Strómanok, visszajattolás, offshore cégek

Írta: Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Milliárdos károkozással gyanúsítják Erzsébetváros önkormányzata gazdasági bizottságának szabad demokrata elnökét, akit őrizetbe is vettek. A főügyészség nyolc önkormányzati bérház eladása ügyében nyomoz. A gyanú szerint strómanok és offshore cégek révén sokan jól jártak a házeladásokkal.

Forrás: Népszabadság

 

 

Vádalku készül az erzsébetvárosi ingatlanpanamák ügyében

Gál György, a VII. kerület gazdasági bizottságának SZDSZ-es elnöke nem az első és valószínűleg nem is az utolsó, akit őrizetbe vesznek az erzsébetvárosi, aggályosnak tartott ingatlanügyek kapcsán – mondta lapunknak egy a helyi ügyekben jártas informátorunk. Gál Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden vette őrizetbe, és házkutatást is tartottak nála.

A gyanú szerint ugyanis 700 millió forintos kárt okozott a kerületnek, és további, 1,6 milliárd forint értékű károkozást kísérelt meg. A kerületi ingatlanértékesítésekben kulcsszerepet játszó elnök állítólag már 2002 óta összejátszott egy vállalkozóval, aki önkormányzati tulajdonú lakóházat vehetett meg nyomott áron, a forgalmi érték alatt.

A stróman szerepét játszó vállalkozó cége ezután – általában offshore cégek közreműködésével – jelentős haszonnal adta tovább az épületet egy azért már korábban is érdeklődő külföldi befektetőnek. A gyanú szerint a stróman cégnek az előzetesen megállapodott összeget kellett “visszajattolnia” a gazdasági bizottsági elnöknek, aki azt is kiadta az ügyletekbe bevont értékbecslő cégeknek, hogy mely ingatlant mennyire kell felértékelniük.

A megalapozott gyanú szerint 2003-ban és 2004-ben nyolc önkormányzati lakóházat értékesítettek így. Gál a főügyészség határozatai és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, tagadva a bűncselekmények elkövetését. A VII. kerületben 2002 óta folyik az a gyakorlat, hogy befektetőnek adja el az önkormányzat a tulajdonában lévő régi bérházakat. Az aggályosnak tartott ingatlaneladások ügyében két éve tettek feljelentést civil szervezetek és egy ügyvéd.

Szerintük ugyanis fennáll a gyanú, hogy az önkormányzat, a bérlők elővásárlási jogát figyelmen kívül hagyva, egyes házakat “egyben” adott el projektcégeknek, amelyek feladata volt a bérlőket kitenni. A vételár így nem az önkormányzathoz folyt be, hanem arra szolgált, hogy a vevő a bérlőket eltávolíthassa az épületből.

A törvénysértő házeladások a gyanú szerint úgy folytak, hogy az önkormányzat kiadta saját vagyonkezelő cégének a kiszemelt épületet, hogy értékelje fel. Ezután a projektcég “bejelentkezett” az önkormányzatnál, hogy ajánlatot tegyen az épület megvásárlására. Gál György előterjesztést nyújtott be a képviselő-testületnek a házak eladására, a vevő nevével és a vételárral. Az eladásról a testület – pályáztatás nélkül – zárt ülésen döntött. A vevők általában hároméves vételi jogot és tulajdonjogot szereztek az épületre. A földhivatal az eladás tényét átvezette a tulajdoni lapon, majd a vevő – a gyanú szerint anélkül, hogy egy fillért is fizetett volna az önkormányzatnak – továbbadta a vételi jogot úgy, hogy eladta saját üzletrészeit.

A gyanú szerint a vitatott ingatlanügyek ugyanahhoz a személyi körhöz köthetők. Gál György a gazdasági bizottság elnökeként irányította az önkormányzat vagyonkezelő cégét, s Gál irányítása alá tartozott az önkormányzat lakásépítő kft.-je is, amelyben résztulajdonosként jelent meg Nagy György vállalkozó, aki a projektcégek meghatalmazott képviselője is egyben – többek között ő tárgyal az eladott házak bérlőivel távozásukról. Nagy élettársa, Szijjártó Piroska a már említett önkormányzati lakásépítő cég titkárnője és egy tucat esetben – a gyanú szerint pusztán strómanszerepet játszó – projektcégek tagja volt. Az adásvételi szerződést Hunvald György szocialista polgármester kötötte meg és írta alá, valamint meghatalmazta Nagyot, hogy az önkormányzat nevében tárgyaljon az eladásra kiszemelt ingatlan bérlőivel. Összefonódást jelez, hogy a vevőként megjelenő cégek székhelyei olyan ügyvédi irodák címére voltak bejegyezve, amelyek közreműködtek az eladásokban, és többször is előfordult, hogy az adott ügyvéd a projektcég üzletrészeit megvásárló offshore cégek magyarországi képviselője is volt.

Nagy Györgyöt az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt novemberben őrizetbe vették, majd egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték. Lapunk úgy tudja, Nagy élettársa, Szijjártó Piroska az ügyben részletes feltáró vallomást tett, hasonlóan két – az offshore cégek kézbesítési megbízottjaként szereplő – ügyvédhez. Úgy tudjuk, Naggyal vádalkut készítenek elő, ez vezethetett ahhoz, hogy kedden őrizetbe vették a gazdasági bizottság elnökét. Az Index szerint Nagy György az egyik vitatott ingatlanhasznosításban szerepet játszó Király utca 15. lakóinak üzlettársként mutatta be Garabics Károly korábbi erzsébetvárosi fideszes képviselőt. A Király utca 25., 27. és 29. bontásáról szóló vitában pedig feltűnt beruházóként egy olyan cég, amelynek tulajdonosa a Fidesz-kormány idején párizsi nagykövetnek kinevezett Kékessy Dezső fia.

Figyelemre méltó az is, hogy a kedden őrizetbe vett Gál György vezette bizottság tavaly – az akkor még Deutsch Tamás által irányított – helyi Fidesz-frakciónak jelképesnek mondható áron, négyzetméterenként alig több mint százezer forintért engedte megvenni a Klauzál téri, 276 négyzetméter alapterületű, valójában a galériával együtt félezer négyzetméteres pártiroda-helyiséget, a 30 milliós vételárat az ellenzéki párt harminc év alatt törlesztheti.

Információink szerint a VII. kerületben gyakorlat volt az is, hogy nem adtak el olyan lakóépületeket, amelyekben helyi vagy országgyűlési képviselő volt bérlő, így ők – szemben a kifogásolt ügyletekben szereplő házak lakóival – megvehették bérleményüket. Lapunk úgy tudja, egy szocialista és két fideszes politikus is érintett az ügyben. Az SZDSZ párttagságának felfüggesztésére szólította föl Gál Györgyöt.

Erzsébetváros polgármestere, Hunvald György (MSZP) lapunkhoz is eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: “Az önkormányzat és a képviselő-testület kifejezett érdeke, hogy ez a vizsgálat a lehető legrövidebb időn belül, minden részletet feltárva lezáruljon”. Remélik, Gál Györgyöt ez a folyamat tisztázza a gyanú alól.

 

[popup][/popup]