Találatok ‘Színház’
Összesen 1,990 találat (1681 - 1700) : Színház.
„…minden kisebb körülöttem”
Töredékek a litván zsidóságról II.
Alfredas Jomantas a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal európai referense. Litván katolikus, ennek ellenére ő (és nem a hivatalos zsidó közösség) szervezi az Európai Zsidó Kultúra napját hazájában. Hogy miért? Hosszú utat járt be, amíg ide eljutott. A kilencvenes évek elején New Yorkban járva meglepve látta, hogy hazája egyik nemzeti étele, a kugelis, valójában zsidó eredetű, s hajdan kugelnek hívták.
Alternatíva
Alternatíva
Azon az estén, amikor a valláshoz visszatérő fiatalok kerekasztal-beszélgetését rendezték a nemrég nyílt Sirály kávéházban, a Király u. 50. alatt, az alagsori helyiségben nem sokkal később Vázsonyi János és David Yengibarian koncertezett, és egy véletlenül … Tovább »
Bál tsuva – a megtérő ember
Bál tsuva – a megtérő ember
Vitaest a Sirályban
Október 19-én a Király utcai Sirályban a konzervatív, vallásos zsidó ifjúsági szervezet, a Marom vitaestet rendezett „Visszatérés… de mihez? Bál tsuva – kerekasztal-beszélgetés. Fiatalok, akik ortodoxok, neológok vagy haszidok … Tovább »
A vörös mészkő zsinagógaküszöb
KERESZTES JÓZSEF
A vörös mészkő zsinagógaküszöb
Az utolsó zsidó család is eltűnt a faluból; a negyvenes évek végén összeszedték azokat, akik nem menekültek el már előbb, és ezek nem is tértek vissza a koncentrációs táborokból. A zsinagógát széjjelhordták az ötvenes … Tovább »
Kultúratermelés – tolvajok és politikusok között
Kultúratermelés – tolvajok és politikusok között
Vajda Róbert gyerekkora óta különböző alternatív társulatokban játszott. A Harlekinből kilépve egyik alapítója az Ad Hoc csoportnak, később a Molnár Ferenc Színkörnek, majd a Budapesti Zsidó Színháznak, melynek rendezője, … Tovább »
A tagadott, a kibukó és az álcázott előítéletesség
STANDEISKY ÉVA
A tagadott, a kibukó és az álcázott előítéletesség
Ötvenhatosok az antiszemitizmusról
Az előítéletesség és a történelmi fordulópontok között nincs közvetlen összefüggés. Legfeljebb annyiban, hogy a nyilvánosságnak teret adó demokráciában gyakrabban … Tovább »
Faludy (1910-2006)
96 évet élt vagy féltucatnyi országban, a legtöbbet Magyarországon, Angliában és Kanadában.* A fasori Evangélikus Gimnáziumban, Bécs, Berlin, Párizs, Graz egyetemein tanult. Ezernyi verset írt és legalább annyit fordított – hatalmas műfordítói oeuvre-t hátrahagyva. Hitetlen zsidó … Tovább »
„Ha jobbikosok voltak, elhatárolódom a Jobbiktól”
A tizenhat éve III. kerületi polgármester Tarlós István, Demszky Gábor legesélyesebb kihívója, jogilag függetlenként, ám többek között a Fidesz és a Jobbik támogatásával, egyben a Fidesz-KDNP fővárosi listavezetőjeként pályázza meg Magyarország legmagasabb, közvetlen választással elérhető posztját. Tarlós a rendre helyezi a hangsúlyt.
„Nem asszimiláns vagyok, hanem magyar”
„Nem asszimiláns vagyok, hanem magyar”
Spiró Györggyel beszélget Várnai Pál
Író, költő, irodalomtörténész, műfordító. Szerbhorvát-magyar-orosz szakokat végzett. Dolgozott a rádiónál, volt idegen nyelvű szerkesztő a Corvinánál, dramaturg a kaposvári Csiky Gergely Színháznál, … Tovább »
Véletlen
Véletlen
Halász Péter halott
Februári számunkban, a kommunizmus áldozatai emléknapja alkalmából összeállított mellékletünkben jelent meg Koós Anna A nem kívánt hagyaték című írása, melyben többek között arra is emlékezett, hogy a Halász-színház tagjaként – s akkor … Tovább »
Nem csak kezdő zsidóknak
Nem csak kezdő zsidóknak
Ki a zsidó?
Mi a zsidó? Dupla CD. Kiadja az SDC Kft., 2005, Összidő: 40:15; 44:02
Ki a zsidó? Mi a zsidó? – ezzel a provokatívnak szánt címmel jelent meg az a dupla CD, amelyet Beer Iván vallástörténész és Boros Lajos műsorvezető nyilvános beszélgetéseiből … Tovább »
Csezsihisz, PZSH, ellenzék
Szegő Péter
Csezsihisz, PZSH, ellenzék
Prága zsidóságáról
A tízmilliós Csehországban, becslések alapján, legalább húszezer zsidó él, a prágai hitközségnek azonban csak 1600 tagja van. Ehhez képest a belharcok (lásd: Prágai zsidó viták, Szombat, 2005. április) továbbra … Tovább »
A nem kívánt hagyaték
Koós Anna
A nem kívánt hagyaték
Közel harminc évet itt, Budapesten éltem, majd újabb huszonöt évet New Yorkban. Budapesten nőttem fel, és New Yorkban neveltem fel a gyerekeimet. Gondolkodásomra rányomta bélyegét a kívülállás. 1969-től kezdve társalapítóként vettem részt … Tovább »
Koestler, ellenzék, baloldal
DALOS GYÖRGY
Koestler, ellenzék, baloldal*
A magyar szamizdatnak nincs születésnapja.
Kéziratforgalom mindig is volt. Osztálytársam, Bázel Péter 1955-ben nyomta kezembe Márai Sándor Halotti beszédének gépírt példányát. Akkor hallottam először a szerző nevét, s mert a … Tovább »
A szó primátusa
A szó primátusa
Tábor Ádámmal beszélget Csáki Márton
Tábor Ádám 1947-ben született. Költő, esszéíró, kritikus, eddig öt kötete jelent meg. Édesapja Tábor Béla (1907-1992), a legjelentősebb magyar dialogikus gondolkodó (A zsidóság két útja, valamint a Szabó Lajossal … Tovább »
A hétköznapok fecsegése alatt tátongó szakadék
A hétköznapok fecsegése alatt tátongó szakadék
Nobel-díj a szikár nyelvezet és a hosszú hallgatás drámaírójának
Harold Pinter kitüntetésével ismét meglepetést keltett a stockholmi bírálóbizottság.
Mint oly gyakran a múltban – legutóbb egy éve Elfriede Jelinekkel – a … Tovább »
Egy eltűnt kultúra nyomában
Egy eltűnt kultúra nyomában
Beszélgetés Maia Morgenstern színésznővel, a Marienbad főszereplőjével
Szokatlan és bátor vállalkozás Eichner András részéről, hogy megrendezte Solem Alechem Marienbad című darabjának jiddis nyelvű előadását. Noha a jiddis soha nem volt … Tovább »
A teremtés az aggadában
Közeleg Ros hasana, a zsidó újév, a zsidó hagyomány szerint a világ teremtésének egyik lehetséges évfordulója. Nem sokkal azután, Szimhat Tora-kor, ismét elölről kezdtük olvasni a Tórát, a teremtés történetével kezdve. A zsidó hagyomány igen jelentős terjedelemben foglalkozik … Tovább »


