Találatok ‘S. L.’
Összesen 16,515 találat (10001 - 10020) : S. L..
Nincs konszenzus a Holokauszt gyermekáldozatai emlékhelyének ügyében
A Józsefvárosi-pályaudvar elhagyott épületébe tervezett Holokauszt gyermekáldozatainak emlékhely ideológiai tartalmát illetően nem érzékelhető társadalmi konszenzus – márpedig erre nagy szükség lenne – fogalmazott Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége … Tovább »
Hahn Istvánra emlékezve
Megjött a tél – Jeruzsálemben
„Ez a mi legnagyobb nemzeti traumánk”
A külügyminiszter beszéde a Tom Lantos Intézet Zsidó élet és antiszemitizmus Európában című konferenciáján hangzott el, Navracsics Tibor igazságügy-miniszter beszédével együtt. Idézték ugyan a lapok az általuk mondottakat, de teljes terjedelmükben nem közölték őket, így Martonyi János beszédének teljes szövege is a Szombat honlapján jelenik meg először magyarul.
Szegedi Csanád kanadai útjáról
Deutsch: 72 óra a Kurucinfó felszámolására
Megjelent a Szombat decemberi száma
Konrád György: Margináliák a zsidóságról
1.8 milliárd forint a Holokauszt Emlékév programjaira
Összesen 1,8 milliárd forint támogatást szavazott meg 377 pályázatnak a Civil Alap Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 elnevezésű támogatási program keretén belül az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén Budapesten.
A testület javasolja a végső döntést … Tovább »
Szegedi Csanádot az első géppel hazaküldték Kanadából – vagy mégsem?
Nem tarthatta meg előadását Szegedi Csanád, a Jobbik egykori EP-képviselője Kanadában – írja a Montreal Gazette.
Szegedi a Westmounti Chábád meghívására adott volna elő a montreali zsidó közösség előtt december 9-én írja a vs.hu, de a bevándorlási hivatal munkatársai … Tovább »
Odessza szelleme
Megszületett az első ítélet hanukia rongálás ügyben
A TEV, a keresztrongáláshoz hasonló ítéletre számít
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) garázdaság miat egy évre próbára bocsátotta azt a férfit, aki megrongálta a Blaha Lujza téren felállított hanukai gyertyatartó tájékoztató tábláját. Az ítélet nem jogerős.
M. … Tovább »
Nelson Mandela, a zsidók és Izrael
Dániel Péter megzavarta a nagykövet beszédét
Kende Péter: Az 1945-ös választóvonal
Tőkéczki: “Horthy Miklós a polgári rend embere volt”
Tőkéczki László történész szerint Horthy a polgári rend embere volt, tekintélyét az adta, hogy a társadalom elfogadta vezetőnek. Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója az intézményben tartott pénteki – Mit kezdjünk vele? Horthy Miklós és kora című … Tovább »
Először tártak fel Hasmóneus-kori épületet Jeruzsálemben
Fegyelmi Gaudi-Nagy ellen
Hivatalból vizsgálatot kezdeményezett Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) elnöke, mert a politikus ügyvédként eljárva a múlt héten azt kérdezte egy bírótól, hogy nem zsidó származású-e. Gaudi-Nagy szerint erre azért volt szükség, mert az eljárásban testi sértés elkövetőjeként szerinte egy „zsidó származású magyar” is érintett, ezért csak az elfogulatlanság megállapítása érdekében tudakolta Rózsa Mária bíró származását.













