Pro Cultura Urbis-díj – Kitüntették Alföldi Róbertet

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. július 10. Frankl Aliona fotóművész, Birkás Ákos festőművész, Alföldi Róbert színész-rendező, a Bárka Színház igazgatója, valamint a Budapest című lap és a 2B Galéria alapítói és munkatársai kapják az idén a Fővárosi Önkormányzat Pro Cultura Urbis-díját.

  Alfoldi Robert  
  Alföldi Róbert  

A díjat, amelyet pénteken adnak át Budapesten, 2000-ben alapította a Pro Cultura Urbis Közalapítvány, a város kulturális életében kiemelkedő munkát végző személyek és intézmények tevékenységének elismerésére. Az 500 ezer forintos pénzdíj mellé a kitüntetettek egy bronz kisplasztikát is kapnak: a város stilizált kulcsát szimbolizáló női alak Ligeti Erika szobrászművész alkotása.

Az alapítás évében a díjat Göncz Árpád író, volt köztársasági elnök, Jancsó Miklós filmrendező, Köves Éva képzőművész, valamint a Fonó munkatársai vehették át. Azóta olyan személyiségeknek ítélték oda mások mellett az elismerést, mint Hofi Géza előadóművész, Markó Iván táncművész, Kaján Tibor karikaturista, Török Ferenc filmrendező, Megyik János festőművész, Sztevanovity Zorán előadóművész, Lugosi Lugó László fotóművész és Sebő Ferenc énekes.

A díjjal kitüntetett intézmények, szervezetek között van az International Buda Stage, a Magyar Fotográfusok Háza, az Írók Boltja, a Spinoza-ház és a MU Színház Egyesület.

(Forrás: MTI)

[popup][/popup]