Zsidók és lengyelek történelme nagyon sok szálon kapcsolódik egymáshoz. Az együtt megélt történelem emlékei szinte minden lépésünknél ránk köszönnek Lengyelországban. Ezek gyakran fájdalmasak, de legtöbbünk szívéhez mégis nagyon közel állnak.

“Amit a kilopásról mondtam, azt csak fricskának szántam, hogy rámutassak: a magyar sajtótól nem nagyon kell félnie a politikusoknak” – mondta a Heteknek

A Holtzberg rabbi házaspár és a többi mumbai áldozat tiszteletére rendezett gyászistentisztelet és emlékezés 2008. december 8-án hétfőn este 7-kor lesz a Keren Or zsinagógában (V. Károly krt. 20)

A zsidó közélet ismerete nagy mértékben segítette a munkámat. Sok élő kapcsolattal érkeztem Izraelbe, ami főleg az első időben jelentett előnyt. A magyarországi zsidó közösségnek szorosak a kapcsolatai Izraellel, számos projekt és program fut, amelyeknél szintén fontos volt, hogy nem kellett a szereplőkkel ismerkednem. 

Még a rendszerváltozás előtt, 1988. november végén alakult meg a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Mazsike. Szokatlanul ünnepélyes és nagyvonalú körülmények között, a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében.

Jó lenne új fényben bemutatni Lengyelországot, s megszabadítani a rátapadt (elő)ítéletektől – bizonnyal ez is motiválta a lengyel külügyminisztériumot, amikor magyar újságírókat – köztük a Szombat szerkesztőjét –, hívta tanulmányútra: ismerjék meg, miként kezeli a XXI. századi Lengyelország a zsidóság ügyeit.

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 1988-ban, egy novemberi vasárnapon sok száz ember gyűlt össze a budai Várban, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, hogy a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet megalapítsa és tagjává válhasson. A Mazsike volt a rendszerváltás első zsidó szervezete; számos jelentős, később önállósuló kezdeményezés és mozgalom indult „ernyője” alól. 

1968 kapcsán Adam Michnik a Gazeta Wyborcza hasábjain hosszú beszélgetést folytatott Václav Havel egykori csehszlovák, majd cseh államfővel.

A látszat néha csal. De ha már a közhelyeknél tartunk, rángassunk elő a hajánál fogva egy másikat. Nem minden az, aminek az első pillantásra látszik. Egyeseket talán meglep, de még a magyar jobboldal sem.
 

Több mint száz eltűnt műkincset, köztük több, időközben előkerült darabot is bemutat az Ellopták! – Eltűnt mesterművek galériája című kötet, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.

Ahogy ezeket a sorokat írom, a kezem még remeg egy kicsit. Az imént mostam le róla azt a néhány csepp vért, ami annak a 84 éves asszonynak a fejéről cseppent rá, aki megbotlott és megsebesült az autóbuszon. Már jobban van.

A magyar zsidó közélet antidemokratikus szervezetének problematikája mára már egyre több ember számára ismert. A Mazsihisz a kizárólagos képviselet látszatának megerősítése érdekében kongresszust hívott össze. 

“A könyv az ember sűrítménye, külön lélek, a könyv és az ember itt egyre megy. A füstbe szálltak, a talajjal elkeveredők előtt a hiány felmutatásával tiszteleghetünk.Hiányozni fogsz, mondjuk egymásnak búcsúzóul, és ez kinél igaz, kinél nem. Saját hiányunkat pedig nem egyszerű elképzelnünk.”

A „menj el” fejezet egy paranccsal és ígérettel kezdődik, „És mondta az Örökkévaló Ávrámnak: menj el a te országodból, a szülőföldedről és atyádnak házából abba az országba, melyet neked mutatok. 

A Mazsihisz november 16-ra meghirdette a Magyar Zsidó Kongresszus alakuló ülését. A nagyhatalmú új testület jogköréről és feladatairól a Mazsihisz alapszabályának előkelő 114./A. paragrafusa rendelkezik.

A tájékozatlan szemlélő azt hihetné, hogy a zsidóság kóserségi szabályai csakis az étkezésre vonatkoznak, pl. a disznóhús, a vér fogyasztásának tilalmára. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb.

Egy homályos képpel indul, és egy éles képpel ér véget a Türelem című kisjátékfilm. Mindkettőn erdőt látni. Az első képből kiválik egy nőalak, pedánsan nyakig gombolt, világos blúzban, és belép egy épületbe. Semmi mást nem látunk, csak őt. Sejtéseink sem igen lehetnek, hol dolgozik és mi a munkája.

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont KönyvEsték-sorozatában október 2-án megrendezésre került beszélgetésen a Kommentár című folyóirat tematikus holokauszt-számának szerzői, illetve az egyik írásban közvetve-közvetlenül megszólított vitapartnerek ültek le egy asztalhoz.

Halmai Gábor egy tévényilatkozatáért a nyilvánosság előtt szabályosan kivégezte Lánczi András filozófust. A holokauszt óta nehéz elképzelni súlyosabb vádat közéleti szereplőről: ez idáig, szélsőjobbos pártemberek és médiauszítók esetében többnyire kézenfekvő volt a bizonyíték, az írói munkásság. Most azonban igen meghökkentő dolog történt: Halmainak bizonyítania sem kellett állítását.

Nem akarok a Fischer István és Karsai László/Molnár Judit között folyó viszályba („Kasztner Rezsőről”, Szombat.org lapszemléje, 2008. október 15) keveredni, csak egy már majdnem mítosszá vált történelmi hibának szeretnék véget vetni.