„Az elmúlt másfél évszázad a kapitalizmust megrendítő válságainak közös politikai velejárója az antiszemitizmus erősödése. A zsidók elleni támadások számának növekedése arra figyelmeztet, hogy nagyon nagy a baj” – írja a konzervatív napilap véleményrovatában Denis MacShane munkáspárti politikus, a Globalizálódó gyűlölet: az új antiszemitizmus című könyv szerzője.

Az utóbbi hetekben kezdek lassan leszokni a kuruc.infó-ról. Egyrészt alighanem azért, mert szerelmes vagyok, és ez elfoglal, másrészt pedig azért, mert egyre többet jár a fejemben Szép Ernő zseniális kispublicisztikája, amit majd később idézek.

Gideon Levy kommentárja megállapítja: érdekes fordulatot vehetnek az események, ha végül is Benjamin Netanjahu kerül a kormány élére egy nagykoalíció keretében. A politikus, akit az arab világban „Mr. Terrornak” hívtak könnyen „Mr. Irán” lehet, ugyanis többször ígéretet tett már izraeli választóinak: nem engedi meg, hogy Teherán befejezze atomprogramját. De mit tehet Natanjahu e téren, illetve mi az, amit Izrael semmiképp sem tehet meg?
 

Levelet kaptunk Malfatti Esterházy Alice-tól, Esterházy János Olaszországban élő lányától. Örömmel eleget teszünk a közlést kérő levelének, de meg kívánjuk jegyezni, hogy lapunkban nem Yehuda Lahav cikkével kezdődött az Esterházy János zsidómentő tevékenységét elemző vita, hanem Németh Zsoltnak, a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének Esterházy érdemeit méltató írásával, erre következett Lahav válasza…

Két héttel a különös események után már föl lehet tenni a kérdést: mi is történt valójában Miskolcon (majd ennek nyomán az országos politikában és a médiában)? A városi kapitány beszámolt a sajtónak a rendőrség kéthavi munkájáról, a közbiztonság helyzetéről.

“A választási rendszerünket meg kell változtatni, mert ez már inkább anarchiára, és nem demokráciára hasonlít” – közölte a Népszabadságnak adott interjúban Daniel Ajalon, az izraeli választásokon a harmadik legnagyobb párttá előlépett Izrael az Otthonunk (Iszrael Beiteinu) párt vezetőségének tagja.
 

XVI. Benedek pápa amerikai zsidó szervezetek vezetőivel tartott minapi megbeszélése után félreérthetetlenül leszögezte: a holokauszt tagadása tűrhetetlen és elfogadhatatlan. Különösen azoknak kell ezt belátniuk, akik a Szentírás üzenetét hirdetik. Ugyanakkor pár héttel ezelőtt a Vatikán a Holokausztot tagadó (nézetei miatt II. János Pál idején kiközösített) püspök, Richard Williamson rehabilitálásával borzolta a demokratikus nagyközönség idegeit. Ellie Wiesel most ismét kiátkozását követeli.

“Gyermekkoromban mindegyre azt hallottam a szószékről apám hangján, hogy a fogságból való szabadítás eseménye, a Vörös tenger, majd a megáradt Jordán folyó csodálatos „átlépése” tette és teszi az embert teremtés-formájúvá, és hogy identitásának legfőbb eleme a szabadság.” 

Eszti G. Chaim 1963-ban született Jaffában, szülei 1948-ban alijáztak Magyarországról. A tel-avivi egyetem színház szakán végzett, de táncolni is tanult; színészként különböző színházakban játszott, köztük az igen elismert tel-avivi Kameri Színházban, többek között Hanoch … Tovább »

Először Verne Gyula Sztrogoff Mihály című regényéből szereztem tudomást az oroszokról. Serdülő gyerekként izgatott a távoli egzotikus ország: a tarantasz, a kibitka, a kancsuka vad tája. Később, kisiskolás koromban, a háború éveiben, apám gyakran kiteregette az asztalra Európa … Tovább »

„Az önmagát a hígság és töménység dichotómiája mentén értelmező újneológia mindeközben csöppnyit sem büszke neológiájára, épp ellenkezőleg, azt tartja hígulása okának, kínos mosollyal jelzi: voltaképpen szégyelli, nem tehet róla, ezt örökölte, ez maradt rá, ha rajta múlt volna, ki sem alakul a neológia. Paradox módon saját önfölszámolásában érdekelt identitás ez.”

A mumbai terrortámadás után India megfenyegette Pakisztánt, hogy ha nem tudja, vagy nem akarja felszámolni a területén működő terrorista szervezeteket, akkor nem tartja tiszteletben Pakisztán szuverenitását, és katonákat küld az országba. 

“A kolozsvári színházban a 27. vagy 28. évemet töltöm. Mi, hogy is mondjam, ezt biológiailag teljesítjük. Ha küzdeni akarnánk ellene, akkor sem lehetne mit tenni. Itt van Erdélyben a színház, magyarul játszunk, a repertoár pedig az egyetemes színházi, és nem csak a színházi kultúrát közvetíti.”

 
2008 tavaszi erdélyi kirándulásunk középpontjában a Kolozsvári Állami Magyar Színház állt. Három előadását láttuk: más kor, más-más szerzők darabjait, ám az előadások szemléleti rokonsága egymással összefüggésbe hozta a műveket, s a színház karakteréről világos képet adva, összefüggő és felkavaró élményt jelentett.

A zsidó szervezetek félreértve reagálták túl a pápa döntését, hiszen Williamson holokauszt-relativizáló nézeteinek az elfogadása nem történt meg magával a rehabilitációval. Sőt, a botrány kitörése után a Vatikán és vezetője ismét leszögezte, hogy ezekkel nem azonosul.

E sorok írói mindenekelőtt magyarázattal tartoznak. Egy írásra kívánunk reflektálni, amely a Népszabadságban jelent meg, ám válaszunkat – az írott és íratlan sajtószokásokkal ellentétesen, mégis legjobb lelkiismeretünk szerint – az ÉS-ben tesszük közzé. 

Szalay László a Magyar Hírlap hasábjain reflektált arra a kritikára, mellyel egy nem is oly régen megjelent írását az antiszemitizmus.hu honlapon illettük. Úgy ildomos, ha mind reflexióját, mind pedig a kritikánkat kiváltó írásának főbb gondolatait elemző olvasás tárgyává tesszük.

Lehet a “mi a magyar” kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak. 

Az Isztambulban megjelenő liberális Hürriyet kommentárjában arról számol be, hogy a török kormány – mely komoly kritikával illette Izraelt a gázai akció miatt – most erőteljesen bírálja a Hamászt is. A török külügyminiszter, Ali Babacan egy, az ország legnagyobb példányszámú lapjának, a Milliyetnek adott interjúban felszólította a terrorista szervezetet, hogy végre döntse el, katonai csoportként akar-e működni vagy politikai mozgalomként. E kettő ugyanis nem egyeztethető össze. 

76 éves korában január 27-én otthonában meghalt John Updike – jelentette be a szerző kiadója, Alfred A. Knopf. A Pulitzer-díjas amerikai író tüdőrákban szenvedett.