Alternatíva

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum

Alternatíva

Azon az estén, amikor a valláshoz visszatérő fiatalok kerekasztal-beszélgetését rendezték a nemrég nyílt Si­rály kávéházban, a Király u. 50. alatt, az alagsori hely­iségben nem sokkal később Vázsonyi János és David Yengibarian koncerte­zett, és egy véletlenül betévedt holland is kedvet kapott, hogy csatlakozzon hozzájuk egy kis örömzenére.

A kör-emailek tanúsága szerint azonban ez csupán a kezdet.

A Marom zsidó ifjúsági szervezet (Schönberger Ádám, Sturovics And­rea, Susán Eszter és társaik) jóvoltából e hely az elkövetkező időben olyan al­ternatív zsidó szórakozóhely (is) lesz, ahol a szórakozás mellett, sabbati ebé­dek keretében a heti szakaszról tarta­nak előadást (Balázs Gábor), további vitaesteket szerveznek, izraeli vagy zsidó tárgyú filmeket vetítenek, könyv- és lapbemutatókat tartanak. December 16-án este például ételkóstolóval egybekötve a Szombatét, jöjjenek, és (l)egyenek ve­lünk. És persze találkozó- hely lesz, mint a Szóda, a Szimpla, ahol késő estig lógni, dumálni, ismerkedni lehet. Itt, a Sirályban, az emeleten kis zsidó könyvtár és folyói­ratolvasó is működik majd, s ígérik, lesz sakk, kártya és társasjáték.

Egy hely. Akár Singer Varsójában vagy New Yorkban, a Lower East Side-on.

Jönnek is a fiatal amerikai újság­írók, hogy felfedezzék azt, amiről odahaza lemaradtak.

Pár utcával odébb, a Sark kávéház pincéjében mutatta be néhány hónapja a Budapesti Zsidó Színház a Tartuffe zsidó változatát. A körülmények, a le­hetőségeik egyelőre szerények, reklámjuk alig, a szervezés akadozik, a művészi produktum azonban magáért beszélt. Ahogy a rendező nyilatkozza lapunkban, a Cseresznyéskertre ké­szül a társulat – hasonlóan hangszerel­ve sőt, mire e cikk megjelenik, már be is mutatták a darabot. Kíváncsian várjuk az előadást.

A Keset (szivárvány) nevű, három­napos kulturális rendezvényen is ott jártunk november elején, amelyet lel­kes társaság hozott tető alá. A Joint tá­mogatásával és a Bálint Ház, illetve magánszemélyek szervezésében létre­hívott kezdeményezés friss, oldott, in concreto: hangulatot hozott a zsidó közösségbe – hasonlóképpen a tavalyi Zsidó Közösségi Fórumhoz.

Talán szemléletváltásnak vagyunk tanúi, aminek következtében a hangu­lat is változik némiképp. Talán (egyelőre elsősorban külföldi támoga­tások révén) az anyagi lehetőségek is bővülnek, hogy a zsidó kultúra és kö­zösségi lét fennmaradhasson, talán a vállalkozó kedv növekszik – minden­esetre mozgás észlelhető. A zsidó kö­zösség akkor jár jól, ha támogatja az új kezdeményezéseket.

Verseny van, de ez nem baj, sőt stimulál.

Mindenesetre már nekünk is fel kell kötnünk a gatyánkat: itt egy új nemzedék.

Szántó T. Gábor

Címkék:2006-12

[popup][/popup]