Találatok ‘Sági György’
Összesen 1,282 találat (841 - 860) : Sági György.
Ellentmondások az erzsébetvárosi botrány kirobbantója körül
Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány kirobbantója, Hoffmann László ügyvéd két Király utcai bérleti jogot 300 millióért akart értékesíteni. Eltérnek a vélemények, mennyire volt reális az összeg, egy szakvélemény csak 225 millióra taksálta a két bérleményt, az ügyvéd szerint viszont reális volt az összeg. Végül az ügylet meghiúsult.
Miért volt sikertelen a magyar rendszerváltás? – Interjú Stefano Bottoni történésszel
“Amit a kilopásról mondtam, azt csak fricskának szántam, hogy rámutassak: a magyar sajtótól nem nagyon kell félnie a politikusoknak” – mondta a Heteknek
Deutsch nem akarta felülvizsgálni az ingatlanbizniszt
A VII. kerületi önkormányzatban az elmúlt öt évben többször is nekifutottak, hogy rendet csináljanak a zsidó negyed házainak eladásai körül.
Vádat emeltek a kuruc.info főszerkesztője ellen
Molnár Balázs ellen “személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt” emeltek vádat.
“A mi Erdélyünk” – Szombat Szalon a Spinoza Kávéházban
Újra tárgyalná az SZDSZ a zsidónegyed szabályozási tervét
Az erzsébetvárosi korrupciós botrány hatására az SZDSZ újra tárgyalná az úgynevezett zsidónegyed augusztusban lebutított formában elfogadott szabályozási tervét.
“A folyamat még nem zárult le”
Hoffmann László ügyvéd, az Óvás Egyesület jogi képviselője fogalmazta a feljelentést a hetedik kerület önkormányzata ellen; ennek alapján a Központi Ügyészség két évig nyomozott, majd elrendelte Nagy György építési vállalkozónak és Gál Györgynek, az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottsága elnökének, a képviselőtestület SZDSZ-es frakcióvezetőjének letartóztatását. Gált “különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással” gyanúsítják.
Strómanok, visszajattolás, offshore cégek
Milliárdos károkozással gyanúsítják Erzsébetváros önkormányzata gazdasági bizottságának szabad demokrata elnökét, akit őrizetbe is vettek. A főügyészség nyolc önkormányzati bérház eladása ügyében nyomoz. A gyanú szerint strómanok és offshore cégek révén sokan jól jártak a házeladásokkal.
Generációváltás a jobboldalon?
„Maradékok maradéka” – Megalakult a Magyar Zsidó Kongresszus
November 16-án a megalakult a Mazsihisz által életre hívott Magyar Zsidó Kongresszus. A körülbelül öt órás alakuló ülést Feldmájer Péter vezette. Néhány kritikus megjegyzést és hozzászólást leszámítva komolyabb viták nem voltak: a Kongresszus saját működési szabályzatának megalkotásával volt elfoglalva. Határoztak a különböző bizottságokról és megválasztották a Kongresszus elnökségét.
Szörnyű gyilkosságokat követtek el a nyilas pártszolgálatos gyerekek
Visszafordíthatatlan kárt okoz egy gyereknél, ha tizenéves korában bekerül egy, a vélt igazának erőszakos érvényesítésére nevelő militáns szervezetbe – mondta Ranschburg Jenő pszichológus arról, hogy egészen fiatalokat is taggá avat már a Magyar Gárda.
1968 – egy skizofrén év hozadéka
Hiába telt el négy évtized, az 1968-as események még manapság is kiváló ürügyet szolgáltatnak mindenféle ideológiai csatározások megvívásához. Nem fölösleges tehát föltenni a kérdést, hogy mondhatunk-e egyáltalán olyat, hogy ’68, vagy inkább több ’68-ról kellene beszélnünk? Többek között erről kérdeztük Kovács András szociológust.
Toroczkai: készen állunk, hogy a magyarság élére álljunk
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvényén rendbontás nem történt, a résztvevők gyalog indultak az Árpád hídtól az Astoriához
Történészek, ha összejönnek…
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont KönyvEsték-sorozatában október 2-án megrendezésre került beszélgetésen a Kommentár című folyóirat tematikus holokauszt-számának szerzői, illetve az egyik írásban közvetve-közvetlenül megszólított vitapartnerek ültek le egy asztalhoz.
A denunciálás művészete
Halmai Gábor egy tévényilatkozatáért a nyilvánosság előtt szabályosan kivégezte Lánczi András filozófust. A holokauszt óta nehéz elképzelni súlyosabb vádat közéleti szereplőről: ez idáig, szélsőjobbos pártemberek és médiauszítók esetében többnyire kézenfekvő volt a bizonyíték, az írói munkásság. Most azonban igen meghökkentő dolog történt: Halmainak bizonyítania sem kellett állítását.
Ügynök-e vagy? – Kirakós játék spiclimozaikból
Lehet valaki párhuzamosan a gyakorlat, a józan ész, a hiteles dokumentarista oknyomozás mentén spicli, bíróságilag viszont ügynökgyanúból felmentett ártatlan.
A fasizmusról itt és most konferencia
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és Ifjúsági Testülete tisztelettel meghívja Önt „A fasizmusról itt és most” címmel szervezett konferenciára
Két vicc közt okolják a zsidókat a hitelválságért – mint a náci Németországban
Ismét a ’30-as, ’40-es évek náci Németországát idéző publicisztikát közölt a Magyar Hírlap – elemezte lapunknak Gábor György, vallásfilozófus Bayer Zsolt, a lap vezető publicistájának A lepke szárnya című cikkét.
Kísértetűrhajó szállt le a Király utcában
Városnéző sorozatunk első darabjában, melyet magunk között csak Hunvald György-túraként emlegettünk, a régi pesti zsidónegyedben jártunk. Egy óra után jelentkeztek nálunk az első figyelmeztető jelek öngyilkossági gondolatok formájában.



