Találatok ‘S. B.’
Összesen 3,811 találat (2601 - 2620) : S. B..
„Nagyon szomorúnak látom a számháborút”
„Azután Trianon kapcsán is megmaradunk a siralmaknál, ami persze egy iszonyatos érvágás volt. Elszakították az egész gazdaság nyersanyagbázisát, meg a piacát. Ettől kezdve újra kellett kezdeni és meg tudták csinálni, na nem a politikusok, hanem az ország, az emberek. Ők fizették ki a számlát. 1945 után megint fel kellett építeni ezt az országot és ez is megtörtént, úgy ahogy, de sikerült.”
„Nagyon elszántak voltunk”
„Egy percig sem éreztem magam veszélyben. Egyetlen egyet tudtunk: hogyha kell, szó nélkül meg tudunk halni. Fegyverrel jártunk, amit az ágy mellett tartottunk. Egyszer vettem részt harcban. Lőttek ránk besáncolt arab katonák és kaptunk egy parancsot, hogy azt a hegyrészt meg kell tisztítani az araboktól. Megtisztítottuk. De akiket ott találtunk, ha élt, ha nem, a lábánál fogva össze volt kötözve, úgyhogy ha akart volna, sem tudott volna menekülni.”
Fitna, avagy a védett kisebbségekről
A „Civilizációk összecsapása” című összeurópai koprodukciós sorozat újabb részéhez érkeztünk Geert Wilders Fitna című kisfilmjével. Zárójelben jegyzem meg, hogy az elhíresült „clash of the civilizations” kifejezés egyébként nem Samuel P. Huntingtontól, hanem az iszlám militáns mozgalmak egyik alapítóatyjától, Szeyid Qutb-tól származik.
„Egész életemben ismerkedtem”
„… a magyarországi zsidóságnak saját magát kellene eltartania.”
Tisztelt Szerkesztőség! Érdekes összeállítást közölt a Szombat januári számában Gadó János „1+1% zsidó szemmel” címmel a felajánlásokról és ehhez kapcsolódóan a magyarországi zsidóság adakozó kedvéről. A magyarországi zsidóság a rendszerváltás után szembesült azzal a ténnyel, hogy elvileg saját magát kellene eltartania.
Uri Asaf: Jeruzsálemi tél
Szép faleveleket választottam. A szombat szereti az árnyalatnyi meglepetéseket, amelytől oly mostohán meg lett fosztva. A háztetőkön azbeszt víztárolók. A jeruzsálemi víz mélyről jövő artézi. A királyok esőit már megittuk. Kemény a víz, kiáltó íz. Vízkövület, ősvíz, utolsó jégkorszak. A víztároló tisztítása közben jól látszik a Cion Hegye, San Simon fenyői, a kolostorpark. Béke is lehetne.
„A Mazsike legyen kezdeményezője a zsidó szervezetek közötti párbeszédnek!”
Yeshayahu Leibowitz: „A közös zsidó–keresztény örökség”
A Szombat Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írásával szeretne teret adni épp e párbeszédnek. A Leibowitzét kísérő szöveg Vári György irodalomtörténész (a szöveg egyik fordítója) megjegyzéseit tartalmazza.
„Miért legyek én olyan pedáns?”
“A belső hangot, isten hangját, amely a prófétákat, a költőket megszólította. A hangot, amelyet a kiválasztottak magukban meghallottak. A szentírás-történetek szerzői és főszereplői számára a megnevezhetetlen egyszersmind láthatatlan is volt, hallották magukban a hangját, isten számukra auditív élmény volt. Egyedül Mózesnek adatott meg, hogy lássa az örökkévalót a csipkebokor tüzében, egyedül ő merészelte megkérdezni, hogy ki vagy, és egyedül ő hallotta az abszolút identitás válaszát: Vagyok, aki vagyok.”
Újságíró-e a blogger?
Forrás: Metazin 2008. június 29. Nem pusztán presztízskérdésről van szó. Jogi szempontból sem mindegy, hogy a bloggereket újságírónak tekintjük-e. Jár-e a hivatásos médiamunkásokat megillető védelem az amatőr bloggereknek? „A bloggerek zöme újságírónak tekinti magát, és … Tovább »
Ki légyen antiszemita?
Forrás: Élet és Irodalom 2008. június 16. / Révész Sándor Sok antiszemita legyen, vagy kevés? Ezt mi döntjük el. Ha tág értelemben vesszük az antiszemitát, sokan lesznek, ha szűk értelemben, akkor kevesen. Mindkettőnek van előnye és hátránya. Az első esetben könnyebb normatív … Tovább »
Szálasi zsidópolitikája volt a jobb
Forrás: Amerikai Népszava 2008. június 14. Dr. Kende György izraeli olvasónk nyílt levélben fordult Karsai László professzorhoz “Rehabilitáljuk-e Szálasit?” Címmel. A nyílt levélre Karsai László válaszolt. A levélváltást az alábbiakban olvashatják. Rehabilitáljuk Szálasit? Nyílt … Tovább »
Fitna, avagy a védett kisebbségekről
A „Civilizációk összecsapása” című összeurópai koprodukciós sorozat újabb részéhez érkeztünk Geert Wilders Fitna című kisfilmjével.
Zárójelben jegyzem meg, hogy az elhíresült „clash of the civilizations” kifejezés egyébként nem Samuel P. Huntingtontól, hanem … Tovább »
Gáti Oszkár szóról szóra
A színművész beszédének átirata, ahogy a színházban elhangzott NOL 2008.06.02 Gáti Oszkár Jászai-díjas színművész sem Győrött, sem más színházban nem vállal több szerepet. Ezt a Győri Nemzeti Színház társulati ülésén jelentette be és indokolta. A szövegből többen saját … Tovább »
Egy zsidótörvény margójára
Hetvenéves az 1938. évi XV. törvénycikk, azaz az I. zsidótörvény 2008. május 29. / Szegő Péter 1938. április 8-án Darányi Kálmán miniszterelnök és Mikecz Ödön igazságügy-miniszter benyújtotta a képviselőháznak A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb … Tovább »
Véget ér a rendszerváltás óta húzódó procedúra
Megfizetnek a múltért – a kárpótlások nyomában, majdnem félmillió forint egy gyilkosságért Forrás: Hírextra 2008. május 21. / Constantinovits Milán Szabó Lajos, a Központi Igazságügyi Hivatal főigazgatója a napokban bejelentette, hogy 2010-ig befejeződik a II. világháború alatt … Tovább »
Közlemény az alaptalan vádakról és a hálácháról
Forrás: Rabbitestület 2008. május 18. A zsido.com-on, illetve a Chábád (Emih) nyomtatott periodikájában megjelent egy cikk, mely ismerteti a peszách ünnepén zsidó tulajdonban maradt chámécos áruk ünnep utáni tilalmas voltát, vagyis azt, milyen nagy vétek, ha valaki olyan kovászost … Tovább »
Bayer Zsolt egész népét tanítja “közönségesen zsidózni”
Bächer Iván és Elek István levélváltása Forrás: Népszabadság 2008. május 18. Viszonválasz: Bächer Ivánnak. Kedves Iván! Az április 26-i lapszámban néhány kérdést intéztem Hozzád, arra ösztökélve általuk, hogy találd meg a módját a nyilvános megkövetésemnek. Reméltem, … Tovább »
Amerikai levél a magyarországi antiszemitizmusról
Forrás: STOP 2008. május 18. Randolph Braham történész, a magyar holokauszt neves amerikai kutatója nyílt levélben fejezte ki aggodalmát a magyarországi antiszemitizmus erősödése miatt. “Sok ’tiszteletreméltó’ politikus és újságíró Magyarországon, úgy tűnik, csatlakozott a mind … Tovább »



