak a közeggel, a heves reakciókkal, ha hozzányúlnak egy ilyen szoborhoz?
Rámcsörgött! Latyak-havas, január végi küszködés a kimúlni készülő téllel, a harmadik, de már múló félben lévőnek hitt tüdőgyulladással, mozgásnehezítő téli göncökkel és egy hatalmas műanyagkosár szörnnyel. Ez utóbbit a boltban, ahol az unokám közelgő születésnapjára katicabogárforma hátizsákra vadásztam, kötelező cipelni
Ősi kőfejtőt fedeztek fel az izraeli régészek; meggyőződésük szerint innen származtak azok a kőtömbök, amelyekből 2000 évvel ezelőtt Heródes átépíttette a Második Templomot.
A konfliktus Liane Lang brit fotóművész alkotásával kezdődött. A művésznő köztéri szobrok átértelmezésével foglalkozik, Budapesten pedig ezúttal egy latexből készült jobb kezet helyezett a XII. kerületi Turul szobor csőrébe. Pár napra rá jött is a „válasz”, ismeretlenek disznólábakat helyeztek a Cipők a Duna-parton című emlékmű cipőibe.
Augusztus 30. és szeptember 7. között rendezik meg Budapesten, új helyszíneken a XII. Zsidó Nyári Fesztivált.
Egy neves zsidó nemzetközi szervezet vizsgálatot indított azt követően, hogy kiderült: a holokauszt áldozatainak egyik romániai temetőjéből csontok tűntek el, melyeket aztán az egyik egyetem orvosi szakán használtak a diákok szemléltetőeszközként.
Több mint hatvan évvel a II. világháború befejeződése után negyvenhat ország vállalta, hogy folytatja a kárpótlási folyamatot a náci rendszer idején javaiktól megfosztott zsidók tekintetében.
Vajon mi köze a teljesen hétköznapi köztörvényes bűncselekménynek zsidó honfitársaink megöléséhez, emlékük meggyalázásához?